Tito elvtárs és Hruscsov elvtárs beszélgetése a külföldi újságírókkal

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép:

Tito: Látogatásunk célja a béke
Hruscsov: Meg kellene szüntetni a varsói és az atlanti egyezményt


MOSZKVA. A Tanjug moszkvai különtudósítója jelenti:


A hétfő esti fogadáson, amelyet Valjko Micsunovics moszkvai jugoszláv nagykövet rendezett Tito elnök tiszteletére, a jugoszláv újságírók körülvették Tito elnököt és megkérték, mondja el benyomásait a Szovjetunióról, valamint az eddig folytatott tárgyalásokról.


Úgy hiszem, Önöknek nem kell külön nyilatkoznom - mondotta Tito elnök -, mert egész idő alatt velünk voltak és ismerik a szovjet nép óhajait. A szovjet emberek valóban igen távol állnak a háborúnak még a gondolatától is. Látták azt is, hogy


legjobb barátjaikként fogadják mindazokat, akikről tudják, hogy a világbéke ügyét szolgálják.


Tito elnök ezután rámutatott, úgy látszik, Jugoszláviában nem volt teljes egészében ismeretes, hogy a szovjet népek így reagálnak az általános nemzetközi problémákra. A szovjet népeknek ez a reagálása azonban teljesen érthető, mert ők is - ugyanúgy, mint a jugoszláv népek. - az elmúlt világháború folyamán nagy áldozatokat hoztak.


Szovjetúnióbeli látogatásunk nagy jelentőségű, mert nemcsak az a célja, hogy jobban megismerkedjünk egymással és felszámoljuk azt, ami elválasztott bennünket, hanem hogy

hozzájáruljunk a béke és az együttműködés ügyéhez az egész világon.


Tito elnök ez alkalommal hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió vezetőivel folytatott eddigi tárgyalások a szívélyesség és a teljes megértés légkörében zajlottak le.


A fogadáson, amely három és fél óra hosszat tartott, igen szívélyes hangulat uralkodott. Miután a nagyteremben nagyon meleg volt, a vendégek kimentek a kertbe. Tito, Bulganyin, Hruscsov, Kardelj, Kocsa Popovics és a jugoszláv küldöttség többi tagjának asztala köré az újságírók és a fotóriporterek nagy száma gyűlt össze. Igen szívélyes beszélgetés kezdődött: Tito elnök, valamint a szovjet vezetők gyakran fordultak az újságírókhoz.


N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára felköszöntötte Tito elnököt. Hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kapcsolat jó és hogy Jugoszlávia


segíthetne s Szovjetuniónak abban, hogy meleg, baráti kapcsolatot teremtsen azokkal az országokkal is, amelyekkel kapcsolatai egyelőre még mindig hűvösek.


Bulganyin, a minisztertanács elnöke az újságírókat és a fotóriportereket köszöntötte fel, majd hangsúlyozta, hogy a fogadáson ilyen kellemes hangulatban kellene megoldani a világ minden problémáját.


Tito elnök válaszolt a külföldi és a szovjet újságírók hozzá intézett kérdéseire. Egy amerikai újságíró kérdésére, hogy tárgyaltak-e a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Szovjetunió Kommunista Pártja közötti kapcsolat problémáiról, Tito elnök így válaszolt:


Ma csak eszmecserét folytattunk, konkrét döntésekre nem került sor. Megbeszéltük az együttműködés különböző formáit és problémáit. Még egyszer beszélgetünk majd erről, de nem kell semmiféle szenzációt várni, mert


a pártközi kapcsolatokra vonatkozó megbeszélések összhangban lesznek az államközi kapcsolatokkal.


Tito elnök hangsúlyozta továbbá, hogy e tekintetben a jugoszláv és a szovjet vélemények meglehetősen azonosak és hogy a pártok közötti további együttműködésnek nem a szervezeteken kell alapulnia. A pártok közötti együttműködés kérdésében elsődleges figyelmet fordítunk arra, hogy ezek a kapcsolatok is hozzájáruljanak a nemzetközi együttműködéshez. A gazdasági kapcsolatokra vonatkozó kérdésekre válaszolva Tito elnök hangsúlyozta, hogy ezekről is volt szó, de katonai segítségről nem tárgyaltak.


Ez tehát azt jelenti, hogy Önök nem gyártanak majd MIG-eket? - kérdezte az egyik újságíró.
- Szó sem volt erről, a mi látogatásunk célja a béke - válaszolta Tito elnök.
Tito elnök a továbbiakban hangoztatta, hogy a jugoszláv külpolitika az összes országokkal való viszony megjavítására irányul, tekintet nélkül azok társadalmi rendszerére, célja a béke megőrzése, a nemzetközi bizalom megteremtése és ezért Jugoszláviának a nyugati országokkal fennálló baráti kapcsolataiban semmiféle változások nem történnek.


Ezalatt Hruscsov asztala mellett külön beszélgetés folyt az újságírókkal. Hruscsov kijelentette, hogy meg kellene szüntetni a varsói és az atlanti egyezményt is. Tito elnök éppen ezeknél a szavaknál lépett az asztalhoz és amikor tájékoztatták őket, hogy miről folyik a beszélgetés, hozzáfűzte:


Igen, meg kellene szüntetni az összes marsallokat és tábornokokat is!


Ezután Hruscsov Zsukov marsallhoz fordult és a következőket mondotta: "Arra ürítem poharamat, hogy a tábornokok munka nélkül maradjanak, a keltetőgépek körül foglalatoskodjanak, csirkéket neveljenek."


A kötetlen beszélgetés az újságírókkal csoportokra oszolva folytatódott. Tito elnököt a külföldi diplomaták nagy csoportja vette körül, köztük az amerikai, angol, osztrák, iráni, belga, svájci és izlandi nagykövet.


Tito elnök hosszasan és szívélyesen elbeszélgetett Charles Bohlen moszkvai amerikai nagykövettel, ugyanakkor Kardelj alelnök Kaganoviccsal és Molotovval beszélgetett. Hruscsov és Bulganyin hosszabb ideig beszélgetett Radhakrisnannal, az Indiai Köztársaság alelnökével, majd mind a hárman Tito elnökhöz mentek és bekapcsolódtak a beszélgetésbe.

Bulganyin, a minisztertanács elnöke az olasz újságírók egy csoportjával beszélgetett és kifejezte meggyőződését, hogy a közeljövőben javulás áll be az olasz-szovjet kapcsolatokban.

Korábban:

Ma délelőtt megkezdődtek a szovjet-jugoszláv tárgyalások