Rohamosan terjed a toportyán Magyarországon

Alig tizenöt éve tért vissza az aranysakál Magyarországra, és mára több ezer példány él az országban. Az őshonos, nádi farkasnak vagy toportyánnak is nevezett ragadozó valóban képes arra, hogy a szabadon tartott nyájból megpróbáljon elragadni egy juhot, de jellemzően inkább kisrágcsálókat fogyaszt. Ha találkozunk vele, valószínűleg csak egy pillanatra látjuk majd.

Aranysakál

Néhány héttel ezelőtt jelent meg a hír, hogy 2010-ben egy somogyi gazdának több mint 250 birkáját ragadták el titokzatos ragadozók, a tulajdonos szerint sakálok. A hír meglepő, mert azt jelenti, hogy a gazdának naponta tűnt el egy birkája, de a kérdés valójában az: tényleg vannak Magyarországon sakálok?

Dr. Heltai Miklós, a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének egyetemi docense az [origo]-nak elmondta, hogy az aranysakál (Canis aureus) őshonos tagja a hazai faunának (népi neve nádi farkas vagy toportyán, toportyánféreg), bár valószínűleg mindig csak alacsony sűrűségben, kis területeken fordult elő. Ennek valószínű oka, hogy Magyarország a faj elterjedési területének északi szélén található. A 19-20. század fordulóján kifejezetten ritka ragadozónak számított, és 1942-ben ejthették el az utolsó ismert példányát. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején több fiatal hím egyeddel is találkoztak hazánkban, de szaporodó állományokról ekkor még nem tudtak. A kilencvenes évek elején az ország déli területein kezdtek el sokasodni a megfigyelések. 1994-től már szaporodó párokról is vannak információk, azóta a faj megtelepedése, terjedése rendkívül gyors.

Az aranysakál körülbelül 45-50 centiméteres marmagasságú, testtömege 7-15 kilogramm. (A róka marmagassága körülbelül 40 centiméter, tömege 7 kilogramm.) Színezete nagyon változatos, általában szürkés, barnás, vöröses, de akár fekete is lehet. Táplálékát jellemzően kisrágcsálók, pockok, erdei egerek alkotják. Fogyaszt növényeket és rovarokat is, alkalmanként pedig nagyvadfajok teteméből vagy fiataljaiból is táplálkozik.

Az aranysakál testmérete a rókához és a farkashoz viszonyítva

Heltai elmondta: a sakál valóban képes arra, hogy a szabadon tartott nyájból próbáljon meg elragadni egy-egy példányt. "Ez nem jellemző táplálkozási formája, de nem is kizárható. Ugyanakkor a több száz birka elejtésre utaló tudósítások, amelyek az elmúlt időszakban megjelentek a sajtóban, erősen megkérdőjelezhetők. Egyrészt a sakál ismert táplálkozási szokásai miatt. Másrészt azért, mert milyen gazda az, akinek több száz állata eltűnik, és ez ellen nem védekezik? Vajon miért nem tartanak pásztorkutyákat, nem védik kerítéssel a nyájakat, terelik éjszakára biztonságos helyre az állatokat? Az a kifogás, hogy a kutya félne a sakáltól, nevetséges. Egy sakál átlagosan 12-15 kilogramm, egy nagyobb testű pásztorkutya simán megbirkózik vele. A faj ismerőjeként úgy érzem, hogy olyan veszteségeket akarnak a sakálra fogni, amelyek a nem megfelelő állattartásból származnak" - mondta a szakember.

Egyes elképzelések szerint az aranysakál északra terjedéséhez köze volt a délszláv háborúnak is, Heltai szerint azonban nincsen összefüggés. Mint elmondta, hogy a 20. század közepére az aranysakál közép- és kelet-európai elterjedési területeinek jelentős részéről - beleértve ebbe a Balkánt is - eltűnt, vagy drasztikusan megfogyatkozott. Ennek okai valószínűleg az élőhelyek gyors és jelentős változásai, valamint a folyamatos, erős, minden eszközt igénybe vevő üldöztetés volt. Jelentősebb állományai a görög tengerparton elszigetelten, illetve Bulgáriában maradtak fent. Ez utóbbi helyen 1961-ben védelem alá helyezték. A védelem, az alkalmazkodás és a stabilizálódó élőhelyi feltételek együttesen járultak hozzá a faj állományainak regenerálódásához, majd újbóli terjedéséhez.

Aranysakál

Heltai elmondta, hogy az aranysakál Magyarországon ma már bárhol előfordulhat, de jelentős állományai Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében vannak. Bár a létszám becslése nehéz, véleménye szerint több ezer példány élhet az országban. Az aranysakál a vadászható fajok közé tartozik, és az Országos Vadgazdálkodási Adattár nyilvántartása szerint évente néhány száz példányt lőnek ki a vadászok. Az éves teríték adat ugyanakkor évről évre emelkedik, 2009-ben összesen 674 egyed került terítékre. Az aranysakál természetes ellensége a farkas, de Magyarország területén ez nem jelent akadályt a terjeszkedésében. A szakember szerint a tapasztalt állományrobbanás egyik lehetséges okaként a Balkánon fogyatkozó farkasállomány is felmerül.

Ordít, mint a fába szorult féreg

Gyakran használjuk ezt a szólást, ha valakit ordítani hallunk, ám azt sokan nem tudják, hogy a féreg valójában a csapdába esett sakálra utal. Az aranysakál egyik népi neve ugyanis a toportyánféreg, míg a fa az állat számára készült csapdát jelenti.

Egy másik visszatért ragadozó, a farkas

A farkasok esetében sokkal nehezebb behatárolni, hogy mikor kezdtek el visszatérni Magyarországra, tudtuk meg Firmánszky Gábortól, a Zempléni Tájvédelmi Körzet tájegységvezetőjétől. A 20. század elejére a farkasokat hazánkban nagyrészt kiirtották, majd az 1910-es évektől a jelenlegi határokat figyelembe véve több helyen (Somogy megye, Heves megye-Bükk és a Mátra, Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Szabolcs-Szatmár megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye) voltak alkalmi előfordulásai a fajnak. Az 1960-as években Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már egyfajta folyamatos jelenlétet feltételeztek, ez annak a következménye, hogy az 1950-es években a farkas jelentősebb állománya jelent meg a Kárpátok térségében (Lengyelország és Szlovákia keleti területein, valamint Ukrajnában) a hidegebb teleken. E falkák keletről, Oroszország irányából érkeztek, és a természetes vándorlás hatásaként több egyed is a területen maradt, és sikeresen szaporodtak. A következő fázisban, az 1960-as években már megjelentek a Kárpát-medencében, Magyarországon is.

Az élőhelyi adottságok, a lakott települések sűrűsége teljesen más élőhelystruktúrát mutat hazánkban, mint a Kárpátokban, így a faj nagyobb egyedszámban és tartósan nem volt képes megtelepedni, mondta a szakember. Vannak azonban olyan területek, ahol az élőhelyi feltételek néhány egyed, család előfordulását, huzamosabb jelenlétét lehetővé teszik. Ilyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye beregi része, Bács-Kiskun megye déli része, akár Somogy, Zala megyék, Heves, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, pontosabban a Mátra, Bükk-hegységek, Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység. Az Északi-középhegységben előforduló farkasok északi szomszédunktól, Szlovákiából érkeznek hazánkba. Az Aggteleki-karszt a faj elterjedési területének szerves része, bár igaz, hogy csak a pereme. A többi hely is az elterjedési terület peremének tekinthető, de ezeknél nem folytonos a kapcsolat, így inkább alkalomszerű az állatok megjelenése (néhány hét, hónap).

Farkas (Canis lupus). Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 250 ezer forint

Firmánszky elmondta, hogy nehéz megbecsülni, hogy hány farkas élhet hazánkban. Saját tapasztalatai elsősorban az Aggteleki-karszt és a Zemplén vidékére terjednek ki. Jelenleg a Zemplénben nincsen tudomásuk farkas jelenlétéről, míg Aggteleken egy család élhet, hol a határ hazai, hol a szlovák oldalán. A Bükkben egy egyedről tudnak, de az ország egyéb pontján is lehet farkas. Mint elmondta, nem lehet megjósolni, hogy miként változik az állomány, mert a populáció központja a kárpáti régió, és így hazánk "farkasellátottsága" teljes mértékben azon múlik, hogy miként alakul a faj sorsa Szlovákiában, Lengyelországban és Ukrajnában.

A farkasok táplálkozása, fő tápláléka évszakonként változó, egértől a gímszarvasig terjedhet, elsősorban a vadakat (vaddisznó, őz, muflon, szarvas) fogyasztja. Firmánszky elmondta, hogy a kis egyedszám miatt a farkasok nem jelentenek veszélyt a háziállatokra. Azokon a területeken, ahol jelentős külterjes állattartás folyik, és éjszakára csak karámban tartják a háziállatokat, előfordulhat, hogy alkalomszerűen a könnyű préda reményében megtámadják azokat, de ez nem napi és nem rendszeres. A sérült, vagy nem normális viselkedési mintát követő állat, mivel nem tud rendesen vadászni, inkább rászorul a háziállatokra.

Találkozhatunk-e velük?

Meglehetősen kicsi az esélye, hogy erdei sétánkon aranysakálba vagy farkasba botlunk (utóbbi esetében már csak a ritkasága miatt is). A vadon élő állatok jellemzően sokkal jobban tartanak tőlünk, mint mi tőlük, ezért igyekeznek elkerülni az embert. Heltai elmondta, hogy ha aranysakállal találkozunk, valószínűleg csak egy pillanatra látjuk majd, aztán gyorsan elugrik. Gyakorlott szem felismerheti, a rendszeres erdőjáró rájön arra, hogy ilyet még nem látott, de tapasztalat nélkül rókának vagy kutyának nézik. A farkasok esetében is könnyen előfordulhat a kutyákkal való tévesztés. Az elmúlt évtizedekben jellemző probléma volt, hogy a vadászok kóbor kutyának nézték a farkast, és kilőtték, mondta Firmánszky.

Visszaüvölt a sakál

A gödöllői intézet 1997 óta követi nyomon az aranysakál állományváltozásait hazánkban, valamint táplálkozásbiológiai és populációdinamikai vizsgálatokat is végeznek, továbbá a farkasok magyarországi elterjedését is monitorozzák. Az aranysakálok esetében egy nemzetközi együttműködés keretében szerb kollégákkal együtt az ország négy területén akusztikus állományfelmérést végeznek, mely során felvételről játszanak le egy előre rögzített sakálhangot, és azt figyelik, hogy érkezik-e rá válasz. (Az aranysakálok hangadása rendkívül változatos, és a territóriumok jelzésére is szolgál.) Mindkét országban hasonló módszerekkel végzik az állomány méretére és a táplálkozásra vonatkozó vizsgálatokat, és a kutatók remélik, hogy az eredmények összehasonlításából talán közelebb juthatnak annak megértéséhez, hogy miért is történt az a valóban robbanásszerű terjedés, ami a sakálnál tapasztalható az elmúlt tizenöt évben.