Egyelőre nem lesz nyugdíjkorhatár-emelés

Vágólapra másolva!
A kormány egyelőre nem tervezi a nyugdíjkorhatár felemelését, a következő öt-hat évben a legfontosabb a tényleges nyugdíjba vonulási korcentrum emelése lesz - mondta Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, az Országos Idősügyi Tanács titkára.
Vágólapra másolva!

A nyugdíjkorhatár jelenleg egységesen 62 év, a nyugdíjba vonulás átlagos életkora, az úgynevezett nyugdíjazási korcentrum viszont csak 58,6 év, s ez utóbbit kellene "felfelé tornászni, és közelíteni a 62 évhez" - mutatott rá az államtitkár. Mint mondta, a korhatár most nem szorít annyira, azonban a foglalkoztatási rátában vannak "komoly elmaradásaink". Rámutatott: Magyarországon 58 százalékos a foglalkoztatási ráta, az Európai Unió átlaga 63 százalék fölött van, s "nekünk a következő 2-3 évben ezt a 63 százalékot kellene megcélozni". Megjegyezte: különösen alacsony (49,7 százalék) a nők foglalkoztatási rátája.

Húsz százalék hiány a befizetéseknél

Az államtitkár hangsúlyozta: "a mindenkori járulék-befizetések már nem fedezik a mindenkori nyugdíj-kifizetéseket"; most az összes járulék-bevétel 80,5 százalékát teszi ki a nyugdíjkifizetéseknek, ezért 19,5 százalékot adóbevételekből kell finanszírozni.