Úgy tenni, mintha dolgoznánk

Vágólapra másolva!
A közszférától már korábban sem volt idegen, és a csökkenő megrendelések miatt a versenyszférában is gyakoribb az irodai látszatmunka. Az "Úgy tenni, mintha dolgoznánk" stratégia sokféleképpen megjelenhet a munkahelyen. Akták felhalmozása az íróasztalon, sürgős tennivalók falra ragasztása, laptop hazavitele, álkérdések a meetingeken - hogy csak néhány trükköt említsünk. A munka mímelése sokszor védekező reakció az állását féltő dolgozó részéről. Ám a cég számára veszélyes, mert elfedi a vezetés elől a strukturális problémákat.
Vágólapra másolva!

A vállalati szférából a legtöbb cég forgalomeséssel küzd. A munkaadók átszervezésekkel, állami támogatásokkal küzdenek a munkahelyek megtartásáért. Mindeközben a munkavállalók dolga sem könnyebb. Áll az üzlet, nem csörög a telefon, a dolgozók feleslegesnek érzik magukat a munkahelyen. Vannak, akik megpróbálják álcázni ezt a helyzetet és különféle fogásokkal fontosnak tűnni, aktivitást sugározni.

Tele a monitor post it-tel

Ennek egyik bevett módja, ha az irodai adminisztratív teendőket túlhangsúlyozzák. Akad, aki teleragasztgatja a monitorját vagy az iroda falát emlékeztető cetlikkel (a "post it" felirata lehet: tárgyalás szerdán, megbeszélés XY ügyféllel). Vannak, akik feltűnően sokat téblábolnak a fénymásoló és a nyomtató környékén. Akkor is, ha egyébként nincs ott semmi dolguk. A munka álcázásául szolgálhatnak könyvek, jegyzetfüzetek, amelyeket vagy az íróasztalon hagynak vagy felelősségteljes arccal vonulnak vele a folyosón, lehetőleg amikor a főnök is látja. Saját szobával rendelkező munkahelyi középvezetők előszeretettel írják ki szobájuk ajtajára a "Kérlek, ne zavarj" táblát.

Az Excel-táblázat gyártása nem feltétlenül hasznos

A szünet nélkül telefonálgató, gépelő és az e-maileket hangjelzéssel küldő és fogadó Excel-táblázatokat gyártó dolgozó elsőre megbízható szakember látszatát kelheti. "A legtöbb irodai munkakörben elkerülhetetlenek az adminisztratív feladatok. Ennek ellenére az indokolatlanul nagy számú, öncélú nyilvántartás-vezetés, jegyzet és Excel-táblázat láttán már jó okunk van alibitevékenységekre gyanakodni" - hívja fel figyelmet Pálfay Erzsébet, a Karrier Műhely Tanácsadó Iroda karrier-tanácsadója. Hozzáteszi: "Ugyancsak árulkodó jel lehet az aprólékos precizitással, különféle színekben és betűtípusokkal kidolgozott, de jelentéktelen, másodrangú információkat tartalmazó táblázatok gyártása. A meghatározott feladatokon túl folyamatosan adatokat rendszerező és rögzítő kollégák esetében is alapos okunk lehet professzionális módon művelt látszat-tevékenységekre gyanakodni. A kifejezetten adatrögzítőként dolgozókra ez természetesen nem vonatkozik" - mondja Pálfay Erzsébet. Az erőbedobás álcázása lehet az is, ha a dolgozó hazaviszi a céges laptopot munkára hivatkozva.

Szakmai kérdések futószalagon

A munkát mímelő dolgozó szereti magát meetingen is megmutatni. Na, nem szakmai hozzászólással, inkább a technikai részletekre kérdezéssel, a másik véleményének helyeslésével. A munka álcázásának másik gyakori trükkje, ha a dolgozók szakmai kérdésekkel bombázzák kollégáikat. "Jellemzően leginkább azoknak, akik épp ki sem látszanak a feladatokból. Ilyenkor egészen apró részletekre is kitérnek, csakhogy fontosabbnak tűnjenek a kollégák szemében. Akad azonban, aki kisebb-nagyobb szívességek mögé bújva igyekszik minél több időt az irodán kívül tölteni: ők azok, akik gyanúsan sokszor veszik az irányt a sarki kisközért vagy a konyha felé azzal a kérdéssel, hozhatnak-e egy kávét, szendvicset, túrós táskát a többieknek is. Látszattevékenységekre utalhat emellett a túl gyakori cigaretta, - vagy uzsonnaszünet: egy tempósabb, határidőkkel alaposan megtűzdelt munkanap alkalmával ugyanis a valóban dolgozóknak aligha lesz idejük minderre"- mutat rá Pálfay Erzsébet.

Megelőzés: célkitűzéssel és teljesítményméréssel

A látszattevékenységek nem csak egyes dolgozókat érinthetnek. Egész vállalatok rendezkedtek be pótcselekvésekre: a vállalati kultúrában mindez például céltalan, indokolatlanul gyakori értekezletek tartásában érhető tetten. Könnyen felszámolhatóak a látszattevékenységek, ha a célokat precízen kitűzik, a felelősségi köröket, az elvégzendő feladatokat és a határidőket egyértelműen meghatározzák.

A munka álcázása a cég működésére is veszélyes lehet. Ha a vezetők nem ismerik fel a szabad kapacitásokat, a rossz struktúrát, akkor rossz következtetéseket vonnak le, ami a céget még nagyobb bajba sodorhatja.

Ami a munka mímelésére utalhat:

A munkafolyamatok elmesélése a kollégáknak
Üzenetek, heti tárgyalási rend közkinccsé tétele
A munkazaj felnagyítása (e-mailezés hangjelzéssel, gyakori telefoncsörgés, belső levelezés apróságokról)
Aránytalanul sok idő eltöltése adminisztrálással, fénymásolással
Céges laptop hazavitele - jelentősebb indok nélkül
Sok technikai részletkérdés céges megbeszélésen

Takács Gabriella