Megszűnik a rokkantsági nyugdíj, táppénzszerű ellátás jön helyette

Vágólapra másolva!
A kormány döntése szerint táppénzszerű ellátás váltja fel a rokkantsági nyugdíjat, és aki dolgozik, az nem kaphat a jövőben rokkantsági ellátást.
Vágólapra másolva!

A kormány szerdai ülésén döntött a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításáról - jelentette be csütörtökön Giró-Szász András kormányszóvivő.

Kijelentette: megszűnik a rokkantsági nyugdíj, helyette egységes táppénzszerű ellátás lesz, amely két részből áll, rehabilitációs és rokkantsági ellátásból, utóbbi azoknak jár majd, akiket nem lehet rehabilitálni.

A nyugdíj előtt állókra nem vonatoznak a szigorítások

A módosításokra Giró-Szász szerint azért volt szükség, mert az eddigi rendszer tarthatatlan, pazarló, átláthatatlan volt, nem ösztönzött, ráadásul nagyon sok visszaélésre adott lehetőséget, ezek szankcionálásakor pedig nagyon ritkán alkalmazták az ellátás megszüntetését. A jövőben főszabályként a nyugdíjkorhatár felett szimplán nyugdíjat kap mindenki - fogalmazott Giró-Szász András, és hozzátette, aki az ellátás mellett dolgozik, az a jövőben nem kap járandóságot.

Giró-Száz közölte, hogy a 20 és 60 év közötti korosztályban Magyarországon 12 százalék a rokkantak aránya, Szlovákiában 6,3, Csehországban 6,5, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban pedig 6 százalék alatt van ugyanez az arány. A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy a 111 ezer harmadik kategóriájú rokkantat felülvizsgálják, erre jelentkezniük kell, és akik rehabilitálhatók, azok rehabilitációs ellátást, akik nem, azok rokkantsági ellátást kaphatnak. Felülvizsgálják továbbá a rendszeres szociális járadékban részesülőket is, ők 84 ezren vannak.

Giró-Szász hozzáfűzte, hogy a módosítások nem érintik azokat a rokkantnyugdíjasokat, akik már nyugdíjkorhatár felett vannak, első vagy második kategóriájú rokkantsági szintbe tartoznak. Emellett azokra sem vonatkoznak a változások, akik ugyan a harmadik kategóriába tartoznak, de öt éven belül elérik a nyugdíjkorhatárt.

Csúszik a felülvizsgálat

A rokkantnyugdíjazás rendszerének átalakítása a költségvetés tarthatósága szempontjából kardinális kérdés. A 2012-2014-re előirányzott költségvetési megtakarítások egyik legfontosabb tétele a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok ellátásának megvonása, e nélkül hatalmas lyuk tátongana a jövő évi büdzsében. Az [origo] korábban azt írta, hogy csúszik a korhatár alatti rokkantnyugdíjasok tömeges rendkívüli felülvizsgálata. Akkori információink szerint erre az idén már nem feltétlenül kerül sor, jóllehet a Széll Kálmán-tervben az szerepel, hogy a folyamatot 2012. január 1-jéig lezárja a kormány.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) korábbi tájékoztatása szerint 220 ezer korhatár alatti leszázalékolt készülhetett volna 2011-ben a felülvizsgálatra. 110 ezer III. kategóriájú rokkantnyugdíjas, ezen felül 84 ezer ember, aki rendszeres szociális járadékban részesül, és további 25 ezren, akik átmeneti járadékot kapnak. Valamennyiüknek még legalább 5 évük van hátra a hivatalos öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig.

A felülvizsgálatokat végző Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalnál (NRSZH) augusztus végén azt mondták az [origo]-nak, hogy még semmilyen előkészület nem történt, miközben a jelenlegi állomány és kapacitás mellett nem képzelhető el a tömeges felülvizsgálatok idei lebonyolítása. Ezzel egybevágó információkról számolt be egy a Nefmi vezetőivel kapcsolatban álló forrás is.