USA 2008 Elnökválasztás

Elmaradnak a politikai szónoklatok, harmadára rövidül a program a Republikánus Párt elnökjelölt-állító kongresszusának nyitónapján a Gustav hurrikán miatt. Bizonytalanná vált az is, hogy John McCain, a leendő elnökjelölt megjelenik-e a gyűlésen. A vihar már elérte az amerikai partokat.

A Gustav hurrikán elérte hétfőn az amerikai partokat a Mexikói-öbölben, a rendkívül erős szelek kísérte eső már egészen a Louisiana állambeli New Orleans közelében jár - jelentette a miami hurrikánfigyelő központ (NHC). "A vihar széle már a Mississippi deltája alatt van, és halad New Orleans felé a radarok szerint" - mondta a központ egyik meteorológusa. A Gustav helyi idő szerint nem sokkal vasárnap éjfél után érte el az amerikai partokat. Eddig csaknem kétmillió ember menekült el előle a szövetségi állam partvidékéről.

Majdnem teljesen szünetelteti tevékenységét az amerikai Republikánus Párt elnökjelölt-állító konvenciója hétfőn a hurrikán miatt. A kormányzó párt országos kongresszusán, a minnesotai St. Paulban az első napon csak a küldöttgyűlés összehívásához szükséges jogi formaságokat végzik el, a politikai szónoklatok elmaradnak, az eredetileg hétórás program két és fél órásra rövidül - közölte John McCain, a leendő elnökjelölt kampánystábja.
   
"Nagy nemzeti kihívással nézünk szembe (...) le kell vegyük republikánus sapkánkat, és fel kell tegyük amerikai sapkánkat" - mondta az arizonai szenátor. A politikus a Mississippi állambeli Jackson egy válságközpontjában arról beszélt, hogy a közelgő természeti katasztrófa idején az egész nemzetnek össze kell fognia, a pártügyek háttérbe szorulnak. McCain alelnökjelöltjével, Sarah Palinnel érkezett a térségbe, hogy figyelemmel kísérje a védekezési munkálatokat.
   
Az előrejelzés szerint a Gustav hétfőn ér partot New Orleanstól nyugatra. A négynaposra tervezett republikánus pártkongresszus további programját mindig egy nappal előre döntik majd el az öbölmenti katasztrófahelyzet alapján.
   
A Fehér Ház bejelentette, hogy a hurrikán miatt sem George Bush elnök, sem Dick Cheney alelnök nem tud elutazni hétfőn a konvencióra, pedig mindketten a nyitónap fő szónokai között szerepeltek. Vasárnap este már az is bizonytalanná vált, hogy a déli veszélyeztetett térségbe látogató McCain szenátor egyáltalán meg tud-e jelenni a jelöléséről döntő kongresszuson; környezete szerint ez a helyzet súlyosságától függ. A szenátor az NBC televíziónak úgy nyilatkozott: elképzelhető, hogy a jelölést nem a konvenció pódiumán, hanem a Mexikói-öböl térségében, műholdas közvetítésen keresztül fogadja majd el.
   
McCain - aki 2005-ben élesen bírálta Bush elnököt amiatt, hogy a kormány késve reagált a Katrina hurrikánra - közölte: jelentős javulást lát a katasztrófára való felkészülés terén, "minden várakozás szerint nem ismétlődnek meg azok a hibák, amelyek a Katrina idején történtek".
   
Elemzők egyelőre csak találgatják, hogy milyen hatással lehet a Gustav hurrikán a republikánusoknál az elnökválasztási kampány hagyományosan egyik legfontosabb eseményére, a jelöltállító kongresszusra. Arra nem volt még példa, hogy az utolsó pillanatban alapjaiban megváltoztassák a több hónap alatt előkészített esemény menetrendjét. "Imádkozzunk a legjobbért és készüljünk fel a legrosszabbra" - mondta McCain a viharral kapcsolatban, miután vasárnap találkozott a négy érintett déli állam, Texas, Mississippi, Louisiana és Alabama kormányzóival.

Barack Obama demokrata párti elnökjelölt, aki Ohióban kampányolt, arra kérte támogató táborát, hogy segítsen a rászorulóknak pénzadományokkal és egyéb módon.

Hirdetés
betöltés folyamatban...

24 óra hírei