Hírek a budapesti üzemekből

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szabad Nép

Öt nagyüzemtől (Gheorzhin-Dej Hajógyár, Ganz Vagon- és Gépgyár, Duclos Bányagépgyár, Láng Gépgyár, Telefongyár) szerzett információk szerint mindegyikben megalakult vagy éppen ezekben az órákban alakul meg az ideiglenes munkástanács.
Rend és fegyelem - ez a jelszó most mindenütt és mindenekelőtt.




Ennek megteremtését tartják mindenütt első és legfontosabb feladatuknak a munkástanácsok. A Gheorghiu-Dej-hajógyári tanács felhívással fordult a hajógyáriakhoz, amelyben a belső rend biztosításán kívül arra hívja fel őket: vegyék ki részüket a XIII. kerület, elsősorban a kórházakat, energiatelepeket, élelmiszeripari vállalatokat - ért károk helyreállításából. A felhívás kifejezi a gyár dolgozóinak teljes egyetértését a kormány eddig bejelentett intézkedésivel és felhívja a kormány tagjait, hogy küzdjenek a munkásosztály jogos követeléseinek haladéktalan megvalósításáért. A munkástanács legelső ténykedése, a dolgozóknak ma kifizetett fizetési előlegosztása volt. Egyben közölték, a munkástanács el van szánva rá, bármilyen nehézségek árán is, hogy anyagi segítséget nyújtson azoknak a dolgozóknak, akiket a tragikus napokban bármilyen természetű veszteség ért. Az üzemben minden erővel a termelés újbóli megindítására készülnek. Hétfőre már főzni is akarnak az üzemi konyhán.

A telefongyárban is megkapták a dolgozók a fizetési előleget. Az üzemben teljes a rend és a nyugalom. A munkásmilícia több betörési kísérletet gátolt meg, legutóbb ma reggel. A közeli kenyérgyárból éppen kenyeret akartak kiszállítani a dolgozóknak, amikor egy teherkocsin mintegy tízfőnyi, részben fegyveres csoport meg akarta ezt akadályozni. A munkásőrség azonban gyorsan rendet teremtett, a támadókat lefegyverezték. A telefongyáriak is készen állnak a termelés megkezdésére, tegnapelőtt, mikor a rádió munkába hívta a dolgozókat, többen 10-15 kilométer távolságról gyalog is bejöttek.

A Ganz-vagongyáriak a belső védelem megszervezésén kívül megszerveznek csoportokat, akik segítséget fognak nyújtani a kormánynak a rend megteremtésében, a még mindig ellenállók lefegyverzésében. Azoknak a dolgozóknak, akik még nem tudtak bejönni fizetésükért, biztosítják, hogy bármikor megkaphassák a pénzüket. Megfelelő igazolás ellenében bármely megbízottuknak is kiadják a fizetési előleget.


Hasonló eseményekről számoltak be a Láng gépgyárból és a Duclos Bányagépgyárból is. Mindenütt megakadályozták a rongálást, gondoskodtak a munkásmilícia élelmezéséről.