Vágólapra másolva!
A júniusban záruló érettségi vizsgák után több ezer fiatal hagyja majd maga mögött a középiskolát. Közülük nem mindenki folytatja ősztől felsőoktatási intézményben a tanulmányait. Akadnak, akik még nem döntötték el, hogyan tovább. Mit tehet, akinek munkára és pénzre van szüksége? Mit kínál az álláspiac érettségi bizonyítvánnyal rendelkezőknek? Sajnos vonzó állásokkal nem találkoztunk.
Vágólapra másolva!

Jó hír az érettségizőknek, hogy nyáron még érvényes diákigazolványuk, így gyakorlatilag bármelyik diákszövetkezetnél vállalhatnak munkát - derült ki több diákszövetkezetet is tesztelő telefonhívásunk alkalmával. Itt rendszerint adminisztratív feladatok - irodai munka, recepció, telefonos ügyfélszolgálat, valamint pénztáros, raktáros és gyorséttermi eladói pozíciók várják a zsebpénzkereső vagy a családi kasszához hozzájáruló fiatalokat. Bérek tekintetében is nagy a szórás: hipermarketben átlagosan bruttó 550 forintos órabérért lehet kasszázni - ám ugyanezért a munkáért hétvégés beosztásban már bruttó 780 forint jár óránként a dolgos fiatalnak. A munkakínálatban szép számmal akadnak recepciós és adminisztratív jellegű munkák. Ezekkel átlagosan bruttó 570-600 forint, míg gyorséttermi eladóként és call-centeresként, telefonos értékesítőként bruttó 550 forint körüli órabér kereshető. A nagyobb fizikai erőkifejtést igénylő, pakolással járó raktáros munkákkal átlagosan 700 forint kereshető óránként. A diákmunka kedvezményes adózása miatt ez az összeg szinte teljesen megtartható.

Ügynöki és titkárnői munkák

A diákmunkás időszak után a munkaerőpiac nem nagyon kényezteti el az érettségivel állást keresőket. Az interneten hasonló ajánlatok szólnak nekik, mint a diákmunkásoknak. Ezen túl feltűnik a palettán a jutalékos ügynökmunka, az értékesítés vagy az üzletkötői tevékenység. A szakképzetlen érettségizettek számára mára a plázaeladói állásokba vezető út is lezárult - már ezeket sem lehet eladói szakképesítés nélkül betölteni. Profi gépírás-tudással, magabiztos angol/német nyelvtudással is nagyot lendíthet a helyzetén az állást kereső fiatal. Egy soproni épp asszisztenst kereső könyvkiadó cég történetesen beéri érettségizett munkatárssal is - persze csak akkor, ha a leendő asszisztens "a napi szintű kommunikáció során is" magabiztosan használja némettudását, emellett profin gépel-áll a hirdetés szövegében.

Könnyebb helyzetben vannak, akik az érettségivel szakmát is szereztek. "Téged, keresünk, ha az irodai munkát nem neked találták ki, ha nem szeretsz egy helyben üldögélni, ha jól beszélsz angolul, értesz a számítógéphez és legalább középfokú vendéglátó-ipari végzettségű, érettségizett fiatal vagy"- közli elvárásait az egyik közismert gyorsétterem-hálózat hirdetésében.

Mindezeket Herczku Mónika, a Karrier Mentor Tanácsadó Iroda vezetője is csak megerősíteni tudta. Mint mondta: úgynevezett "sima", szakmai képzettséget nem adó érettségivel már a rendszerváltás táján sem voltak túlzottan kecsegtetőek a frissen végzett fiatalok kilátásai. Ezt a helyzetet a multinacionális vállalatok bejövetele és a globalizációs trendek csak még jobban elmélyítették.

Nyelvtudás és számítógép: így még megy

"Elképesztően nagy szerencsére és rendkívül erős támogatói háttérre, tulajdonképpen protekcióra van szükség ahhoz, hogy egy fiatal mindössze egy szál érettségivel megcsíphessen valamilyen irodai munkát. A többségnek gyakorlatilag megbízható szintű angoltudás és alapvető informatikai ismeretek nélkül esélye sincsen erre "- mondja. A karrier-tanácsadó a fiatalok karrier-építése érdekében ezért mindenképpen legalább egy piacképes, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakma elsajátítását ajánlja érettségi után. Még jobb kombináció a fiatalok számára, ha mindez esetleg egy diplomát adó egyetemi, főiskolai képzést megelőzően történik. Nem javasolja azonban azokat a szakterületeket, szakmákat választani, amiből jelentős túlképzés van és az abban végzettek az elmúlt évek során valósággal kizúdultak a munkaerőpiacra. "Jelenleg masszőrökből, műkörmösökből, de még könyvelőkből is hatalmas a túlkínálat. Célszerű a fenti képesítések helyett inkább a vendéglátó és az élelmiszeripar területéhez közel álló szakmát tanulni. A recesszió végét persze még nem látni. Előbb - utóbb azonban le fog csengeni a válság is, ráadásul a fenti szakképzettségek, kommunikációs szintű angoltudással párosítva az EU munkaerőpiacán is versenyképesnek számítanak" - magyarázza. Szintén nem elhanyagolható szempont: a néhány éves külföldi munka során szerzett tapasztalatok később a hazai munkakultúrát gazdagíthatja.

Sokat ad az önkéntes munka

Akinek nincs azonnal munkára szüksége, annak hasznos befektetés lehet a nyelvtudás fejlesztése, amihez a munkanélküli kirendeltségeken támogatás igényelhető és vannak kedvezményes nyelvtanfolyamok és az interneten keresztül is tanulható az idegen nyelv online nyelvtanárokkal. A külföldi munkába belekóstolni vágyók most nincsenek könnyű helyzetben, mert például Angliából ezrével jönnek haza a magyarok.
A nyelvtudás mellett a szakképzésbe jutás fontosságát Kiss Mariann, a Munkanélküli Fiatalok tanácsadó Irodájának munkatársa sem győzte kihangsúlyozni. Tőle megtudtuk: a tanácsadó irodában a cégek, munkaadók hozzájuk eljuttatott állásajánlatai mellett a szakképzés fontosságára is igyekszenek felhívni a figyelmet. Az irodából rendszerint a munkaügyi kirendeltségekre - a Pályakezdő és Diplomás Fiatalok Közvetítő Irodájába irányítják a fiatalok. Az itt regisztráltak 3 hónap elteltével államilag támogatott-így számukra gyakorlatilag teljesen ingyenesen-új szakmát tanulhatnak. Kiss hozzátette: az érettségi utáni, esetleg az egyetem, főiskola előtt kihagyott tanévben hasznos és érdekes tapasztalatot jelenthet belekóstolni az önkéntes munka világába is. "A fiatalokra jó hatással van a kapcsolatteremtés, a kortársak közössége - kapcsolatokat építhetnek, megismerhetik egy szervezeti kultúra működését. Szintén nem elhanyagolható szempont: a néhány hónapnyi önkéntes munka később a fiatalok önéletrajzában is jól mutat."

Takács Gabriella