Vágólapra másolva!
Németországban kísérleti projekt kezdődik, melynek célja minimálisra szorítani a diszkriminációt álláspályázáskor. A német antidiszkriminációs hatóságnak (ADS) öt nagyvállalatot sikerült megnyernie, hogy csak anonim - tehát személyes adatokat nem tartalmazó - önéletrajzok alapján hívja be a jelölteket állásinterjúra. Ezzel elsősorban a nem német származású álláskeresők helyzetét szeretnék javítani.
Vágólapra másolva!

Németországban a nyáron indul az anonim önéletrajzi projekt, melynek során a cégek a személyes adatok - név, nemzetiség, lakcím, fotó - ismerete nélkül hívnak be pályázókat állásinterjúra állami közreműködéssel. Az antidiszkriminációs hatóság kezdeményezésének oka, hogy a nem német származású - például török, afrikai - álláskeresők sokkal nehezebb helyzetből indulnak neki az álláskeresésnek. Ha a HR-es meglátja a fotót vagy a nevet, többségük már esélytelen az állásinterjúra. Ha azonban az álláspályázatban csak az iskolai végzettség, a szakmai tapasztalat, és a munkához szükséges kompetenciák szerepelnek, nagyobb sansszal jutnak el a személyes interjú szakaszába, ahol legalább esélyük lesz meggyőzni a kiválasztást végzőt alkalmasságukról - számol be a kezdeményezésről a Frankfurter Allgemeine Zeitung tekintélyes német napilap.

Látványos eredmény nem várható

Franciaországban a 2005-ös párizsi külvárosi zavargások irányították rá a közvélemény figyelmét a bevándorlók és gyermekeik elhelyezkedési problémáira. Ekkor indult az a kezdeményezés, hogy a nagy cégek személyes adatok - név, nemzetiség, fotó, lakcím, születési hely, idő - nélküli cv-k alapján döntenek az interjúra való behívásról.

Ahogyan Franciaországban, úgy Németországban sem várható ettől a lépéstől radikális és látványos szemléletváltás. Aki diszkriminálni akar, az a személyes interjún is megteheti szakmai köntösbe burkolt érvekkel. Azokban az esetekben lehet lényeges az anonim cv, ahol a döntéshozókat inkább az ismeretlenségből, a tudatlanságból fakadó előítéletek vezetik. Ha előttük a pályázó be tudja bizonyítani, hogy tudásával, hozzáállásával, motivációjával profitot tud hozni a vállalkozásnak, a jelentkezőnek lehet esélye.

Eddig öt nagyvállalat csatlakozott a kezdeményezéshez, három német tőzsdei cég, és két multi világcég (a Procter & Gamble és a LOréal).