Hogyan tűnjünk ki a munkahelyünkön?

Vágólapra másolva!
Aki előrébb szeretne lépni vagy stabilizálná helyét a munkahelyen, annak meg kell mutatnia magát a vezetőség előtt. Ha nincs objektív teljesítményértékelési rendszer, még fontosabb az önmarketing. Aki nincs szem előtt, aki nem mutat proaktivitást, könnyebben kerülhet leépítés esetén a listára. Hogyan lehet ezt úgy csinálni, hogy ne legyen ellenszenves? A nyerő stratégia erősen függ a cégkultúrától. Vannak azonban olyan apró villantások, amelyek sokaknak bejöttek.
Vágólapra másolva!

Nehéz általános tippeket adni arra, hogy hogyan tűnjünk ki a munkahelyünkön - mondta Kovács Ildikó coach. "Egyéntől, főnöktől és cégkultúrától is függ, hogy mi a leghatékonyabb megoldás. Azt mindenképpen érdemes megnéznünk, hogy a kollégák mivel próbálkoznak és érdemes ellesni egy-két ötletet a legsikeresebbektől. Elsősorban azt kell megfogalmaznunk, hogy kinek szeretnénk megfelelni és, hogy mit várnak el tőlünk. Ha ezt kiderítettük már könnyebb haditervet készítenünk. Ha a főnök például rigolyás a határidőkre, akkor azokat célszerű betartani, majd a feladat átadásakor felhívni a figyelmét, hogy mi szokás szerint elkészültünk időre. Ezen felül egy-egy meeting nyújthat lehetőséget önmagunk megismertetésére. Ezekre érdemes alaposan felkészülni és legalább egyszer hozzászólni a témához. Így könnyebben kötik nevünket egy-egy szakterülethez, témához."

Nem mindegy, hogy egy nagy multinacionális vállalatnál, vagy egy kis cégnél kell megmutatni magunkat a közvéleménynek. Szintén ki kell puhatolni, mennyire vevő a vezetés a kreativitásra, az új ötletekre. Például végrehajtó típusú szervezeteknél, illetve ahol erős a vezetői akarat, öngól lehet a sürgés-forgás. Így tanácsaink ennek fényében alkalmazandók.

1. Tegyük láthatóvá magunkat. Levelező rendszerünket tegyük mindenki számára nyilvánossá és abban folyamatosan vezessük, hogy mikor mit csináltunk. Amennyiben része a vállalati kultúrának, egy-egy sikeres projektünkről ne csak a közvetlen felettesünknek számoljunk be, hanem az e-mailbe "cc-zük" a felsőbb vezetőt is.

2. Kérdezzünk. Ha kérdéseket teszünk fel, az egyértelműen a fejlődés utáni igényt fogja jelenti. Teljesen mindegy, hogy magunkat szeretnénk fejleszteni egy nagyobb cégnél előrelépés formájában, vagy magát a munkakört szeretnénk tökéletesíteni egy kisebb vállalkozásnál mindenképpen pozitív lesz a megítélésünk a vezetőség szemében. De kétszer ugyanazt ne kérdezzük meg, ugyanis ezt hátrányként értékelik.

3. Használjuk a közös nyomtatót. Főleg kis- és középvállalkozásoknál működhet jól ez a módszer, ahol a vezetők és a dolgozók ugyanazt a nyomtatót használják. Nyomtassunk ki egy-egy ügyesen szerkesztett táblázatot, vagy egy ügyféltől kapott megelégedett levelet és felejtsük ott a nyomtatóban. Aki következőleg nyomtat biztosan észre fogja venni a hagyatékunkat, és ha van egy kis szerencsénk még hangosan kommentálja is, amit talált. Ha máskor nem, a nyomtatóban hagyott papírok szortírozásakor biztosan szem elé kerül a munkánk.

4. Szólaljunk fel meetingen. A céges megbeszélés az egyik legjobb terep arra, hogy megmutassuk magunkat. Ha lazább az értekezletek légköre, akkor előzetes bejelentés nélkül előhozakodhatunk javaslatokkal, ha pedig szervezett formában zajlik, akkor nyugodtan menjünk oda a főnökhöz, hogy lenne egy új ötletünk, amit szeretnénk napirendre tűzni. Óvatosan azonban az újításokkal. Újoncként könnyen ez lehet a vesztünk.

5. Merjünk újítani. Nézzünk utána, hogy milyen új szoftverek vannak a piacon, amelyek megkönnyíthetik a cég munkatársainak életét, vagy átláthatóbbá tehetik a munkát. Ha van rá keretünk kérjük meg az irodavezetőt, hogy rendeljen először egyet nekünk és ha beválik lehet javasolni a főnöknek és a többi kollégának is. Komoly elismerés lehet, ha az új rendszer bevezetése a mi nevünkhöz kötődik. (Ez a tipp is vállalati kultúrafüggő.)

6. Taktikázzunk a túlórával. A túlórában elvégzett feladatok nagyobb figyelmet kaphatnak, különösen, ha a főnök is bent marad tovább. Miután elcsendesedett az iroda érdemes néhány kérdéssel fordulni a vezetőhöz, ugyanis ilyenkor minden bizonnyal nagyobb figyelmet szentel majd nekünk, mind a napközbeni forgatagban. Továbbá, a túlóra alatt érdemes mindenkit érintő feladatokat elvégezni (például adatbázis rendszerezése), így arra biztosan hangosan fognak rácsodálkozni a kollégák másnap reggel.

Dorofejev Tamara