Új kezelési lehetőség tejallergia ellen

Vágólapra másolva!
A tehéntej-allergiás gyermekek egyik csoportjában eredményesen lehet csökkenteni az ekcémás tüneteket, bélbarát baktériumok fogyasztásával.
Vágólapra másolva!

Régóta ismert tény, hogy az ételallergiás megbetegedések esetén táplálkozásbeli változásokkal, különböző diéták alkalmazásával jelentős tünetcsökkenés érhető el. A táplálkozás összetételének egyik faktora az ún. probiotikumok fogyasztása. Probiotikumnak hívjuk azokat a bélbarát baktériumokat, melyek ellenállnak a gyomorsavnak, és élve eljutnak a vastagbélbe. Ezek szinte kivétel nélkül tejsavbaktériumok (Lactobacillusok) és bifidobaktériumok. Használatukkal a bélflóra összetétele célzottan és kedvező irányban befolyásolható. A probiotikumok pozitív hatásai közé tartozik a szervezet ellenálló képességének növelése, az immunrendszer erősítése számos allergiát kiváltó tényezővel szemben, a koleszterinszint csökkentése, valamint a szervezet vitaminfeldolgozásának fokozása.

Az Allergy c. szakmai folyóirat legutóbbi számában finn kutatók által közölt cikk újból ráirányította a figyelmet a tehéntej-allergia és az étkezési szokások között fennálló összefüggésre. A kutatók 230 ekcémás gyermeket vontak be a vizsgálatba. Négy héten keresztül a szokásos kezelésen (tej kiiktatása az étrendből, ekcéma helyi kezelése) mellett a gyermekek egy része probiotikumot (Lactobacillus GG törzset), másik részük placebót kapott.

A vizsgálat során négy hét elteltével minden gyermekben jelentősen - 65%-kal - csökkentek a tünetek. A tünetjavulás egy alcsoport kivételével egyforma volt a probiotikumot és a placebót szedők körében. A kivételt képező alcsoportban azonban a tünetek javulása lényegesen nagyobb mértékű volt, mint a placebót szedők körében - ezt a csoportot az ún. IgE-szenzitizált gyermekek képezték.

A tehéntej-allergiát tudományosan három alcsoportra lehet osztani. Az első alcsoportot képezik az ún. IgE-szenzitizáltak, akiknél tehéntej elfogyasztását követően főként bőrtünetek jelentkeznek. A második alcsoportba tartoznak azok, akiknél a tehéntej az elfogyasztást követően rövid időn - pár órán - belül gyomor-bélrendszeri tüneteket eredményez. Ezt a csoportot nevezik nem IgE-szenzitizált csoportnak. A harmadik alcsoportba tartoznak azok, akinél a tehéntej a fogyasztást követően órákkal vagy napokkal eredményez gyomor-bélrendszeri tüneteket. Érdemes megjegyezni, hogy sokan a laktózintoleranciát (tejcukor-érzékenységet) is allergiának gondolják, noha annak az allergiához semmi köze.

A vizsgálat alapján elmondható, hogy azoknál a tehéntej-allergiás gyermekeknél, akiknél a bőrtünetek dominálnak, a bőrtünetek kezelése, illetve a tehéntej kerülése mellett érdemes a kezelésbe probiotikum fogyasztását is beiktatni.

Allergy. 2005 Apr; 60(4):494-500.