Karrierlehetőség gépészmérnököknek (X)

Vágólapra másolva!
A tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó, szombathelyi LuK Savaria Kuplunggyártó Kft. a közeljövőben 150 fővel tervezi növelni dolgozói létszámát. A diplomások közül gépészmérnök végzettségű szakembereket keresnek termékfejlesztői, termelési mérnöki, szerszámszerkesztő mérnöki és minőségügyi mérnöki pozícióba . A karrierlehetőségekről Schneider Csaba személyügyi vezető számol be.
Vágólapra másolva!

Szombathelyi gyárunk 1996 óta működik, ahol jelenleg 1150 főt foglalkoztatunk. Dinamikusan bővülünk, az utóbbi másfél évben 330 fővel nőtt a dolgozói létszám, a közeljövőben pedig a létszámot további 150 fővel tervezzük emelni. Pályakezdőket és gyakorlattal rendelkező gépészmérnököket keresünk termékfejlesztői, termelési mérnöki, szerszámszerkesztő mérnöki és minőségügyi mérnöki pozícióba. Folyamatosan várjuk a pályakezdők vagy a már munkatapasztalattal rendelkezők jelentkezését.

Elvárások, munkatárs-kiválasztás

Az említett munkakörökre pályázóknál elvárás a gépészmérnöki végzettség és a kommunikációs szintű német vagy angoltudás. Ezen belül a német előnyt jelent, ám az angol is elegendő. Szerszámszerkesztési és fejlesztési területen előnynek számít a Cad/Cam számítógépes tervezőprogramok ismerete, minőségbiztosítási területen pedig a jó kommunikáció a beszállítókkal és a vevőkkel való jó kapcsolattartás miatt.

A kiválasztás három interjúkörben történik, amelyek körülbelül három hetet-egy hónapot vesznek igénybe. Az önéletrajz, a kísérőlevél és a végzettséget igazoló bizonyítvány másolatának beérkezése után először szakmai interjúra hívjuk az esélyes jelölteket, akikkel az adott szakterület képviselői beszélgetnek el. Ezt követi egy HR-interjú, amelyen én is részt veszek. Aki a harmadik körbe jut, az a gyár első számú vezetőjével is találkozik.

Ajánlat egyetemistáknak, főiskolásoknak

Várjuk a másfél év múlva végző egyetemisták, főiskolások jelentkezését a tavaly indított trainee programunkra. A gyakornoki program másfél éves, rugalmasan igazodik a tanulmányok tematikájához és időbeosztásához, lehetőséget teremt a hallgatóknak mélyebben bepillantani a cégcsoport életébe és diplomamunkájukat is nálunk írhatják.

A felvett hallgatókkal ösztöndíjszerződést kötünk, havi bruttó 50 ezer forintos ösztöndíjat fizetünk. Emellett ingyenes szállást és étkezést, valamint útiköltség-térítést biztosítunk, a cég számára is hasznosítható, jól sikerült diplomadolgozatot pedig szintén honoráljuk.

Jó kapcsolatot ápolunk az egyetemekkel, főiskolákkal - például a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, a Budapesti Műszaki Főiskolával és a győri Széchenyi István Egyetemmel. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszékén például már elkészült az a vitrin, amelyben a legújabb, sorozatgyártásban készülő LuK tengelykapcsolók különböző típusait állítottuk ki, ezen kívül termékeinket a laborfoglalkozások során az képzéshez is felhasználják az oktatók.

Három hónapos betanulás

Akik felvételt nyernek cégünkhöz, egy három hónapos betanulási programban vesznek részt, amely alatt a cég minden részlegét megismerik. Aki például tervezőmérnöki pozícióban helyezkedik el, betekintést nyer a gyártásba is. A programba igyekszünk már az első három hónap alatt beilleszteni egy pár napos németországi tanulmányutat is Bühlbe, Németország délnyugati részén található központunkba. Mérnökeink egyébként munkájuk során többször is megfordulnak a német központban, ahol akár több hónapot is töltenek.

Bő juttatási csomag

Dolgozóinknak juttatásként kedvezményes étkezést, az útiköltségtérítést, (a távolabbról érkezőknek albérleti támogatást), ingyenes nyelvi képzést, kedvezményes sportolási lehetőséget kínálunk. Támogatjuk a dolgozók továbbtanulását illetve tanulmányi szerződés keretében akár a költségek teljes átvállalásával is tudunk segítséget nyújtani.

A munkaidőn kívüli céges programok közül kiemelném a Családi napot, amikor a dolgozóknak és családtagjaiknak szervezünk egy egész napos szórakoztató rendezvényt gyermekprogramokkal, játszóházzal, illetve meghívott sztárvendégekkel, főzőversennyel próbáljuk színesebbé tenni az együttlétet. Emellett minden részleg vezetője évente egy alkalommal a vállalat költségére étterembe viszi munkatársait, ahol kötetlen beszélgetés mellett vacsoráznak együtt dolgozóink.

(X)