Állásbörze-lesen a Budapesti Műszaki Főiskolán

Vágólapra másolva!
Szóróanyagoktól roskadozó fiatalok, műszaki állásbörzéhez képest feltűnően sok lány, szűk folyosó, magabiztos és pesszimista végzősök. A Budapesti Műszaki Főiskola karrierfórumán kérdeztünk végzősöket a kilátásokról.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Műszaki Főiskola tavaszi állásbörzéjén már a kora délelőtti órákban sok huszonéves állásvadász keresgél munkahelyet a standok között. "Miért kellett ilyen pici helyre bezsúfolni az egész rendezvényt"- morgolódik egy tovasuhanó lány, a keskeny folyosóra bezsúfolt standok között. Ami a börze külön érdekessége: idén a megszokottnál több lány nézelődik hagyományosan "fiús szakok fiús szakterületeit" célzó rendezvényen.

Titokban próbáltak tanácsadót toborozni

A börze további meglepetésekkel is szolgál: szóróanyagot lapozgatva huszonéves fiú lép mellém. A srác titokban, leleményes gerillamarketinggel, a kiállításszervezők tudta nélkül próbál meg munkatársakat toborozni a lassan minden sarkon felbukkanó pénzügyi termékek értékesítésével foglalkozó cégek egyikébe. Elmondása szerint "sztárszakmát", újságíráskodást hagyott ott a pénzügyi tanácsadásért: ezt a döntését azóta sem bánta meg. A börzén egyébként nem ő volt az egyetlen gerillamarketinges: néhány órával később a konkurens cég terméktanácsadója is próbálkozott.

Nagyító alatt a fiatalok állásstartja

A nem mindennapos felvezetés után természetesen az állásbörzén jelen lévő fiatalok karrierterveire, jövőbeni elképzeléseikre is kíváncsiak voltunk.
A karrierkiadványok között válogató, 21 éves Dudás Mária jövőre végez ruhatervezőként. A lány óvatosságból több vasat tart a tűzben: a szakterületéhez kapcsolódó tanári képzésben is részt vesz." Ezzel a diplomával taníthatok műszaki rajzot, szakrajzot és vizuális kommunikációt, ha minden kötél szakad"- indokolja választását.

Pesszimista végzős

A lány nem túl optimista az elhelyezkedését illetően. Végzés után közel 1 éves álláskeresési tortúrára számít. A barátok beszámolóiból ismert következetlen munkaadói elvárások pedig kifejezetten idegesítik. "Az egyik helyen túlképzett vagy egy diplomával, míg máshova azért nem vesznek fel, mert keveslik a végzettséget"- magyarázza. Mária szerint mindegy, hogy első munkahelye kisvállalkozás vagy multi lesz. Előbbit a családias hangulat, utóbbit pedig a stabilitás miatt tartaná jónak. később pedig önálló vállalkozás alapításától sem zárkózik el.

Szakmai gyakorlat és továbblépés

A 23 éves Kéri Mária egy év múlva könnyűipari mérnöki diplomával vághat neki a munka világának: egyelőre azonban gyakornoki helyet próbál vadászni a standok között. A lány tisztában van a választás fontosságával. "Jó gyakornoki hellyel akár egy életre megalapozhatom a munkahelyválasztást. Mindenhova szakmai gyakorlatot kérnek: de ha nincs meg, sehová sem vesznek fel, ez igazi ördögi kör"- mutat rá a huszonkettes csapdáját idéző helyzetre a lány.

Kapcsolatrendszer és szaktudás

Mária úgy látja: bár az elhelyezkedők legalább fele kapcsolatrendszerén keresztül jut munkahelyhez, legalább ennyit nyom a latban a minőségi szaktudás és a nyelvtudás. A fiatal hölgy egyébként a munkahely iránti lojalitás szobra is lehetne: első munkahelyén akár 10 évet is hajlandó eltölteni, amennyiben elégedett lesz a körülményekkel, a légkörrel és a fizetéssel.

A multi garantálják a biztonságos hátteret

A melegszendvicsét majszolgató, 21 éves Nagy Richárd a BMF Neumann János Informatikai Karának mérnök-informatika szakos hallgatója úgy tervezi: hamarosan a vállalati informatikai rendszerekre specializálódik, mert arra biztosan lesz igény a későbbiekben is. A fiú kizárólag multi cégnél tudja elképzelni a jövőt. "A kis -és középvállalkozásoknál vagy van megrendelés, vagy nincs: ráadásul a multi biztosabb háttér, mert nem mehet csődbe"- indokolja választását.

A külföldi munka sincs kizárva

Richárd azt is elárulta: idővel a külföldi munkát sem zárja ki, ehhez azonban még csiszolnia kell középfokú angol nyelvtudásán. Úgy látja: 40 százalékban a kapcsolatrendszer, 60 százalékban a kereslet határozza meg a pályakezdők sikeres elhelyezkedését.

Kapcsolatok nélkül nincs esélyegyenlőség

A BGF Külkereskedelmi Főiskolai Karának külgazdasági szakának nemzetközi marketing szakirányán napokban diplomát szerzett, 22 éves Nagy Zsoltot a BMF büféje előtt értük utol. A fiú elég tudatos, láthatóan jól ismeri a karriervadászattal kapcsolatos kiadványok jellegzetes fordulatait. A karrierépítés kezdeti lépéseit mindenképpen multinacionális vállalatnál indítaná, főként a "jövőbeni előrelépési lehetőségek, a hosszú távú karriercélok és az anyagi stabilitás megalapozása miatt." Választásban a multiknál végzett munka során felhalmozható kapcsolati tőke, a cég imázsa is szerepet játszik.

Bruttó 240 ezer forintos kezdő fizetés

A fiatalember úgy látja: az elhelyezkedéshez legalább 60 százalékban kapcsolati tőkére is szükség van, "kapcsolatok nélkül nincsenek egyenlő esélyek"- teszi hozzá. Zsolt szerint igenis számít, ki hol végzett: a "külkeres" diploma presztízse miatt legalább bruttó 240 ezer forintos kezdő fizetéssel kalkulál. "Ismerőseimnél is érdeklődtem, szerintük sem irreális az elképzelés" - tette hozzá. A megkérdezett fiatalok ugyanakkor egytől-egyig abban reménykednek: nem lesz szükség kényszerpályákra, előbb-utóbb saját szakmájukban is el tudnak majd helyezkedni.
Csak halkan tesszük hozzá: a kezdő fizetésnél szinte mindenhol nem a pályakezdő iskolájának neve, hanem a munka tartalma és a szaktudás dönt...

Takács Gabriella