Már a politikai túlélésért küzd Hillary Clinton

Vágólapra másolva!
Az iowai jelölőgyűlésen gyengén teljesítő Hillary Clinton egy tévévitában nekiugrott fő riválisának, Barack Obamának. A felmérések szerint Clinton és Obama fej fej mellett áll. A BBC tudósítója szerint Clinton már a politikai túlélésért küzd. A republikánusoknál Mitt Romney nyerte a wyomingi jelölőgyűlést, de közben mindenki a New Hampshire-i előválasztásra gyúr.
Vágólapra másolva!

Learatta első győzelmét a republikánus elnökjelöltségre pályázó Mitt Romney a Wyoming államban megrendezett jelölőgyűlésen. Míg Romney nyolc küldött támogatását nyerte el, Fred Thompsonra csak három, Duncan Hunterre pedig csak egy küldött szavazott.

A szombati győzelem fontos a massachusettsi kormányzó számára, aki a csütörtöki jelölőgyűlésen Iowában alulmaradt Mike Huckabee volt arkansasi kormányzóval szemben. A wyomingi jelölőgyűlésnek azonban nem tulajdonítanak akkora jelentőséget, mint az iowainak, amely megnyitotta az előválasztások sorát. A következő fontosabb állomás New Hampshire lesz, ahol kedden szavaznak az aspiránsokra.

Az ABC amerikai tévécsatorna két vitát is rendezett szombaton, egyiket a demokrata, másikat a republikánus aspiránsok számára. A demokratáknál Hillary Clinton nekiment Barack Obamának, és azzal vádolta őt, hogy váltogatja az álláspontját olyan fontos kérdésekben mint például az egészségügy. Obama ezt visszautasította, és a védelmére kelt egy másik apsiráns, John Edwards is. Edwards azt mondta, amíg Hillary Clinton vezetett a közvélemény-kutatások szerint, addig nem állt elő ezekkel a bírálatokkal, miután azonban veszített az Iowa állambeli jelölőgyűlésen, hirtelen elkezdte azokat hangoztatni.

Meglepetést keltett, amikor az iowai jelölőgyűlésen Clinton csak a harmadik lett. Az első helyet Barack Obama szerezte meg, ő az első olyan afroamerikai jelölt, aki komoly esélyekkel vág neki az elnökválasztási küzdelemnek. A legutóbbi felmérések szerint Obama és Clinton támogatottsága fej fej mellett van. A BBC washingtoni tudósítója szerint Hillary Clinton - akit sokáig a demokrata oldal fő esélyesének tartottak - a politikai túlélésért küzd.

A republikánusok vitájában az egyik meghatározó téma a külpolitika volt. Mike Huckabee, aki megnyerte az iowai jelölőgyűlést, azért bírálta Mitt Romney-t, mert ő nem támogatta Bush elnök döntését az Irakban állomásozó amerikai haderő létszámának növeléséről. John McCain szenátor viszont arra emlékeztetett, hogy a republikánus aspiránsok között ő az egyetlen, aki kritizálta Bush kezdetei iraki stratégiáját, amely nem is bizonyult sikeresnek.

A jelöltségre pályázók a New Hampshire-i előválasztásra készülnek. A jelölőgyűlések és előválasztások révén a választók már abba is közvetlenül beleszólhatnak, hogy egyáltalán kit indítsanak a pártok az elnökválasztáson. A hivatalos döntést erről augusztus végén, szeptember elején hozzák meg a pártok, de már jóval előbb eldőlhet a kérdés. Február 5-én egyszerre több mint húsz államban lesznek előválasztások, így egyes elemzők szerint már akkor kiderülhet, ki lesz az a két jelölt, aki megküzd egymással a Fehér Házért.