Obama előnye 15 százalékra nőtt McCain előtt

Vágólapra másolva!
Minden eddiginél nagyobb különbséget mértek az amerikai elnökválasztási verseny két indulója között. A Newsweek felmérése szerint Barack Obama immár 15 százalékkal vezet John McCain előtt
Vágólapra másolva!

Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje 15 százalékkal vezet leendő republikánusok vetélytársa, John McCain előtt a legújabb felmérés szerint.

Ez a legnagyobb különbség köztük, amióta Obama július 3-án megszerezte a jelöltséghez szükséges számú pártdelegátus támogatását. A Newsweek hírmagazin következő számában megjelenő közvélemény-kutatás azt mutatta ki, hogy Obamára a megkérdezett amerikaiak 51 százaléka, McCainre viszont csak 36 százalékuk adná a szavazatát. A korábbi felmérések mindössze 4-5 százalékpont előnyt mutattak ki a demokrata politikus javára.

Obama javára vált, hogy befejeződött párbaja Hillary Clintonnal, akinek a támogatói immár az illinois-i szenátor mögött sorakoznak fel. A gazdasági válságjelenségekből is ő húz hasznot, mert csak a lakosság 14 százaléka véli úgy, hogy az ország a republikánusok vezetésével jó úton halad.