A 2007 óta tartó időszak alatt először csökkent a lakásárak visszaesésének üteme az Egyesült Államokban. A második negyedévben 12,1 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak az egy évvel korábbihoz képest.
A válság híreit itt olvashatja!
Az amerikai gazdaság egyik legfontosabb állapotjelző mutatója a mérséklődő visszaesés ellenére még nem jelent stabilizációt. A kényszerű ingatlanárverések és a túl magas kockázatú jelzáloghitelek száma még mindig veszélyeket hordoz magában - írja az ingatlanpiaci szakhonlap, a Zillow elemzésében.
A tizedik negyedéve eső Zillow lakásár-index 186 500 dolláron állt 2009 második negyedévi adatai szerint. A mérőszám 161 nagyvárosi körzet árainak változását követi össze szerte az Államokban, és nem csak az értékesített, hanem a meghirdetett értékeket is figyelembe veszi.
Az első negyedévben 12,4 százalékkal esett az index éves összehasonlításban, azaz a másodikban mérséklődés tapasztalható. Azonban a gyenge piac jelei még mutatkoznak az sejtetve, hogy az ingatlanpiac még nem érte el a mélypontját.
A Zillow vezető közgazdásza úgy véli, hogy bátorító a több piacon tapasztalható fellendülés az értékesítésben illetve az árindex mérséklődése, de Stan Humphries óvatosan bánna az optimizmussal a közeljövőre nézve. "Az ingatlanárverések magasan tartják a lakásértékesítési számokat, míg alacsonyan az árakat."
A jelzáloggal fedezett hitelek bedőlési adatairól szóló hírek arra engednek következtetni, hogy 2010 közepén fog tetőzni az árverési hullám - véli Humphries. Ezt a hatást erősíti a munkanélküliségi ráta alakulása és a rossz befektetési eszközök magas aránya is. Az ingatlanpiac fellendülése tehát még hónapokig várat magára késleltetve az egész gazdaság gyógyulását.
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot
Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért ...
Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Március végéig megint döntést kell hoznia 100 ezer magán-nyugdíjpénztári tagnak arról, hogy visszalépjen-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy sem. Ezúttal öt igazán ...
Szolgálati járandóság: visszamenőleg is kérhető az alkalmatlanság megállapítása
A törvény szerint adómentes az egészségügyi, pszichológiai okok miatt alkalmatlannak minősülő személyek szolgálati járandósága, ám a tapasztalatok szerint ezt a ...
A 350 milliárdos Malév-kérdés
Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti ...
Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a ...
Tiltott piacbefolyásolás miatt az elért nyereség négyszerese is lehet a bírság
A PSZÁF Soros Fund-ügyben hozott határozata is alátámasztja, hogy a tilalmazott piacbefolyásoló magatartás megállapításához nincs szükség az eredmény bekövetkezésére, a ...
Elnézést kérek minden olvasótól - interjú Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiai államtitkárral
Nincs szükség gazdaságpolitikai fordulatra, a kormány által beindított reformoknak még idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági ...
Elérkezett a családi vállalkozások első nagy generációváltása
A magyarországi családi vállalkozások jelentős része generációváltás előtt áll, a rendszerváltást követően útjára indított családi cégek alapító, vezetői napjainkra ...
Megaupload.com: csak egy hely a polcon, vagy hely a börtönben?
A bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés és pénzmosás vádjával bezárt Megaupload fájlmegosztó oldal nem egyszerűen csak tárhelyet ...
A GVH Európa egyik legátláthatóbb antitröszt bírságolását tette közzé
A Gazdasági Versenyhivatal új antitröszt bírság közleménye februártól hatályos és alkalmazandó Magyarországon, s ennek következtében a vállalkozások Európa egyik ...
Sokaknak fabatkát sem ért Orbán ígérete
Hiába mondta többször Orbán Viktor miniszterelnök, hogy senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel, az idei első fizetések kézhezvétele után többen is kevesebb ...
A Malév elleni igényeket legkésőbb március 31-éig lehet benyújtani
Bár a Malév-utasok egyes igényeiket legkésőbb március 31-éig nyújthatják be, ám gondot jelenthet, hogy számos érintett utas igénye sem a napokban kiadott ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.