Tervezzük tudatosan karrierünket! - lépcsők a sikerhez

Vágólapra másolva!
A sikeresen megtervezett életpálya kulcsa az előrelátás. A karriertanácsadó úgy látja: érdemes 10 éves szakaszokban előre gondolkodni a karriertervezésben. Az első munkahely lehetőség szerint legalább két évig tartson, és később sem érdemes túl gyakran váltani. Vezetőként azonban gond lehet, ha túl régóta vagyunk ugyanabban a pozícióban.  Joó Zsuzsanna karriertanácsadót kérdeztük.
Vágólapra másolva!

Minden karriertervezőnek elsősorban az életciklusából adódó, sajátos problémákkal kell szembenéznie. A huszonéves, frissdiplomás korosztály gyorsasága, fiatalsága komoly értéket képvisel a munkaerőpiacon.

Ne érzések, tények alapján válasszunk szakmát!

Ám a huszonévesek gyakran az érettségi utáni rossz képzések megválasztásával állítják magukat kényszerpályára. Sokan csak a képzés végeztével, első diplomájukkal a zsebükben ébrednek rá: eddig légvárakat építettek.

Rengetegen megalapozatlan vélemények, képzetek, benyomások, családi elvárások hatására választják ki a szakmájukat adó felsőoktatási intézményt. A racionális szempontok figyelembevétele mellett azért tudni kell: az adott szakma iránti hivatástudatot sem szabad elnyomni.

Időben fel kell térképezni a munkaerő piaci trendeket

A buktatók elkerüléséhez a huszonéveseknek már az érettségit követően fel kell térképezniük a munkaerő-piaci trendeket. Nem árt alaposan utánajárni: hány embert vettek fel a választott szakra, mennyien vannak munka nélkül a szakmában, milyenek a választott területen a kereseti lehetőségek és az elhelyezkedés esélyei, merre mutatnak a munkaerő-piaci folyamatok? Érdemes utánajárni annak is: mire lesz kereslet néhány év múlva, majd ennek fényében döntést hozni.

Az első munkaviszony legalább két évig tartson

Huszonévesen nem árt többféle munkakörbe, pozícióba bepillantani. Jó, ha még fiatalkorban feketén - fehéren kiderül: ki mire alkalmas, hogyan áll helyt a munka világában.
A karriertanácsadó szerint az első munkahelyen célszerű minimum két évet eltölteni. Ennyi idő alatt a pályakezdők már készségszinten elsajátíthatják a napi rutinhoz nélkülözhetetlen tudnivalókat - az ügyfélkezelést, a munkatársakkal való kommunikációt, a gyors munkavégzést. Ebben az időszakban arra is rájöhetnek: egyedül, esetleg csapatban, kisebb cégnél vagy multinacionális vállalatnál képzelik el szakmai jövőjüket.

A harmincas évek a szakmai kibontakozás évei

A karrierépítés során a harmincas éveiben járó munkavállaló életében elérkeznek a kibontakozás évei. Ilyenkor a munkavállaló "ár-érték" aránya is egyensúlyba kerül: a megfelelő szintű szakmai múlt automatikusan nagyobb anyagi megbecsülést von maga után.
A hosszabb szakmai gyakorlatot szerzett harmincasok -amennyiben van rá mód -már ne vállaljanak el mindent, legyenek magukkal szemben igényesebbek. Az erős verseny miatt később a lehetőségek is beszűkülhetnek: így a harmincasoknak már most meg kell alapozni a következő évtized szakmai sikereit.

Jellegzetes hiba a túl gyakori vagy ritka munkahely-váltás

A harmincas éveikben járók jó, ha 3-4 különböző munkahelyet tudnak maguk mögött. Ám túl gyakran -évente- nem érdemes munkahelyet váltani. Ellenkező esetben a CV-ben is nyomot hagyó gyakori munkahelyváltás a megbízhatatlanság látszatát kelti.

Tipikus vezetői probléma: a túl sokáig egyetlen munkahelyen tevékenykedő vezető könnyen "beleragadhat" aktuális helyzetébe. Ez az állapot azzal a veszéllyel járhat: a világ elhalad mellette, új szakmák születnek. Az elkényelmesedett vezető pedig nem képes kapcsolati tőkét kovácsolni, lépést tartani a változásokkal. Épp ezért gyakran pont akkor kell fontolóra venni a munkahelyváltás lehetőségét, amikor az érintett már túl jól érzi magát jelenlegi helyzetében.

Negyvenesként már az időskorra kell készülni

A negyvenes éveikben járóknak már a majdani nyugdíjazás gondolatával is számolniuk kell. Ez az időszak a hosszú távra tervezés, a későbbi anyagi tartalékok képzésének az időszaka. A felkészülés azért is indokolt, mert nemzetközi trend: az ötvenes éveikben járók munkaerő-piaci helyzete előnytelen, sokan a koruk miatt kényszerülnek munkanélküliségre.
Az anyagi előrelátás egy majdani saját vállalkozás alapjait is megvetheti. Ám a cégalapítás vállalkozói attitűd nélkül elképzelhetetlen: ezért csak az vágjon bele, aki jól tűri a kockázatot és az önfoglalkoztatással együtt járó sajátosságokat.

Takács Gabriella