Ami a munkahelyi stressz ellen tehető

Vágólapra másolva!
Ugyan törvényi szabályozás készül, a munkahelyi stressz ellen mégis testmozgással, relaxációval és a problémák relativizálásával tehetünk a legtöbbet. A szakmák képviselői közül az egészségügyben dolgozók, a tanárok és az ügyfélszolgálatosok különösen veszélyeztetettek.
Vágólapra másolva!

Egy 2005-ös felmérés szerint minden második magyar munkavállaló munkahelyi stressznek van kitéve. Egy friss hír szerint a munkavédelmi törvény módosításával vagy "stresszjogszabály" megalkotásával védenék a hazai munkavállalókat. A munkaadók törvényi fegyelmezése mellett azonban a dolgozók is sokat tehetnek a stressz leküzdéséért.
A munkahelyi stressz kezelése minden dolgozó elemi érdeke. A le nem vezetett stressz ugyanis egy-két éven belül testileg-lelkileg tönkreteheti a munkavállalókat - állítják a szakértők.

Teljesítményromlás, alvászavar

A folyamatos idegeskedés először a teljesítmény romlását eredményezi. A kolléga egyre több hibát vét, ingerlékennyé és fáradékonnyá válik. Később viszont kezelés hiányában komolyabbra fordul a helyzet. Álmatlanság, kiégés, depresszió, szorongás, gyomorfekély, különböző szív- és érrendszeri megbetegedések léphetnek fel.

Megelőzési tipp: sport otthon és a munkahelyen

A betegségek elkerülhetők, a tünetek csökkenthetők és megszüntethetők. A stressz levezetésének egyik leghatékonyabb módja a sportolás. Legalább naponta fél órát kell szánni a testmozgásra. Bizonyos esetekben elegendő egy kellemes séta is. A meditáció is egy lehetőség, csakúgy, mint a jóga.

A munkahelyen a testrészek megmozgatásával is lehet javítani a stresszes állapoton. Nyaknyújtással, vállkörzéssel kilazíthatja izmait, ezáltal nyugodtabbá, felszabadultabbá válik.

Relativizálni a problémát

A testmozgás önmagában nem elegendő, a stressz csökkentéséhez, a gondolkodásmódon is változtatni kell. A dolgozónak tanácsos árnyaltabban tekinteni a szituációkra, így rájöhet, hogy a helyzet nem is annyira szörnyű - ezáltal a stressz is megszűnik vagy legalábbis csökken. Egy probléma esetén először érdemes átgondolni, hogyan tud megküzdeni azzal. Így csak olyan mértékű feszültséget gerjeszt magában, amely inspirálja, és nem visszafogja.

Amennyiben viszont úgy érzi, hogy túl sok az olyan tényező a munkahelyén, ami feszültséget okoz, érdemesebb elgondolkodni a váltáson.

Stresszes szakmák: egészségügy, ügyfélszolgálat

A Turkui Egyetem a közelmúltban készített felmérést a stresszes szakmákról. A toplistát az egészségügyben dolgozók vezetik, az élmezőnyében találhatóak még a pedagógusok, a szociális, valamint az ügyfélszolgálati területén dolgozók. A kutatás alapján az egyik legnagyobb stresszfaktort az érzelmeken alapuló munkakörök jelentik, amelyekben kommunikációs eszközökkel kell meggyőzni az ügyfeleket. Ügyfélszolgálaton, call-centerekben veszélyként jelentkezik a megjátszás, az aktuális érzelmi állapot eltitkolási kényszere, ami alacsony önértékeléshez, rosszabb esetben depresszióhoz is vezethet.

Stressz toplista

Egészségügyi dolgozó
Tanár
Szociális gondozó
Ügyfélszolgálatos
Vendéglátóipari dolgozó
Rendőr
Szakértői szinten dolgozó menedzser