Befejeződtek a magyar-jugoszláv pártközi megbeszélések

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

Még az elutazás előtti képek a Keleti pályaudvaron: Kovács István, Kádár János, Gerő Ernő, Hegedüs András, Apró Antal és Dalibor Soldatic



Béllye, október 22. (MTI)
A Magyar Dogozók Pártja Központi Vezetőségének küldöttsége hétfő délután fél 4 órakor Béllyére, a Kosztajak kastélyba érkezett.


A küldöttség itt Alexandar Rankovics, Szvetozar Vukmanovics és Vladimir Bakarics a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagjai, Dusan Petrovics és Dobrivoje Radoszavijevics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának tagjai fogadták.


A magyar küldöttség kíséretében érkezett Lazar Kolisevszki, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága végrehajtó bizottságának tagja, Karlo Mrazovics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának tagja és Münnich Ferenc belgrádi magyar nagykövet.


Pontban 4 órakor került sor a két párt képviselői közötti befejező tárgyalásokra, amelyeken a Magyar Dolgozók Pártja képviseletében Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára, Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János és Kovács István, az MDP Központi Vezetősége Politikai Bizottságának tagjai, valamint Münnich Ferenc belgrádi magyar nagykövet, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága részéről Alexandar Rankovics, Szvetozár Vukmanovics, Vladimir Bakarics, Lazar Kollsevszki, Dusan Petrovics és Dobrivoje Radaszavijevics vettek részt.

"Gerő Ernő, Kádár János, Kovács István, Apró Antal és én voltunk a delegáció tagjai. Hosszú, ebben a zaklatott időben nagyon hosszú időt töltöttünk Jugoszláviában: tíz napot. Közben állandóan kaptuk Ács Lajos táviratait, aki a pártközpontban tartott ügyeletet, hogy a helyzet egyre rosszabb Magyarországon, és hogy azonnal jöjjünk haza. Ezt azonban barátságtalan lépésnek tekintettük volna a jugoszlávokkal szemben, és ott maradtunk, holott már az első négy-öt napon lebonyolódott minden fontosabb protokolltárgyalás....Úgy gondoltuk, hogy sok mindent rendbe tettünk. Ezért nem is nagyon értettük Ács ideges telexeit és telefonjait. Tudtuk, hogy Ács Lajos hajlamos a hisztériára, így túlzásnak, hisztériának tartottuk azt, ami - mint később kiderült - teljesen igaz volt. Persze hozzá kell tenni, hogy a magyarországi eseményeket felgyorsították a lengyelországi hírek." /Részlet Hegedüs András visszaemlékezéséből/


A tárgyalásokat este fél 9 órakor rövid időre megszakították. A tárgyalások szüntetése alatt Alexandar Rankovics búcsúvacsorát adott a magyar küldöttség tiszteletére. Ennek befejeztével folytatódtak a tárgyalások, amelyek 10 órakor befejeződtek. Megállapodtak a közös záróközlemény szövegében, amelyet október 23-án délután 5 órakor tesznek közzé Budapesten és Belgrádban.


A magyar küldöttség különvonata hétfő este fél 11 órakor indult vissza Esszékről Budapestre.

Korábban a Szabad Neten:

Az MDP küldöttsége Zágrábban

A magyar küldöttség Szarajevóban