Túlzás a nettó 160 ezer forint kezdőként

Vágólapra másolva!
A pénzügyi terület végzőseinek rendeztek állásbörzét csütörtökön a Budapesti Gazdasági Főiskolai Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán (PSZF). Az utolsó éves hallgatók optimistán sétáltak a standok között, nem véletlenül: a tanult szak keresettnek számít az álláspiacon. A nettó 160 ezer forintos bérigényt azonban a cégek képviselői túlzásnak tartották.
Vágólapra másolva!

Családias hangulatban zajlott a PSZF zuglói központjában a leendő gazdasági diplomásoknak tartott állásbörze. Könyvelőirodák, személyzeti tanácsadók, nagy könyvvizsgáló multik várták a diploma előtt állókat. A fiatalok többsége a BGF hallgatója volt. Az állásbörze látogatói között érdeklődve egyértelműen kiderült, a többség multinál szeretne startolni.

A 22 éves Novák Tamás a BGF számvitel szakos hallgatója. A végzős fiatalember könyvvizsgáló cégnél szeretne elhelyezkedni, első munkahelyén legalább nettó 150-200 ezres fizetésre számít. Multinál helyezkedne el, a már régebb óta dolgozó barátok, ismerősök pozitív tapasztalatai alapján választ munkahelyet. "Nem mindegy, mit, mikor, mennyit és kikkel kell dolgoznom"- tette hozzá. A kezdő fizetésről hallottak egyébként megfelelnek egy napokban megjelent felmérés adatainak, melyben a Budapesti Corvinus Egyetem végzősei átlagban nettó 160 ezres fizetésben gondolkodnak.

Irreális pályakezdői bérigények

Hogyan vélekednek erről a cégek? Az állásbörze kiállítói a 160 ezer nettót túlzásnak érzik. Hozzátették, gyakran találkoznak irreális pályakezdői bérigénnyel. Akad azonban tanácsadó, aki úgy véli: tőkeerős multinacionális nagyvállalatnál nem túlzás ez az összeg, de akkor a fizetés már a béren kívüli juttatásokat is tartalmazza. A HR-esek elmondták a nagy túljelentkezés ellenére nem könnyű jó jelentkezőket találni. Átlagon felüli eredményt még mindig a régi, nagy nevű intézmények végzősei produkálnak.

Öt év a menedzseri kinevezés

Jó hír a pályakezdőknek: pénzügyi végzettséggel, megfelelő szakmai-elméleti teljesítménnyel és nyelvtudással akár néhány hét alatt álláshoz lehet jutni. Farkas Beáta, az Ernst & Young pályakezdő toborzásáért és kiválasztásáért felelős HR-tanácsadója úgy tájékoztatott: a cég jelenleg az adótanácsadás, a könyvvizsgálat és az informatikai audit területre keres pályakezdő, elsősorban pénzügy, számvitel és adó-illeték szakirányon végzős hallgatókat. A pályakezdők az első két évben asszisztensként indítanak, három-négy év munkatapasztalattal seniorokká, míg öt-hat év gyakorlattal menedzserekké válhatnak - ráadásul fizetésük a teljesítmény függvényében évente, sávosan emelkedik. Farkas arról is beszámolt: bár alapvető elvárás lenne a pályakezdő jelentkezőkkel szemben az angol nyelv ismerete, napi tapasztalatai alapján mindössze a pályázók 60 százaléka beszéli a nyelvet megfelelő szinten.

Négy hét a könyvelői asszisztensi állásig

Könyvelő asszisztent és gyakornokot keresett a Process Solutions Kft heti 32 órás munkára. Faragó Krisztina HR-munkatárs elmondta: főként utolsó éves egyetemisták/főiskolások jelentkezését várják a programba. A pályázóknak a kiválasztás két fordulója során szakmai- és nyelvtudásukat tesztelő feladatsort kell kitölteniük, de prezentációs feladatokban is megmérettetnek. Nem kell feltétlenül hónapokat várni a megfelelő ajánlatokra. Az állásinterjún és a teszten jól teljesítők akár az önéletrajz benyújtásától számított negyedik héten már aláírhatják a munkaszerződést.
Ám valahol még ennyi átfutási időre sincs szükség a sikeres pályázáshoz. "Cégünknél 1 nap alatt lezajlanak az állásinterjúk: a sikeresen pályázókat így akár 1 hét múlva tudjuk értesíteni a pozitív végeredményről"- mondta el Nyerges Dóra, a börzén könyvvizsgálói, könyvelési és adótanácsadói területre, szeptemberi munkakezdéssel pályakezdőket toborzó Mazars Metrum HR-vezetője."

Takács Gabriella