Ingyen oktatják a női vállalkozókat

Vágólapra másolva!
Térítésmentes képzést indít a "nők vállalkozói képességfejlesztése" témában a Közgazdasági Politechnikum. Míg korábban inkább a gyesről visszatérő nőket segítették a vállalkozások indításában, addig a válság hatására egyre több 50 év feletti diplomás nő kényszerül az öngondoskodásra.
Vágólapra másolva!

November 5-éig jelentkezhetnek a női vállalkozók az állami támogatással megvalósuló ingyenes képzésre a Budapesti Ifjúsági Vállalkozó Központban (BIVÁK) - közölte a programot lebonyolító Közgazdasági Politechnikum.

A projektgazda 12 millió forint támogatást nyert a kis- és középvállalkozói célelőirányzatból a "Nők vállalkozói készségfejlesztése és képzése, új vállalkozások indítása" című pályázaton.

Míg két évvel ezelőtt, a program indulásakor elsősorban a gyesről visszatérő nőket segítették vállalkozások indításában, az önfoglalkoztatóvá válásban, addig a gazdasági válság hatására egyre több 50 év feletti, szakmai gyakorlattal rendelkező diplomás nő jelentkezik az ingyenes képzésekre.

A 2008 októberében indult és az idén befejeződő két éves programban 200 résztvevőnek üzleti terv készítését, gazdasági és igazgatási ismeretet nyújtó tananyagot, számítástechnikai ismereteket oktatnak a 7 napos tanfolyamokon. A képzések és a hozzátartozó tanácsadások térítésmentesek.