Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Délmagyarország:



Már hírül adtuk, hogy az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete csupán ebben az esztendőben több mint száz szegedi dolgozót üdültetett az ország legszebb üdülőiben: Hajdúszoboszlón, a Balatonon és a Mátrában. Még az üdülésnek, illetve az üdültetésnek, ennek a nagyon is kellemes dolognak is megvan a maga tapasztalata. A közismert általános tanulság az, hogy a kellemes pihenés felfrissíti, nagyobb munkakedvre bírja a dolgozókat. Ehhez nincs is sok hozzáfűznivaló.


Annál nagyobb figyelmet érdemel a tanulságnak az a része, amely arra ad feleletet: kik üdültek, kik fognak üdülni és az esztendő melyik évszakában. Mindenkinek a nyári üdülés a kedvesebb. Ilyenkor nem kell keresni a gazdát a beutalókra, tömve van az ország minden üdülője.


De lehet, hogy mégse igaz ez, hiszen egyes szegedi üzemekből idén még senki sem élt az üdülés lehetőségével. A Vízmű-építő Vállalat dolgozói közül senki sem "akadt", aki élni szeretett volna ezzel a joggal. Az 5-ös számú Mélyépítőipari Vállalat esetében sem sokkal kedvezőbb a helyzet, mivel csupán


egy adminisztratív dolgozó üdült


tőlük az idén. Mi lehet ennek az oka? A látszat szerint a dolgozók nem akarnak, nem szeretnek az ország festői üdülőiben pihenni. Ez alatt a látszat alatt azonban meg lehet találni ennek a jelenségnek az igazi okát.

www.mvkkvar.hu

Csak egy adminisztratív dolgozó üdült..



A Vízműépítő Vállalat munkásszállásán megkérdeztünk néhány dolgozót erre vonatkozólag és az említett látszattal ellenkező választ kaptunk. Igenis szívesen pihennének, üdülnénk - tehát nem üthetjük el a kérdést azzal a szimpla magyarázattal, hogy nincs "jelentkező". A valóság az, hogy jelentkező is, részvételi-jegy is lett volna, csakhogy Molnár István elvtárs, a vállalat üzemi bizottságának elnöke hanyag gesztussal



lemondott a dolgozók nevében az üdülési lehetőségről


és a beutalókat visszaküldte a Területi Szakszervezeti Bizottsághoz. De nem is akárhogy küldte vissza: közvetlenül az indulási határidő előtt. Így mit volt mit tenni, a Falemezgyárban, a gép mellől szólítottak el két dolgozót, de olyan formán, hogy már szedelőzködjenek is és üljenek vonatra.


Molnár elvtárs a könnyebb megoldást választja: nem akar azzal fáradni, hogy kiválassza az üdülésre érdemes dolgozókat, meg se kérdezi tőlük, hogy ki szeretne üdülni, egyszerűen visszaküldi a beutalókat. Ez azonban csak egy jellemző példa szakszervezeti munkáját illetően, mert szinte valamennyi szakszervezeti ügyben felelőtlen.


A Csongrád megyei Építőipari Vállalatnál egészen más természetű hibára bukkantunk. Baj van az arányokkal. Az idén üdültetett 24 dolgozó közül mindössze 12 tartozik a fizikai munkások sorába. Ez az arány igazságtalan és irreális. Úgy gondoljuk, hogy



arányosan kell elosztani a beutalókat.


A műszaki és adminisztratív, valamint a fizikai dolgozók létszámának arányában. Ugyanakkor Horváth János elvtárs, a vállalat üzemi bizottságának elnöke is követett el olyan hibát emellett, hogy az elutazási határidő előtt három nappal visszaküldte a részvételi jegyeket, noha a visszaküldött részvételi jegyek kiosztásával az aránytalanságon lehetett volna javítani olyan formán, hogy fizikai dolgozók utaztak volna el az üdülőkbe.


Sokkal nagyobb felelősséggel és körültekintéssel kell megszervezni a dolgozók üdültetését, sokkal jobban kell vigyázni az arányokra és arra, hogy a nyári hónapokban elsősorban fizikai dolgozók üdüljenek, akik egész esztendőn keresztül hidegben és melegben egyaránt fáradságos, nehéz munkát végeznek.


Az eddigiek után tévedés volna azt gondolni, hogy az említett hibák általánosak. Legtöbb üzemben felismerték az üdültetés helyes elveit és aszerint jártak el. Legszebben bizonyítja ezt a Falemezgyár és a Ládaipari Vállalat újszegedi telepe üzemi bizottságának munkája. Ezekben az üzemekben



mindig kihasználják a lehetőséget,


és elsősorban azokat a dolgozókat juttatják beutalóhoz, akik arra legérdemesebbek. Azt az elvet is szigorúan betartják, hogy az üdültetés állandó legyen: az esztendő minden hónapjában elküldenek valakit pihenésre.


Ezeket a tanulságokat érdemes megszívlelni és az első két negyedévben szerzett tapasztalatok alapján úgy kell megszervezni az üdülést a továbbiakban, mint ebben a két üzemben - igazságosan, folyamatosan és tervszerűen.