Mennyire zöld a fekete? A legtöbbször csak jelképes jelentősége van a fekete monitoroknak

Vágólapra másolva!
Még 2007 elején, nagy sajtóvisszhanggal indult útjára a Blackle.com: a szájt a Google kereső nyitólapja azzal a különbséggel, hogy fehér helyett fekete színű a háttere. Az oldal működtetői szerint ha mindenki a fekete hátteres változatot használná a keresőből, azzal jelentős, évi több száz megawattnyi energiát lehetne megtakarítani. Az ausztrál Heap Media marketingkampánya bevált, sokan választották kezdőlapjuknak a Blackle-t, noha nem sokkal az indulást követően kiderült, hogy a hivatkozott fogyasztáscsökkenés bizony a legtöbb esetben nem következik be.
Vágólapra másolva!

A fekete háttér ugyanis csak a régi katódsugárcsöves (CRT) monitorok esetében eredményez fogyasztáscsökkenést, ráadásul szakértői tesztmérések alapján ez is jóval kisebb mértékű a szájton ígért 15 wattnál.

Az LCD monitorok esetében egyáltalán nem lehet energiát spórolni a sötét háttérrel, ezeken ugyanis csak a folyadékkristályok helyzetét szabályozzák, a háttérfény pedig állandóan világít. A legújabb felső kategóriás típusok között azonban már léteznek olyan LCD-megjelenítők is, amelyeken már nem képcső, hanem takarékosabb diódákból álló mátrix szolgáltatja a háttérvilágítást: ezek eleve kevesebbet fogyasztanak, ráadásul egyenként ki is kapcsolhatók, ha épp nincs szükség rájuk.

Forrás: Blackle

A Google az eset kapcsán hivatalos blogján is kommentálta a kezdeményezést, beszámolva arról is, hogy a legtöbb esetben nem valósul meg energiatakarékosság. A keresőóriás is hatékonyabb környezetkímélő módszernek tartja az operációs rendszer takarékos energiagazdálkodási sémáinak használatát, a fényerő alacsonyabbra vételét, illetve azt, hogy eleve az Energy Star 4.0 előírásait teljesítő, takarékos számítógépet kell vásárolni.

A Föld órája kampány keretében idén már az [origo] és az iWiW címlapja is elsötétül egy időre, de ez inkább jelképes dolog, amely jól látható módon hívja fel a figyelmet az energiapazarlás, környezetszennyezés problémájára.

Várjuk olvasóink észrevételeit, saját ötleteit és tapasztalatait a [email protected] címre!