Túlzások az önéletrajzokban - Érdekes, vicces történetek

Vágólapra másolva!
A legtöbb álláskereső már gondolt arra, hogy kicsit kicicomázza, feltupírozza önéletrajzát. Több éve interjúztató fejvadászokat kérdeztünk álláskeresői túlzásokról, csalafintaságokról és arról, milyen módszerekkel derítenek fényt az igazságra.
Vágólapra másolva!

"A pályázók nyelvtudásukkal, előző munkahelyeiken betöltött pozícióikkal illetve készségeikkel kapcsolatban szoktak túlozni önéletrajzukban. A sales, a marketinges és az adminisztratív pozíciók betöltésekor fordul elő leggyakrabban, hogy kisebb-nagyobb túlzásokkal élnek a pályázók. A legkevésbé az informatikusokra és a mérnökökre jellemző a kicicomázott önéletrajz" - számoltak be a szakemberek.

Leginkább a nyelvtudás szintjének meghatározásával vannak problémák. "Általában tíz pályázóból három beszél tárgyalási szinten angolul, kettő társalgási szinten, a többiek pedig egyáltalán nem. Ennek ellenére a pályázók 90 százalékának önéletrajzában középfokú nyelvtudás van feltüntetve" - mondta el Balázsy Krisztina, a Grafton Recruitment munkaerő-toborzó vállalat vezető tanácsadója.

Középfokú angol: úgy ejtsd a szavakat, ahogy írod

"Egy jelölt kommunikációs szintű nyelvtudást írt be önéletrajzába. Az interjún viszont amikor megkértük, hogy beszéljen angolul, csak a jelen időt tudta használni, de azt is helytelenül. Volt, aki önéletrajza alapján szintén kommunikációs szintű nyelvtudással rendelkezett - a beszélgetésen pedig úgy ejtette az angol szavakat, ahogy írta" - mesélte Gárdus Zsuzsanna, az Adecco személyzeti tanácsadó cég ügyvezető igazgatója.

"Persze az is előfordul, hogy - lebecsülve saját tudását - a jelölt alapfokot ír be, az interjún pedig kiderül: tudása valójában eléri a középfokú szintet" - értettek egyet a szakértők.

Recepciós az életben, irodavezető az önéletrajzban

A szakmai tapasztalattal kapcsolatban egész extrém történeteket is meséltek a HR-esek. Egy hölgy például elnyert egy irodavezetői pozíciót, mivel önéletrajza szerint többször töltött be ilyen munkakört és gyakorlottságát a beszélgetésen is bebizonyította. Néhány hónap múlva azonban visszatért a közvetítő irodához. A hölgy ez alkalommal viszont recepciós állást keresett.

Elmondása szerint nem bírta a stresszt, a tempót, és feladatait csak nehezen tudta ellátni, ezért felmondott a munkahelyén. A hölgy mindazonáltal bevallotta, valójában eddig nem irodavezetőként, hanem recepciósként dolgozott. Munkahelyein belelátott az irodavezető feladataiba, és látta, milyen módon oldja meg a problémákat. Így sikerült félrevezetnie az interjúztatókat. Viszont bár elméletben tudta, mi a teendője egy irodavezetőnek, a gyakorlatban már nem tudott helyt állni.

A könyvelő gazdasági vezető?

A pénzügyi pozíciók esetén gyakran előfordul, hogy vezetőként tüntetik fel magukat a pályázók. Főleg az előzőekben kisebb cégeknél dolgozó könyvelők, kontrollerek jelennek meg gazdasági vezetőként a cv-ben.

"Az álláskeresők egyébként is szeretnek vezetőnek mutatkozni" - tette hozzá Balázsy Krisztina. "Előfordult, hogy egy kereskedelmi asszisztens írta azt önéletrajzában, hogy előző munkahelyén kereskedelmi vezető volt. Találkoztam már olyan logisztikai vezetővel is, aki valójában logisztikai koordinátor volt" - számolt be tapasztalatairól a vezető tanácsadó.

Precíz, pontos - az önéletrajza pedig tele van hibával

A készségek, képességek rovatba általában ugyanazok a dolgok kerülnek. Ezt a rovatot a jelentkezők általában az amerikai típusú önéletrajz hobbi rovatához hasonlóan töltik ki: míg a hobbinál a pályázók automatikusan az olvasást, a mozit, a színházat írják be, addig itt a jó kommunikációs készséget, a stressztűrő képességet, a rugalmasságot és a precizitást. "Egy jelölt szintén ugyanígy járt el. Precizitása viszont elég kérdésnek tűnt, mivel önéletrajza tele volt hibával, elírással" - meséli Balázsy Krisztina.

"Egy alkalommal - tette hozzá Gárdus Zsuzsanna - egy határozott, agilis jelöltet vártunk az interjúra, hiszen az önéletrajzában így jellemezte magát a pályázó. Ehhez képest mikor megérkezett, már az ajtón félve lépett be, és határozatlan, félénk viselkedése az interjú során mit sem változott."

Okj-s vizsga helyett diploma

A fentiek mellett az iskolai végzettség rovatban is találhatók az igazságnak nem megfelelő állítások. A pályázók diplomásnak szokták feltüntetni magukat, holott még nem végezték el az egyetemet/főiskolát. Vannak, akik felsőfokú végzettséget írnak be az önéletrajzba, holott egyelőre csak az okj-s felsőfokú vizsgát tették le.

Az interjún kiderül minden

Az interjúztatók különböző módszerekkel derítenek fényt az igazságra. A nyelvtudás esetében az interjún egyik pillanatról a másikra idegen nyelvre váltanak - a legalább középfokon beszélőknek sikerülnie kell azonnal váltani. Hogy a szakmai gyakorlatot ellenőrizzék, egyre gyakrabban kérnek referenciát, illetve a pályázót arra kérik, példákkal illusztrálja feladatait és azok megoldását. Ha felmerül a gyanú, hogy csak kívülállóként találkozott a problémákkal, felhívják előző munkáltatóját. Az emberi tulajdonságokat, készségeket pedig pszichológiai tesztek segítségével térképezik fel.

Mint elmondták, az esetek többségében még az apróbb túlzások is kiderülnek az interjún. Nem érdemes tehát felnagyítani a létező tudást - azzal a pályázó többet árt magának, mint használ.

Oroszi Babett