44 napos babájával ment dolgozni az olasz képviselőnő

Vágólapra másolva!
Egy 35 éves olasz képviselőnő volt az Európai Parlament szerdai ülésének sztárja, Licia Ronzulli ugyanis hat hetes gyermekével együtt szavazott, hogy így hívja fel a figyelmet a gyermekes anyák munkavállalásának nehézségeire.
Vágólapra másolva!

Másfél hónapos babájával jelent meg az Európai Parlament szerdai ülésén és szavazásán az egyik olasz nemzetiségű képviselőnő. A 35 éves Licia Ronzulli egy hordozókendővel kötötte fel magára a hathetes Vittoriát, képviselőtársai pedig tapssal köszöntötték.

"Azért vagyok itt a lányommal, Vittoriával, hogy minden egyes olyan nőre felhívjam a figyelmet, aki nem tudja összeegyeztetni a gyermekvárást és a munkát, a szakmai és a családi életet" - fogalmazott az olasz kormányfő Silvio Berlusconi pártjának képviselője. "Több elkötelezettséget szeretnék látni ezen a téren az európai intézményektől, kezdve az Európai Parlamenttel, hogy mind a ketten teljes életet tudjunk élni" - mondta a képviselőnő.

Licia Ronzulli azt a szabályt használta ki, miszerint az euróképviselőknek joga van gyermekükkel részt venni az üléseken. Az olasz politikus a környezetvédelemmel, az egészségüggyel és az élelmiszerbiztonsággal foglalkozó parlamenti bizottságokban dolgozik, megválasztása előtt pedig védőnő volt Milánóban. Nem Licia Ronzulli volt az első képviselő, aki gyermekével jelent meg a parlamenti ülésteremben, tavaly márciusban így tett a dán Hanne Dahl is.

Forrás: EPA
Licia Ronzulli hat hetes babájával szavazott Strasbourgban