Nagy cégeknél magasabb fizetésemelés várható

Vágólapra másolva!
Magyarországon az idén több mint egy százalékkal magasabb fizetést adtak a vállalatok a dolgozóiknak, mint amennyit 2006-ban terveztek. Így az átlagos emelés mértéke 6,8 százalék volt, a legnagyobb mértékben az adminisztratív dolgozók és a középvezetők keresete nőtt. A cégek 2008-ra 6,5-7,4 százalék közötti fizetésemelést terveznek. Átlagon felül emelnek a nagy árbevételű és a száz fő feletti foglalkoztatók - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A Hewitt Associates a régióban hat ország közel 300 vállalat bérezési gyakorlatát és terveit térképezte fel, ebből kiderült, a fizetésemelések 2007-es mértéke nemcsak itthon, hanem Ausztria kivételével minden országban meghaladta a 2006-ban előrejelzett értéket.

Romániában volt a legnagyobb emelés

A régióban a legnagyobb emelést a romániai vállalatok munkatársai kapták (átlagosan 8,8 százalékot), míg a legkisebbet az osztrák cégek dolgozói (átlagosan 3,4-et). Az emelés mértékét az infláció is befolyásolja. Az Eurostat 2007. január-augusztus közötti adatai alapján ugyanis Romániában öt százalék volt az infláció, míg az osztrákoknál mindössze 1,7. Igaz, ha csak a fogyasztói árak változását nézzük, a magyar dolgozóknak "járt volna" a legmagasabb keresetnövelés, hiszen itthon az I-VIII. havi adatok alapján 8,3 százalékos volt az infláció.

Bár a kormány a jövő évi költségvetést ennél lényegesen alacsonyabb, 4,5 százalékos inflációval készítette el, a hazai vállalatok jövő évre tervezett béremelési átlaga meghaladja az ez évi ténylegeset.

Jövőre alacsonyabb béremelés várható

A Világgazdaság számára átadott tanulmányból kiderül, Magyarországon az átlagos bérnövelések 2007-ben 6,6 százaléktól (fizikai) 7,5-ig (szellemi-adminisztratív) terjedtek, míg a 2008-as előrejelzések ennél némileg alacsonyabbak, 6,5-7,4 százalék között mozognak. A prognózis átlagokat tartalmaz, az emelés mértékét befolyásolhatja a munkatapasztalat, a cégnél eltöltött évek száma, termelő vagy szolgáltató cégnél dolgozik-e. A termelés/gyártásban a fizetésemelések átlagos mértéke 2007-ben például minden szervezeti szinten alacsonyabb, mint a szolgáltató szektorban, kivéve a fizikai dolgozóknál.

Nagyobb cég, nagyobb emelés

A cég üzleti helyzete, árbevétele és az alkalmazotti létszám is hatással van az emelésekre. A Hewitt prognózisa alapján itthon a 100 millió euró feletti árbevételű és 100 főnél nagyobb alkalmazotti létszámú vállalatoknál dolgozók nagyobb növekedésre számíthatnak.
A változó bérek (bónusz, prémium, egyéb rövid távú ösztönzők) emelése átlagosan 3,8-5,1 százalék között mozog a következő esztendőben.
Úgy tűnik, továbbra sincs változás abban, hogy a vállalatok mikorra időzítik a fizetésemeléseket. A legtöbb dolgozó ugyanis jövő év januártól vagy áprilistól számíthat arra, hogy a havi fixe több lesz.