"Mintha nem is Magyarországon dolgoznál" - munka egy multiközpontban

ügyfélszolgálat, helpdesk, call center, open office
Vágólapra másolva!
Nemzetközi csapat, jó munkakörnyezet, versenyképes fizetés. Személyzeti szakemberek ezeket a tényezőket emelik ki, miért jó multinacionális cég üzlettámogató központjában dolgozni. Az utóbbi tíz évben közel 80 ilyen egység létesült Magyarországon, és körülbelül 35 ezren keresik itt a kenyerüket. Mi kell a bejutáshoz? Milyen árnyoldalai vannak az ilyen munkának?
Vágólapra másolva!

Aki gazdasági szakon diplomázik és felső fokon beszél két idegen nyelvet (ebből az egyik az angol), nem kell igazán aggódnia, ha munkahelyet szeretne találni. A multinacionális cégek Magyarországra települt ügyféltámogató központjai - a shared service centerek (ssc) - az utóbbi nyolc évben megkönnyítették ennek a rétegnek a pályakezdést. Mára az ssc szektorban körülbelül 35 ezren dolgoznak - többségük 25-35 év közötti diplomás.

Az ITD Hungary (ma Nemzeti Külgazdasági Hivatal néven működik) 2010-es kiadványa szerint a shared service centerek dömpingje 2001-ben kezdődött a British Telecom, a Tata, a Diageo és az Alcoa beruházásával, előtte 11 év alatt jött be összesen ennyi vállalat. Az igazán termékeny évek 2006 és 2007 voltak, amikor 11-11 ilyen vállalat helyezte üzlettámogató funkcióját Magyarországra. Ugyan az új munkaadók számának növekedése lassult, az itt levők folyamatosan bővítik állományukat, és a munkatársak cserélődése is növeli az állásajánlatok számát.

A cégek motivációja egyértelmű. A pénzügy, a beszerzés, az ügyfélszolgálat, a HR és az informatika központosítása csökkenti a költségeket. Az egy helyen végzett tevékenység ugyanis kevesebb technológiai befektetést, kisebb irodahelyiséget és kevesebb munkavállalót igényel, mint ha ugyanezt a leányvállalatok külön-külön látnák el. E stratégia azonban kihívás elé állítja a cégek személyzeti osztályait, illetve azokat a HR-szolgáltatókat, amelyeket megbíznak a kereséssel, ugyanis egyetlen országban nem egyszerű 10-15 nyelvre megtalálni az alkalmas munkaerőt.

Bolgárul tudó pénzügyes: hol található?

Elég csak a Monster állásportálon megjelenő ssc-s hirdetéseket böngészni. A Hays közvetítő cég például bolgárul és angolul beszélő, közgazdász végzettségű munkatársat keres pénzügyi területre. Az új kolléga majd a bolgár leányvállalatot szolgálja ki Budapestről. Némileg könnyebb, de nem sétagalopp ugyanez a pozíció angol-francia nyelvpárossal. Nincs irigylésre méltó helyzetben az Adecco közvetítő cég sem, amelyik egyik hirdetésében angolul és héberül beszélő telefonos ügyfélszolgálatosra vadászik. Valamivel könnyebb a JobsGarden dolga az angol-németes HR-es pozícióval. A Hays egy másik hirdetésében holland nyelvű ügyfélszolgálatosra vadászik, itt "csak" a felsőfokú végzettség és a folyékony angol és holland nyelvtudás az elvárás. A hirdetések kivétel nélkül angol nyelven jelennek meg, aki nem érti meg a kiírást, inkább ne jelentkezzen.

Alaposan szűrik a nyelvtudást

A pályázatok beadása után alapos írásbeli és szóbeli nyelvi szűrésre lehet számítani. Váry Zsuzsanna, a Kelly Services kereskedelmi üzletágvezetője elmondta, hogy a munkatársaknak telefonon kell ügyeket megoldaniuk idegen nyelven, ami a gesztusok hiánya miatt nehezebb, mint személyesen. Előfordul a csoportos kiválasztás, az assessment center is, amelyen a pályázók személyiségjegyeit, csapatban dolgozási képességét, munkastílusát, ügyfélkiszolgálását veszik nagyító alá gyakorlati feladatokkal, már a megbízó cég bevonásával. Váry Zsuzsanna azzal biztatja a pályázókat, hogy a szolgáltató központokban végzett munka a karrier előszobája lehet: elő lehet lépni csoportvezető-helyettesnek, csoportvezetőnek, operációs vezetőnek. Emellett specializálódni lehet, például tréning, IT, HR területre.

Bruttó 250-300 ezer forintos fizetés

"A szolgáltató központok munkatársai viszonylag gyorsan cserélődnek - gyakran 2-3 évente -, mert továbblépnek. Ennek oka részben a gyakran monoton munka - másrészt, az ssc-k között is kiélezett verseny folyik a legjobb munkatársakért. Vannak, akik pár tízezer forinttal magasabb bérért azonnal váltanak"- tudtuk meg Suhajda Attilától, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnökétől. Az ssc-kben egyébként átlagosan bruttó 250-300 ezer forintot lehet keresni.

Megoldás állástalan nyelvszakos bölcsészeknek

Az ssc-k nagy előnye, hogy munkához juttatják a kevésbé piacképes diplomát szerző - például bölcsész, kommunikáció-, marketingszakos - álláskeresői réteget. Akadnak ugyan, akik a munkavégzés 'call centeres' jellege miatt tartózkodnak az ilyen állásajánlatoktól, Suhajda Attila szerint ez alaptalan. Tévhit az is, hogy nem jön létre semmilyen hozzáadott érték. "A legtöbb üzleti szolgáltató központ komoly tréningeket és szakmai képzéseket is biztosít a dolgozóinak, és egyre gyakoribb, hogy az ssc-kben szakirányú diplomát kérnek a jelentkezőktől."

Egy dolgozó szemével

Balázs (aki kérte, hogy vezetéknevét ne írjuk le) két éve dolgozik egy üzleti szolgáltató központban, német nyelvű munkatársként. "Díjazom, hogy a cég mindent jogilag szabályosan intéz, nem trükköz a fizetéssel, modern az irodai infrastruktúra. Ez nem sok hazai helyről mondható el. A juttatási csomag sem rossz - a havi bérletet például teljes egészében fizetik, a juttatások éves szinten kitesznek egy plusz havi fizetést is" - mondja. Balázst vonzza még a nemzetközi munkakörnyezet is. "Gyakran úgy érzi az ember, mintha nem is Magyarországon dolgozna." Szimpatikus számára az is, hogy kollégái a legkülönbözőbb diplomát szerezték, így sokszínű a csapat.

Ugyanakkor hozzáteszi, hogy a szolgáltató központ nem való mindenkinek. Akinek fontosak a változatos és szellemi kihívást jelentő feladatok, a kreativitás, az nem találja meg a számítását.

Néhány nagyobb, Magyarországra települt üzlettámogató központ: EDS, HP, IBM, Diageo, Avaya, Avis, ExxonMobile, Visteon, SAP, Cemex, Citigroup, National, Instruments, IT Services, Unisys, Roche, InBev, Morgan Stanley, British Telecom, Budapest Bank, IBM, IT Services, Celanese, Sapa, Vodafone, BP.