Több szakmában is bérminimum lenne a németeknél

Vágólapra másolva!
Január végén a német kormány elé kerülhet a minimálbér kiterjesztéséről szóló tervezet. Jelenleg csak az építőiparban van bérminimum, ezt a magyar vendégmunkások szempontjából további fontos szakmákra- hentesekre, fodrászokra, kertészetben dolgozókra bővíthetik ki - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A miniszteri előterjesztésben német lapértesülések szerint az ápolónők, a biztonsági őrök, a hentesek, a fodrászok, valamint a kertészetben és a szemétszállításban dolgozók számára vezetnének be országosan kötelező minimálbért azáltal, hogy ezeket a szakmákat is bevonnák a munkavállalók elbocsátásáról szóló törvény (Entsendegesetz) hatálya alá.
Jelenleg csupán az építőiparban dolgozó mintegy 700 ezer emberre vonatkozik a 10,30 eurós minimális órabér. A többi szektornál legfeljebb az ágazati vagy vállalati kollektív szerződések szabályozzák a kérdést, ám az ezekből kimaradó cégek dolgozóira semmilyen minimálbér-szabály nem vonatkozik.
A javaslat fontos eleme, hogy az egyes szakmákban más-más minimálbért határozhatnának meg.