|
Az az igazság, hogy imádom Francois Ozont, minden filmje tetszik, még az is, amelyik rossz. Most ráadásul szerencsés helyzetben vagyok, mert a velencei versenyprogramban bemutatott új vígjátéka, a Potiche nem csak, hogy kiváló film, de talán karrierje eddigi csúcspontja. Parádésan ötvöződik benne a groteszk humor, az árnyalt társadalomkritika és a felhőtlen szórakoztatás. Filmfesztiválokon fehér holló a komédia, de a mintafeleségből gyárigazgatóvá vedlő Catherine Deneuve története méltó versenyzője az idén - egyelőre úgy tűnik - elég erősre sikeredett velencei mezőnynek.
A közönség reakciói már az első öt percben eksztatikusak, amint az általában glamúrkirálynőként ismert Deneuve az erdőben kocog Sue Sylvester kedvenc szabadidőruhájában és verset fogalmaz a cuki mókusokról és bagzó nyuszikákról. A felütés a 8 nő-re hajazó, trashbe hajló kalandot sejtet és annyiban meg is állja helyét a párhuzam, hogy a Potiche-ban is van pár fergeteges zenés jelenet és letagadhatatlan, hogy színdarabból készült. Amikor azonban az unatkozó mintafeleség kénytelen zsarnokoskodó férje helyére lépni az esernyőgyáruk (persze van utalás a Cherbourgi esernyők-re, de az ötlet az alapul szolgáló színdarabból ered) sztrájktárgyalásain, a Potiche nagyrészt komolyan vehető, a nők társadalmi helyzetét boncolgató drámába vált, úgy, hogy mindvégig megtartja a könnyed, mókás hangvételt. A szereplőket öröm nézni: Karin Viard fergeteges, mint mindig, Judit Godreche meglepően jól működik komikaként is, Fabrice Luchini egyszerre utálatos és kacagtató, Gerard Depardieu-vel pedig úgy működik Deneuve kémiája, mintha nem is telt volna el 29 év és fejenként vagy 100 film Az utolsó metró óta. Közös jeleneteik sokkal méltóbb tiszteletadást jelentenek a francia mozi e két megkerülhetetlen ikonjának, mint hat évvel ezelőtti filmjük, a Változó idők. Van egy jelenet, amikor mutatják mindkettőjük fiatalkori fényképét, na abba bele lehet borzongani kicsit - jó értelemben. Ehhez képest viszont kicsit kiábrándító, hogy a karaktereik közös múltját egy visszaemlékezésben más színészek játsszák el.
A velencei sajtótájékoztatón egyébként szokatlanul nyájas Deneuve fogja persze a filmnek járó legtöbb elismerést bezsebelni és méltán, hiszen erőfeszítés és hiúság nélküli játéka a Potiche alfája és ómegája. Bámulatos komikusi időzítésről tesz tanúbizonyságot; egy-egy szemöldökráncolását vagy fújtatását is hangos tapssal és ujjongással jutalmazta a velencei közönség. Csak remélni lehet, hogy Tarantino zsűrije nem fogja elismerés nélkül hagyni a fél évszázadnyi karrier után is megújulni képes legenda alakítását.
Ami pedig a francia jelenlétet illeti a velencei filmfesztiválon, a jó hírek nem érnek véget a Potiche-sal, ugyanis a Happy Few című párkapcsolati drámát is csak dicsérni lehet. Noha az alapkoncepciót (két fiatal pár tagjai partnert cserélgetnek, a tartós idillt követően azonban mindegyikük másféle parákkal kezd küzdeni) szinte csak és kizárólag francia filmben lehet elképzelni, és a közönségből sokan nem bírták a merész szexjeleneteket, Antony Cordier (Hidegzuhany) filmje felnőtteknek szóló, érzékeny és különleges darab. Jó lenne, ha nem csak fesztiválokon lehetne ilyeneket elcsípni. |
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Több mint énekesnő
Az egész világ megdöbbent, amikor Whitney Houstont holtan találták Los Angeles-i hotelszobájában. A 48 éves korában elhunyt énekesnő halálhíre bizonyára mély nyomot hagy ...
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Briliáns elme, aki kívülről fújja a filmtörténetet, de leginkább csintalankodni ...
Éreztem Angelina Jolie illatát
Hiába töltött két alkalommal is hosszabb időt hazánkban, a földkerekség legismertebb asszonyát eddig szigorúan őrizték a magyar újságírók elől (egy kiválasztottat ...
Jim Broadbent: Thatchernek nem volt humorérzéke
Ki a Harry Potterből, ki Bridget Jones apukájaként, ki pedig Mike Leigh kedvenc színészeként emlékszik rá, de minden mozirajongónak ismerős Jim Broadbent arca. A ...
"Ki lehet bírni akkor is, ha nem tetszik" - interjú Fancsikai Péterrel
Fancsikai Péter a Tibor vagyok, de hódítani akarok kamasz színészéből lett a Krétakör filmfelelőse; első rendezését most mutatták be a Szemlén. A jp.co.de című kísérleti ...
Nincs más, csak mágikus fanszőrzet
A felhozatal idén tagadhatatlanul szerényebb volt, viszont a családias méretű helyszínek és a megrendezés körüli viszontagságok miatt bajtársias hangulat lengte be a ...
Kiült a gyönyör az arcunkra
Kitarthat-e egy poén 80 percen át? - Erre a kérdésre akartam megtudni a választ, amikor helyet foglaltam a Toldi nagytermében a Final Cut - Hölgyeim és Uraim vetítésén. ...
"Minden igazgató megkapta a magáét" - interjú Dieter Kosslickkal, a Berlinale vezetőjével
Dieter Kosslick, aki 2001 óta igazgatja a berlini filmfesztivált, péntek délután villámlátogatásra érkezett a Filmszemlére. Megosztotta velünk a véleményét az Andy ...
Margaret Thatcher egészen emberi
A Mamma Mia!-t rendező Phyllida Lloyd a most is zseniális Meryl Streep közreműködésével egy nagyon női, megható, ám kissé szétszórt és felszínes életrajzi filmet csinált ...
Még jó is lehet a Filmszemle
Az anyagi nehézségek miatt idén szerényebbre tervezett Filmszemle talán mégsem lesz olyan fapados, mint amilyenre számítottunk. Az előző években néha alig tudtunk ...
Meryl Streep: Negyven fölött minden perc ajándék a színésznőknek
Meryl Streepet egész egyszerűen a még aktív színésznők legjobbikaként szokás emlegetni. Több mint három évtizedre visszanyúló karrierje során sohasem került ki Hollywood ...
Tomas Alfredson: Magyarország sokkal jobb!
A Suszter, szabó, baka, kém rendezője, Tomas Alfredson és forgatókönyvírója, Peter Straughan elárulták, hogy miért jobb Magyarországon forgatni, mint Csehországban, ...
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Nem akart a halálig várni
Kicselezte a múzeum biztonsági rendszerét, és kiakasztotta saját képét a Nemzeti Galériában.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.