Nyári munka Amerikában - nyelvgyakorlás és tapasztalatszerzés

Vágólapra másolva!
Aki egyetemistaként, főiskolásként ezen a nyáron szeretne kimenni az Egyesült Államokba idénymunkára, már január végén el kell kezdenie a szervezést. Utánajártunk, hogy milyen munkakörökben van lehetőségük az elhelyezkedésre, mennyi pénzt kapnak a munkájukért illetve az amerikai nyári állások elnyeréséhez milyen összegű díjak befizetése szükséges.
Vágólapra másolva!

Az amerikai munkát keresőknek a hazai közvetítő cégek legtöbbje kétféle foglalkoztatási formát ajánl: a táboroztatást, illetve a "work and travel" - vagy ahogy a CCUSA hívja, "work experience" - programot.

A táboroztatás keretében a pályázók a gyermekek oktatásáért és épségéért felelős gyermekfelügyelőként, illetve a táborlakók teljes ellátásáról gondoskodó "kiegészítő személyzet" tagjaiként helyezkedhetnek el. Egy tábor, egyben a munkavállalás időtartama általában 9-10 hét.

A "work and travel" programba jelentkezők különböző nemzeti parkokban, vidámparkokban, és üdülőhelyeken dolgoz(hat)nak - például jegykezelőként, recepciósként, biztonsági őrként, vagy épp perecárusként. Munkavállalásuk maximum időtartama négy hónap.

Nem a pénzkeresésről szól

Ezekből a munkákból meggazdagodni nem lehet, általuk viszont a kiutazóknak lehetősége nyílik egy teljesen más kultúra megismerésére, illetve nyelvtudásuk felfrissítésére-fejlesztése - hangsúlyozzák a közvetítő cégek vezetői.

De lássuk a tényeket.
A CCUSA-n keresztül gyermekfelügyelői álláshoz jutók fizetése kilenc hétre 775-915 dollár (154 ezer - 182 ezer forint), az általuk elhelyezett kisegítő személyzetÉ pedig 1225 dollár (244 ezer forint). A konkurens ICCP-nél a gyermekfelügyelők ugyanennyi időre 1200 dollárt (239 ezer forint) kapnak, a kisegítők pedig 1400 dollárt (279 ezer forint).

A "work and travel" programban a dolgozók fizetése a legrosszabb esetben óránként 6 dollár (1200 forint)- értettek egyet a közvetítő cégek képviselői -, ami 240 dolláros (48 ezer forint) heti fizetést jelent (mivel 40 órát dolgozhatnak). A "vendéglátósok" tehát kilenc hét alatt mintegy 2000 dollárt keresnek (398 ezer forint). Akik szeretnék növelni az összeget, vállalhatnak másodállást - a munkáltató ezt nem tilthatja meg.

A "work and travel" keretében elhelyezkedők tehát a táboroztatókénál magasabb bérre számíthatnak - bár számukra nem biztosított a teljes ellátás, a lakásbérléstől kezdve az étkezésig mindent saját zsebből kell kifizetniük.

Márciusig lehet jelentkezni

Az általunk megkérdezett három munkaerő-közvetítő cég közül kettőnél, a CCUSA-nél és az ICCP-nél is márciusig lehet jelentkezni a munkákra. A táboroztató programmal nem, "work and travel" programmal viszont rendelkező Student Work február elejéig fogadja a cég teljes körű ügyintézésére igényt tartó jelentkezőket. Az önállóan munkát keresők - és csak a vízumuk gördülékenyebb elintézésében segítséget kérők - márciusig adhatják be jelentkezésüket.

A közvetítők elsősorban nappali tagozatos (lehetőleg nem utolsó éves) diákok, és stabil munkahellyel rendelkező tanárok, óvónők, ifjúsági munkások jelentkezését várják. Az Amerikai Nagykövetség ugyanis szinte csak számukra adják ki a vízumot problémamentesen.