Magyar ácsok, festők félmilliós fizetésért mennek Nyugat-Európába

Szakmunka, ács, festő,
Vágólapra másolva!
Akár havi 400-500 ezer forintos nettó fizetéssel várják nyugat-európai cégek a magyar szakmunkásokat, ha beszélnek nyelveket. Ez derült ki  a Budapesten hatodik alkalommal rendezett nemzetközi állásbörzén, amelyet az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) magyar tagozata szervezett. Szombaton 26 munkaadó és 18 nemzeti EURES-tanácsadó várta a külföldre vágyó álláskeresőket.
Vágólapra másolva!

Három 30 év körüli mosolygós fiatalember áll a "Trefort AB" feliratú stand mögött. Mint kiderült, egy stockholmi építőipari cég vezetői, és ottani építkezésekre keresnek mesterembereket: festőket, ácsokat, kőműveseket. "Kifejezetten magyar szakmunkásokat keresünk, mert nagyon meg vagyunk elégedve velük. Úgy látjuk, jól tudnak együttdolgozni a svédekkel. Pontosak, precízek, az utasításoknak megfelelően dolgoznak" - mondja Pär Johansson az egyik cégvezető. Havi nettó 400-500 ezer forintnak megfelelő fizetést kínálnak, ezen kívül fizetik a szállást és kéthavonta a Magyarországra utazást.

A standhoz elhozták egyik magyar kollégájukat is, aki asztalosként dolgozik. Zsolt több nyugat-európai országban megfordult már, fél éve ment ki Svédországba, és jól érzi magát. "Mindent megtesznek azért, hogy csak a munkára kelljen koncentrálni. Szabályosan bejelentenek, figyelnek a munkabiztonságra, megkérdezik, mire van szükségünk, hogy érezzük magunkat. Nem kell túlórázni, de elvárják a pontosságot" - áradozik a fiatalember munkaadójáról.

Jól mutatja, hogy mennyire kapósak az építőipari szakemberek, hogy több holland munkaadó (FridayEuroTech, Aelbers Flexible, De Graaf International) is ugyanazokat a szakemberek kereste, mint a svéd vállalkozás. A FridayEuroTech például petrolkémiai üzemekbe toboroz festőket, szerelőket, hegesztőket, szigetelőket, állványozókat. Peter Zuidam nemzetközi toborzási menedzser előadásán elmondja, kizáró ok a tériszony, amelyet tesztelnek is, ugyanis időnként 100-120 méteres magasságban kell dolgozni.

Aki megfelel a feltételeknek, 6 hetes képzésen vesz részt, majd az egyik hollandiai petrolkémiai üzemben kap munkát. Az első három hónapban heti nettó 330 eurót ajánlanak, ami havi 1300 eurónak felel meg (400 ezer forint). A cég itt is állja a szállás költségét. "Csak olyan lakást bérlünk, amelyben mi is laknánk" - oszlatja el a minőségi aggályokat a cégképviselő. "Akinek van jogosítványa, kaphat vállalati autót is" - teszi hozzá.

Keresik az utánpótlást folyami hajókra

Érdekes állásajánlatra bukkanunk a német European Work Union munkaerő-közvetítő standjánál: Katarba toboroznak mérnököket. Marco Tillmans cégvezető elmondta, az arab országban már a 2022-es futball világbajnokságra készülnek, az ehhez szükséges infrastruktúrát kezdik kialakítani. Az építkezésekre és irodai munkára is keresnek mérnököket. Elárulja, nettó 3000 eurós (900 ezer forint) fizetés várja az újakat, emellett a megbízó itt is állja a szállást és az utazást.

Néhány méterrel odébb a bázeli Viking River Cruises AG-nél egy fiatal hölgy ad felvilágosítást a svájci folyami hajós munkákról angolul. "Napi 9-14 órát kell dolgozni, de az ember nincs annyira elszigetelődve a civilizációtól, nem érzi magát bezárva, mint az óceánjárókon. Az utasok főleg 55 év felettiek, angolul vagy németül kell beszélni" - mondja. Az egyik érdeklődő a kozmetikai munkalehetőségről érdeklődik. "Ezek kisebb hajók, szépségipari szolgáltatást nem kínálunk, viszont programvezetőket, szakácsokat, pincéreket, recepciósokat, bárpultosokat, takarítókat toborzunk" - hangzott a válasz.

Ingyenes szakmatanulás Németországban

18-22 éves fiataloknak lehet érdekes a "Transnational - Dual" nevet viselő projektben való részvétel. A jelentkezők Németország egyik keleti tartományában, Thüringiában tanulhatnak ki szakmát ingyenesen, sőt még fizetést is kapnak a munkaadótól. Miközben Jutta Rapp programkoordinátor a standnál a duális szakképzés részleteit magyarázza, megjelenik egy apa 18 év körüli fiával.

Mint kiderül, az interneten találta meg a programot, e-mailben már felvette a kapcsolatot Jutta Rapp-pal, akivel most személyesen is találkoznak. Szeretné, ha a fia versenyképes végzettséget szerezne, és így várhatóan könnyebb lesz megragadnia a nyugat-európai munkaerőpiacon. Két fontosabb elvárás a megbízható némettudás és lezárt középfokú tanulmányok. Jelenleg többek között műszaki technikus, mechatronikus, pék, szakács, műszaki értékesítő szakmára képeznek ki.

Idősgondozás Londonban

Csupán egyetlen standnál találtunk angliai munkalehetőséget, ahol is londoni idősgondozói munkára toboroztak. "Home care assistant" a munkakör pontos neve, és egy A4-es oldalon pontos leírás is található a munkáról. Egészségügyi végzettség nem kell hozzá, viszont annál fontosabb az angoltudás, a jogosítvány, az idős, beteg emberek problémái iránti érzékenység. A munka tartalma jelzi, ide valóban kell a motiváció és a munkabírás.

Az idősgondozók megadott címlista alapján házról házra járnak, segítenek a rászorulóknak a felkelésben, az öltözködésben, reggelit, vacsorát készítenek, megmosdatják őket, mosnak, vasalnak, bevásárolnak. A munkanap reggel 6.30-kor kezdődik és este 10-ig tart. Ezalatt 6-10 házhoz kell eljutni, és minden munkafolyamathoz normaidő tartozik. Napközben 4-6 óra szünet jár, a munkahét pedig hat munkanapos. S hogy mit tehet, aki nem tud angolul? Nekik online nyelvi kurzust javasolnak. A nulláról indulva 5 hónap alatt lehet heti négy órában a kívánt szintre eljutni.

Szakmai gyakorlat a vendéglátásban

Elsősorban az egyetemistáknak, friss diplomásoknak ajánlott vendéglátós szakmai tapasztalatszerzési lehetőségeket Angliába, Spanyolországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba és Új-Zélandra Hatvani Edina, a budapesti Bron-Y-Aur Kft. közvetítőcég részéről. Angliai programjuk legalább 3 hónapos, éttermekbe, szállodákba helyezik el a fiatalokat, akik 700 font (240 ezer forint) körüli fizetésre számíthatnak. "A nyári tanítási szünetben sokan mentek spanyolországi programjukra. Főként a kaland, a nyelvtudás fejlesztése miatt, a 300-500 euró (90-150 ezer forint) közötti fizetés ugyanis nem számít soknak.

Aki szeretne a téli síszezonban Franciaországban dolgozni, már most jelentkezhet, ugyanis december 15-én indul a munka a hegyi szállodákban, panziókban. Legalább 3 hónapot kell vállalni a hegyi szállodákban és 430-500 eurót (130-150 ezer forint) kínál a munkaadó.
Népszerű még az egyéves egyesült államokbeli internship (szakmai gyakorlatos) program, amely részvételi díja borsos, 1900 dollár (415 ezer forint). Igaz, ez a tapasztalatok szerint három hónap után visszajön. A kiutazók egyesült államokbeli cégeknél dolgoznak, amelyet saját maguk is felkutathatnak még Magyarországról.

Karácsony Zoltán