Járnak-e színházba a munkásszálló lakói?

 

Színház- és Filmművészet:

Színházba indulnak a fiatalok a 44. Építőipari Vállalat Szobránc utcai szállásáról

Gréczi György

Lévai Oszkár utca 3.

Földszintes házacska, udvarán sok szoba, minden szobában egy-egy házaspár. Húsz házaspár, negyven ember, tucatnyi kisgyerek.
A gondnokéknál, Fehér Lászlóéknál is két kicsiny, jókedvű gyerek. Nehezen lehet miattuk színházba eljutni, de Fehérné mégis látta a napokban a "Szeptember" című darabot. Nagyon szomorúnak tartotta, máskor nem néz meg ilyet. Ha az ember színházba megy, vidám játékot lásson.

Tolnay Klári és Gábor Miklós Victor Hugo "A királyasszony lovagja" című drámájában, a Madách Színházban

- Kalászék, Tállyaiék minden héten mennek színházba, minden darabot megnéznek, "ami jó", csak kapjanak jegyet hozzá. Látták a "Bánk bán"-t s a "Csárdáskirálynő"-t is!
Vodicska szaktárs hozzáteszi :
- A rokonságom vidéken van, Somogyban, de felhoznám a magam költségén őket, ha egyszer jegyet kaphatnék a "Csárdáskirálynő"-höz. Szombaton s vasárnap szeretünk színházba járni, mert hétköznap örül az ember, ha lefekhet. Hétvégén meg nincs jegy. A múltkor is a nővéremtől kértem már kölcsön a színházbérletét. Mert úgy van az ember, hogy míg fiatal házas, egymásban leli örömét, később a gyerekben, utóbb aztán jöhet a színház. Én most már a színháznál tartok...

1948 márciusában végzett felmérés adatai szerint a budapestiek a szabadidőt leggyakrabban olvasással, moziba és színházba járással, rádiózással és baráti látogatással töltötték el.

Vékony László sztahanovista kőműves vacsoránál ül a feleségével. Katona volt, nemrég szerelt le s amíg szolgált, felesége egyszer sem volt színházban. Most kezdenek majd járni ismét.

- Eleget keresek ahhoz, hogy két-három hetenként színházba mehessünk - mondja. - Olyan darabot szeretek látni, ami a mai életről szól, megmondja mi a helyzet s alaposan leköti a figyelmet. A jegyet a vállalatnál szerzem, 15-18 forintot szánok egy jegyre. Operában még nem voltam, a "Csárdáskirálynő"-t sem láttam még... Akárhogy is, de majd csak megnézem!

Telik-e színházra, vagy sem? - A Karkus-lányok a bérelszámolási ívet tanulmányozzák

A hatvanezer szálláshelyi dolgozó közül öt-hatezer jár színházba. Ennek is csupán a fele rendszeres színházlátogató. Operába alig száz, ha jut belőlük. Hangversenyre jóformán senki. Legtöbbjét a mozi szívja fel, ezt nyújtja neki a nagyváros kulturális szórakozásként. A nők könnyebben hasonulnak városiakká - az olcsóbb, vidámabb szórakozás mellett -, lassan-lassan megtanulják az utat a komolyabb művelődéshez s némelyikük, ide-oda kalandozás után, a "Csárdakirálynő" mellől, eltalál az Operába is.
Egyelőre úgy tűnik, hogy hatvanezres létszámú munkásgárda él Pesten úgy, mintha a saját falujában élne; a fővárosban művelődési szempontból szinte testetlen tömeg még, amelyet kulturális szerveinknek egyedenkint előbb-utóbb be kell kapcsolniok a színházi nézőközönség seregébe.

Szombaty Viktor

A színházakat szintén államosították, átszervezték a színészképzést, lehetetlenné tették a magán színitanodák további működtetését. Színészi és rendezői képesítést kizárólag az 1948-ban egyetemi rangra emelt Színház- és Filmművészeti Főiskolán lehetett szerezni. A magyar és a világirodalom klasszikus színdarabjai hosszú időre lekerültek a színről. A magyar színjátszásnak a "fejlett szovjet színművészet" eredményeit kellett alkalmazni, amiben szovjet tanácsadók segédkeztek. A repertoár döntő mértékben szovjet (Gladkov, Azsajev) és az őket követő magyar szerzők sematikus, osztályharcos, a "munkásélet hétköznapjait" bemutató művekből tevődött össze. Ilyen sematikus szemlélet jegyében született színdarabok voltak: Földes Mihály: Mélyszántás című tsz-drámája, Fehér Klára: Idézés bűnügyben , Háy Gyula: Az élet hídja, Mándi Éva: Hétköznapok hősei , Tabi László: Kártyavá r című alkotásai. A klasszikus színpadi szerzők közül Moliére és Shakespeare egyes művei kerülhettek időnként színre. A szűkre szabott mozgástér keretein belül is érvényesülni tudtak a nagy színész- és rendezőegyéniségek (Várkonyi Zoltán, Tímár József, Dajka Margit, Tolnai Klári, Gobbi Hilda, Szendrő József), akiknek jelentős szerepe volt abban, hogy megőrződhettek, illetve kialakulhattak egyes színházi műhelyek. Ugyancsak a kor sajátossága volt 1951-ben az Állami Faluszínház, később az Állami Déryné Színház létrehozása. Ezeknek az állandó játszóhellyel nem rendelkező társulatoknak a "színházi kultúra széles tömegekhez" való eljuttatása volt a feladata.