Növelhető a foglalkoztatottság, ha szigorúbb az állam

Vágólapra másolva!
Az EU-ban arányaiban Magyarországnál csak Máltán dolgoznak kevesebben. A Magyar Nemzeti Bank elemzője szerint az uniós átlagtól való lemaradás fele 5 éven belül ledolgozható lenne. Kátay Gábor szerint ehhez szükséges a nyugdíjkorhatár emelése valamint a gyes, gyed időtartamának csökkentése - tudósít az Inforadio.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unióban Magyarországé a második legalacsonyabb az aktivitási ráta, csak Máltát előzzük meg, ennek okai pedig még a rendszerváltás idejében keresendőek - mondta a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője. Az MNB csomagot állított össze, amellyel az aktivitásban meglévő 10 százalékpontos lemaradás felét be lehetne hozni 5 év alatt. Ebben azokra koncentrálnak, ahol kimutatható, hogy az aktivitásbeli lemaradást okozzák, így alacsonyan képzettekre, a szülő képes korú nőkre és a rokkant nyugdíjasokra - fejtette ki. A vezető elemző szerint a gyes, gyed időtartamának csökkentésére, az iskolázottság ösztönzésére, a munkakeresés célzottabb támogatására, a munkát terhelő adók csökkentésére lenne szükség.