Egyre mobilabbak a magyar dolgozók

Vágólapra másolva!
Egyre több álláskereső dönt úgy: nem csak lakóhelyén keres munkát, a szomszédos megye állásajánlatait is átböngészi, és ha kell, költözik. A migráció legfontosabb célpontjai Budapest és a nyugat-dunántúli megyék - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Új jelenség, hogy míg korábban az álláskeresok szinte kizárólag akkor vállalták a költözést, ha már volt állásuk, most azok is rászánják erre magukat, akik egyelore csak a munkaügyi szervezeteknél tudnak jelentkezni - jegyezték meg a lapnak a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi irodájában.

A tapasztalatok szerint erre a munkaero-kereslet alakulása is rákényszeríti a kelet-magyarországiakat. Az elmúlt év végén szinte minden megyében, illetve régióban jelentos mértében csökkent a bejelentett új álláshelyek száma. A nyugat-dunántúli kínálat ugyanakkor decemberben is több száz új munkalehetoséggel gyarapodott.