Gyorsabban lehet közalkalmazotti állást szerezni

Vágólapra másolva!
Több közalkalmazotti pozíció - így a könyvelői, adminisztrátori, gyermekfelügyelői, szakápolói, gondozói - munkakörök betöltésére nem kell pályázatot kiírni ősztől a szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti területen az ágazatra jellemző szakemberhiány miatt - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A most elkészült kormányrendelet-módosítást szorgalmazó javaslat szerint a fenti, munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban rendkívül megnehezíti az üres állások betöltését, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően közalkalmazotti jogviszony csak pályázat útján létesíthető. A kormányrendelet tervezete értelmében nem lesz kötelező pályázat kiírása az A-E fizetési osztályba besorolható munkakörök betöltésénél. Ezekben a keresetek átlaga havi bruttó 94-162 ezer forint között mozog, Az ágazat egészére jellemző szakemberhiány miatt új pályázat kiírása sem lesz kötelező abban az esetben, ha a korábbi felhívásra nem érkezett jelentkezés. Bölcsődei gondozónői és asszisztensi munkakörben nem kell pályázatot kiírni - a vezetői és magasabb vezetői pozíciókra azonban továbbra is nyilvános pályázat útján lehet jelentkezni.