Karrier a pénzügyben - hogyan szűrnek a cégek?

Vágólapra másolva!
A pénzügy-számvitel szakon végzettek jó esélyekkel indulnak az álláspiacon. A nagy multinacionális cégek előszeretettel építenek a pályakezdőkre. Igaz, bejutni sem könnyű, több interjúkörön át vezet az út. A magyar kkv-nál hatékony lehet a nem hagyományos álláskeresés: a direkt megkeresés és a személyes ajánlás. Helyzetkép a pénzügyi álláspiacról.
Vágólapra másolva!

A "pénzügyes" diploma még mindig a munkaerőpiacon legjobban kamatoztatható végzettségek között foglal helyet - amennyiben persze megfelelő szintű angoltudás is társul mellé. Állás rovatunkban például rövid böngészés után rögtön 655 ajánlatot találunk e területen. Nem véletlenül szerepel a pénzügy-számvitel szak továbbra is előkelő helyen a továbbtanulók körében. Idén például a 10 legnépszerűbb szak listáján az 5. helyen végzett, a piacon ugyancsak keresett gépészmérnöki képzéseket is maga mögé utasítva - 2800 jelentkezéssel.

Karrierút, megcélozható pozíciók

Ma Magyarországon egyébként 28 felsőoktatási intézményben található pénzügy-számvitel szak. A cégek többsége azonban - kimondva vagy kimondatlanul is - főként a Budapesti Gazdasági Főiskola vagy a Budapesti Corvinus Egyetem által kibocsátott diplomákat preferálja. Az ok: az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján az itteni végzősök váltották be leginkább a hozzájuk fűzött reményeket. A pénzügy vagy számvitel szakos diplomával a kézben aztán rendszerint háromfelé ágazhat a továbbtanulni vágyók útja. "Jellemző karrierrút pénzügyi diplomával könyvelő, kontrolling vagy pénzügyi asszisztensként kezdeni - majd később innen előrelépni könyvelői, kontrolleri, pénzügyes pozíciókba"- vázolta fel a karrierlehetőségeket Hegymegi Orsolya, a Grafton Recruitment pénzügyi divíziójának vezető tanácsadója. A szektor bérei nem rosszak. A pályakezdők alsó küszöbként multi cégnél bruttó 200 ezer forintról indulnak, ám az angolt magas szinten beszélők már a startnál bruttó 300 ezer forint feletti kezdő fizetést is kaphatnak. A nagyobb cégeknél aztán évente bruttó 50 ezer forinttal is emelkedhet a fizetés.

Mint elmondta, gyakran tapasztalja, hogy rengeteg pályakezdő fiatal számára kérdőjeles, melyik szakterület milyen feladatokat takar valójában a hétköznapi munkavégzés során-csakhogy az álláskeresői bizonytalankodás a cégek zöménél nem túl jó ajánlólevél. Egy cég sem szereti, ha a pályázó bizonytalankodva, "majd csak lesz valami" alapon kopogtat náluk állásügyben. Épp ezért nem árt tudatosítani magukban, hogy a könyvelő elsősorban a cég számlái, a járulékbevallások és az adóbevallások körüli tevékenységeket intézi. Egy kontroller már a cégadatokat nyilvántartó Excel-táblában végez naphosszat adatvadászatot és halássza elő a pénzügyi vezető kérésére a kért, elemzésekhez és döntéshozatalokhoz szükséges cégadatokat-emellett havi záró riportokat is készít a cégvezetés felé. A pénzügyi asszisztensnek már inkább a pénzügyi tevékenységek, a számlázás adminisztratív oldaláról kell megközelítenie a feladatokat. Erről a lépcsőfokról általában van előrelépési lehetőség - főként a kisebb, a dolgozót egyszerre több feladattal kapcsolatosan megmozgató cégeknél. A tapasztalatok mindemellett azt mutatják, hogy a kontrolleri pozícióra vágyóknak gyakran kell a könyveléssel kezdeniük. A könyvelők szívesen lépnek elő kontrollerré, de a kontroller többnyire nem szívesen vált a könyvelés irányába.

Több körös kiválasztás a multiknál

Pénzügy vagy számvitel diplomával jellemzően a banki, a vállalati szféra, a "big 4"-ként aposztrofált könyvvizsgáló és adótanácsadó cégek (KPMG, Ernst & Young, Deloitte, PricewaterhouseCoopers) és az üzleti szolgáltató központok berkeiben lehet megkezdeni a karrier építését. Érdemes viszont tudatosan tervezni a startot. A kezdeti szakasz ugyanis hosszú évekre betonozhatja be a pályakezdők szakmai életét. "Nem ritkán teljesen más a cégkultúra a banki szférában, mint egyéb vállalati közegben. Ráadásul kevesen tudják, hogy az átjárhatóság az egyes munkáltatók között nem is olyan könnyű, mint amilyennek elsőre látszik"- szögezte le Hegymegi Orsolya. A multiknál és a nagyobb cégeknél a CV leadása után általában 2-3 körös, szakmai tesztből és személyes beszélgetésből álló interjúra lehet számítani. A legtudatosabban a nagy könyvvizsgáló cégek válogatnak - mivel előre terveznek és biztosra mennek, a szeptemberi munkakezdésre már a tavaszi állásbörzéken lehalásszák a végzősök krémjét.

Kis cégnél személyes megkeresés

A hazai munkavállalók zömét - mintegy 70 százalékát felszívó - kis-és középvállalkozói szektorban azonban nem ennyire módszeres a toborzás-kiválasztás menete a kisebb könyvelő cégeknél. Emellett a spontaneitás is nagyobb szerephez juthat.

"Kis cég vagyunk - így külön HR-esünk vagy személyzeti osztályunk sincs erre a célra. Régebben tesztet is töltettünk ki a pályázókkal, de ez egyre kevésbé jellemző. Ehelyett inkább a személyes elbeszélgetésre fektetjük a hangsúlyt-itt a személyes benyomás mellett a pályázó szakmai tudása meghatározó. Ismernie kell például a friss, aktuális adóügyi változásokat, az új törvényeket, rendeleteket - ha a pályázó minden szempontból megfelelt, hamarosan munkába is állhat"- tájékoztatott Szőke Zoltánné, az AB Könyvelés Kft ügyvezetője. Mint a mellékelt ábra mutatja, jól irányzott telefonos kommunikációval könyvelőként is nyert ügyünk lehet. "Volt olyan pályázónk, aki állás után érdeklődött nálunk telefonon. Beszélgetésbe elegyedtünk és a hallottak alapján megnyerőnek tűnt. Az előfeltételezést később a személyes találkozás is igazolta, őt utána fel is vettük."

Ajánlás útján is sokan jönnek

A csúcsidőszakok terhelésében helyt állni ugyancsak fontos szempont. "A november-december és a május-június általában megfeszített munkát jelent, rengeteg túlórával"- mondta el szintén egy kisebb, anonimitást kérő könyvelő cég vezetője, aki a kapcsolati tőke szerepére is kitért. Elmondása szerint ő rendre egykori kollégák, osztálytársak, szakmabeli ismerősök köréből merít, ha munkaerőigény merül fel. Ők ugyanis korábban már bizonyíthatták rátermettségüket. A másik meghatározó szempont a legalább 3 éves gyakorlat és a mérlegképesség. A fluktuáció nála, de a többi cégnél is csekélynek mondható. "A jó könyvelő állása viszonylag stabil. Tőlem például az elmúlt 5 évben csak egyvalakinek kellett távoznia."

Takács Gabriella