A szovjet főváros szeretettel és barátsággal fogadta Tito elnököt és kíséretét

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava:


Moszkvából jelentik

Fővárosunkban ma mindenki Joszip Broz-Tito elvtársnak, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökének megérkezéséről beszél. Minthogy szombatonként a Szovjetunióban ma már két órával korábban ér véget a munkanap, ma délután öt órakor, amikor a Kijevi pályaudvarra befutott a jugoszláv vendégek különvonata, a moszkvaiak ezreinek volt alkalmuk személyesen köszönteni a jugoszláv nép kiváló vezetőjét. A szovjet emberek szívvel-lélekkel üdvözlik ezt a látogatást, amelyben a szovjet és jugoszláv nép közötti hagyományos és forró barátság megszilárdításának újabb jelentős tanúbizonyságát látjuk.


Tito elvtárs Bulganyin elvtárs kiséretében Moszkvában

Ma reggel a Moszkvában megjelenő valamennyi központi lap első oldalán közölte Tito marsall arcképét, hasábjaikon Jugoszláviával foglalkozó cikkek, a nemrég Jugoszláviában járt szakemberek, művészek, újságírók beszámolói úti jegyzetet s azoknak a szovjet veterán harcosoknak a visszaemlékezései jelentek meg, akik a jugoszláv felszabadító hadsereg hőseivel vállvetve ontották vérüket a közös ügyért. Számos lap ezt adta elsőoldalas címének:

"Üdvözöljük vendégeinket" s ez a szöveg az Izvesztyijában szerb nyelven jelent meg. Az a rendkívül meleg, baráti és közvetlen légkör, amely Tito elnök látogatását körülveszi, már az első pillanatban érezhető volt, amikor a vendég szovjet földre lépett.


Moszkvában a Kijevi pályaudvar előtti teret már jóval öt óra előtti zsúfolásig megtöltötték a moszkvaiak, akik nagy tapssal üdvözölték a vendégek fogadására érkező kormány- és pártvezetőket. A pályaudvar hatalmas üvegcsarnoka alatt jugoszláv és szovjet zászlók lengtek, orosz és szerb nyelvű feliratok hirdették: "Éljen a szovjet-jugoszláv barátság!", "Forró szeretettel üdvözöljük Tito elvtársat!" A pályaudvaron díszszázad sorakozott fel. A katonák vadonatúj acélszürke zubbonyt és sötétkék nadrágot viseltek.


Joszip Broz-Titónak, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökének fogadására megjelent K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, továbbá N. A. Bulganyin, N. Sz. Hruscsov, L. M. Kaganovics, A. I. Kiricsenko, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan; V. M. Molotov, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, M. A. Szuszlov, L. I. Brezsnyev, J. A. Furceva, D. T. Sepilov, N. M. Svernyik, valamint A. B. Arisztov, továbbá a szovjet minisztertanács elnökhelyettesei, a Szovjetunió és az OSZSZKminiszterei, a Szovjetuniómarsalljai, a Szovjetunió és az OSZSZK Legfelső Tanácsának küldöttei, a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottságának tagjai, a szovjet hadsereg tengernagyai és tábornokai, a társadalmi szervezetek képviselői, kulturális és tudományos személyiségek, valamint a sajtó képviselői.