Pártunk mindig nagy tömegek, az egész nép pártja volt és az is marad

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Részletek Rákosi Mátyás elvtárs beszédéből, a politikai helyzetről és a párt feladatairól.

A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága pénteken délután aktívaülést tartott a Nemzeti Sportcsarnokban. A gyűlés résztvevői már jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtöltötték a csarnokot, jelezve ezzel is a nagy érdeklődést, amellyel az aktíva az itt elhangzó beszámoló elé tekintett. Pontban 5 órakor elfoglalta helyét az aktívaülés elnöksége.

Az elnökségben helyet foglalt Apró Antal, Ács Lajos, Hegedűs András, Hidas István, Kovács István, Mekis József, Rákosi Mátyás, Szalai Béla elvtársak, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagjai, Bata István és Piros László elvtársak, a Politikai Bizottság Póttagjai, Vég Béla elvtárs, az MDP Központi Vezetőségének titkára, valamint az MDP Központi Vezetőségének, Budapesti Pártbizottságának több tagja : több megyei pártbizottság titkára, a párt- és az állami munkában, a termelésben és a kulturális munkában kitűnt több dolgozó.

Az aktívaülést Kovács István elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára nyitotta meg.
- A Budapesti Pártbizottság nevében üdvözlöm a budapesti pártaktíva minden résztvevőjét - mondotta. - Üdvözlöm a pártaktíván megjelent kedves vendégeinket, a megyei, járási és vidéki városi pártbizottságok első titkárait és a tanácselnök elvtársakat, s a legdöntőbb vidéki üzemek, intézmények párttitkárait. (Taps.) Az egész pártaktíva nevében meleg szeretettel üdvözlöm a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság és a Minisztertanács itt megjelent tagjait. (Nagy taps.)
A pártaktíva-ülést megnyitom. Pártaktíva-ülésünk egyetlen napirendi pontja : a politikai helyzet és a párt feladatai. Előadó Rákosi Mátyás elvtárs. Felkérem Rákosi elvtársat, tartsa meg beszámolóját.

Ezután a résztvevők meleg tapsa közepette, Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára ismertette a Politikai Bizottság beszámolóját.

Tisztelt pártaktíva!
Kedves elvtársak!

Alig negyed év telt el azóta, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa megkezdte korszakot formáló munkáját.
...

Hallgasson bele Rákosi Mátyás beszédébehttp://origo.hu/attached/20060518t11.mp3(MAFIRT híradó részlet)

Nem kevésbé fontosak a XX. Kongresszus határozatai a pártélet lenini normáinak szigorú betartásáról, a kollektív vezetésről, a párton belüli demokrácia fejlesztéséről, a kritika és önkritika erősítéséről, valamint a személyi kultusz maradványai elleni állhatatos harcról.
A második ötéves terv irányelvét azt az alapvető feladatot tűzik ki célul, hogy az egész népgazdaság termelőinek további jelentős fejlesztésével egyidejűleg a mezőgazdaságban is uralkodóvá váljanak a szocialista termelési viszonyok, rendszeresen emelkedjék a dolgozó nép életszínvonala és szilárd alapon folytatódjék az ország további felvirágozása.

Pártunk intézkedései a XX. kongresszus után

Pártunk Központi Vezetősége nyilvánosságra hozta és megvitatás céljából a dolgozók elé terjesztette a magyar népgazdaság fejlesztésének második ötéves tervéről szóló irányelveket.

...

A kormány, pártunk Központi Vezetőségének javaslatára, évi 900 millió forint értékű árleszállítást hajtott végre, hogy ily módon is emelje a dolgozók életszínvonalát.

...

A párt javaslatára a Minisztertanács szabályozta az újonnan épült lakások elosztásának rendjét oly módon, hogy az új lakások kétharmadát a termelésben közvetlenül részvevő dolgozóknak kell eljuttatni, és Budapesten a tanácsok osztják szét az új lakások 40 százalékát.

...

Kibocsátás előtt áll a rendelet, mely napi hat órára csökkenti a vegyiparban és a Kohó- és Gépipari Minisztérium egyes üzemeiben az egészségre ártalmas munkahelyen dolgozók munkaidejét.

...

Előkészületben vannak a tanácsok mellett létesítendő szabálysértésekkel foglalkozó bizottságok. E bizottságok a kisebb ügyeket, melyekért azelőtt gyakran börtönbüntetést szabtak ki, ezentúl bírósági beavatkozás nélkül, helyben, gyorsan rendezik. Tavaly november óta újabb amnesztiával több, mint 9000 közönséges bűncselekmény miatt elítélt ember került szabadlábra, s több mint 11000 kisebb bűnügyben megszüntették az eljárást.

Az akkori pártvezetés nem dolgozta ki, és nem valósította meg az Államvédelmi Hatóság párt- és állami ellenőrzésének olyan rendszerét, mely lehetetlenné tette volna a törvénysértéseket.



Második ötéves tervünkben a fő figyelmet az életszínvonal emelésére fordítjuk

Gyorsabb lehetett volna fejlődésünk, ha az 1953-54-es esztendők gazdaságpolitikájában megnyilvánult jobboldali nézetek nem okoztak volna komoly károkat. Elég megemlítenem, hogy 1954-ben egész ipari termelésünk csak 0,3 százalékkal növekedett. A nehézipar termelése 1954-ben majdnem 3 százalékkal volt kevesebb, mint 1953-ban. A nemzeti jövedelem 4 százalékkal volt kevesebb 1954-ben, mint a megelőző évben. A termelékenység esett, az önköltség emelkedett.

...

Amikor Központi Vezetőségünk határozottan fellépett e jobboldali elhajlás ellen, leleplezte és elszigetelte ennek hordozóit, akkor megváltozott a helyzet: megszűnt a termelésben a visszaesés, az egyhelyben topogás, emelkedett a munka termelékenysége, csökkenni kezdett az önköltség és népgazdaságunk minden területen újra megindult az egészséges fejlődés.

....

A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. Kongresszusának munkáján vörös fonalként húzódott végig a dolgozók anyagi és kulturális életszínvonalának emelése. A mai második ötéves tervünkben is ez az alapvető, nálunk erre kell a fő figyelmet fordítani. Ez a terv megvalósulásának egyik legfőbb biztosítéka s egyben mutatója annak, hogy a tervben is erőteljesen érvényesül a XX: kongresszus szelleme.


Következetes harcot a személyi kultusz maradványai ellen, a pártélet lenini normáinak teljes érvényesítéséért

Elvtársak!

A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusának legfontosabb tette, hogy minden területen érvényre juttatta a pártvezetés lenini normáit: a kollektív vezetést, a kritikát és önkritikát, a párt- és állami demokráciát, a demokratikus centralizációt, és kérlelhetetlenül hadat üzent a személyi kultusz minden megnyilvánulásának. Ez utóbbival kapcsolatban bátran felvetette és kritizálta Sztálin működését.

A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nem felejti el Sztálin nagy érdemeit, melyeket a pártban, a Szovjetunió létrehozásában és az egész nemzetközi munkamozgalomban szerzett. Közismert az a pozitív szerep, melyet Sztálin szocialista forradalom előkészítésében és megvalósításában, a polgárháborúban a párt és a központi bizottság harcában a leninizmus eltorzítói és ellenségei, a trockisták, a jobboldali opportunisták, polgári nacionalisták ellen vívott harcban, a szocializmus építéséért folyó küzdelemben játszott. Sztálin kiemelkedő marxista volt, akinek műveiből tovább is fel kell használni azt, ami értékes és maradandó, és kritikusan el kell választani tőlük a helytelen tételeket.

A Szovjetunió Kommunista Pártja miközben józanul értékelte és elismerte Sztálin érdemeit, élesen rámutatott azokra a súlyos hibákra, melyek a vele kapcsolatos személyi kultuszból eredtek, s azokra a nagy károkra is, melyeket Sztálin különösen élete utolsó két évtizedében okozott azzal, hogy gyakran megsértette a pártélet lenini normáit és kollektív vezetés elvét, hogy fontos párt- és állami kérdésekben gyakran egyedül döntött, amiből komoly hibái, a párt- és államvezetés lenini elveinek elferdítése, a szocialista törvényesség súlyos megsértése származott. A személyi kultusz, mely szerint egy ember mindent láthat, mindent meg tud tenni, mindenki helyett gondolkodhat, háttérbe szorította a párt és a néptömegek történelemalkotó szerepét és gátolta a dolgozó tömegek teremtő tevékenységének szabad fejlődését.

A személyi kultusz nagyban hozzájárult a marxizmussal összeegyeztethetetlen dogmatizmus elterjedéséhez, növelte a bürokratizmust, a nyers adminisztratív eszközök alkalmazását, helyes kezdeményezésének semmibe vevését, a hibák elkenését és a felelőtlenséget a néppel szemben.

Eddig mi a nagy nyilvánosság előtt legtöbbször általánosságban beszéltünk a nálunk eluralkodott személyi kultuszról. Ez nem elég. A valóság az, hogy ezt a személyi kultuszt én magam is eltűrtem, sőt nem egyszer támogattam. Ezt azért is kereken ki kell mondani, mert különben az elvtársakban az az érzés keletkezhetne, hogy kerülgetjük a dolgot, mint macska a forró kását.

Hasonló a helyzet a személyi kultusszal összefüggő törvénytelenségek kérdésében is. Itt is tovább kell mennünk. Meg kell mondani nyíltan és őszintén, hogy abban, hogy nálunk olyan súlyos törvénytelenségek előfordulgattak, hibás vagyok én magam is, aki a párt legfontosabb pozícióján állottam, de hibás bizonyos fokig pártunk akkori vezetése is. S legyenek meggyőződve az elvtársak, hogy mélyen fájlaljuk és sajnáljuk - és különösen én sajnálom és fájlalom -, hogy nálunk a szocialista törvényesség megsértésének ilyen súlyos esetei fordulhattak elő. Az akkori pártvezetés nem dolgozta ki, és nem valósította meg az Államvédelmi Hatóság párt- és állami ellenőrzésének olyan rendszerét, mely lehetetlenné tette volna a törvénysértéseket.

A törvényesség megszilárdításáról

Elvtársak!

1953 júniusa óta a Központi Vezetőség és kormány jól átgondolt sorozatos rendszabályokat foganatosított arra, hogy biztosítsa a szocialista törvényességet. E rendszabályokhoz tartozott az internálótáborok megszüntetése, széleskörű amnesztia, a rendőrbíráskodás eltörlése, egy sor politikai per felülvizsgálása, melynek elítéltjeit, amennyiben ártatlanok voltak, rehabilitálták, mások pedig, akik bűncselekményt követtek el, amnesztiában részesültek. Létrejött az ügyészség, mely állami vonalon rendszeresen ellenőrzi a szocialista törvényesség betartását. A Belügyminisztériumot, az Ügyészséget, az Igazságügyi Minisztériumot több száz becsületes párthű elvtárssal erősítették meg.

...

De ezzel nem lehetünk megelégedve, s szakadatlanul résen kell lennünk, hogy az ellenőrzés állandó fokozásával, a kritika és önkritika, különösen pedig a pártdemokrácia felhasználásával biztosítsuk, hogy ezeket a szerveket át- meg áthassa a szocialista demokrácia szelleme és a törvényesség, az alkotmány tisztelete, a szocialista haza becsületes, hű szolgálata.


A dolgozók nem tűrik a bürokratizmust


Az ellenséges burzsoá propaganda hatására igyekeznek a tömegek figyelmét olyan kérdésekre összpontosítani, mint Sztálin hibái, mint a szocialista törvényesség megsértése, és ezzel megkísérlik gyengíteni pártunk befolyását, vezető szerepét, kétségbe vonni politikai vonalának helyességét és elterelni a dolgozók figyelmét a szocialista építés soron levő legfontosabb feladatairól.

...

Mi erőteljesen felvesszük a harcot az ilyen kispolgári ingadozással és elvtelenséggel szemben, mely megkísérli a párt sorainak egységét megbontani, sérti a pártfigyelmet, és gyengíteni akarja pártunk befolyását.

Világosan kell látnunk a jobboldali elhajlás és a baloldali szektás hibák kérdésében. A pártnak két fronton kell vívni a harcot s a párt magatartását a mindenkori konkrét viszonyok alapján kell meghatározni.