Bin Laden nyomába eredne Barack Obama

Vágólapra másolva!
Az Oszama bin Laden utáni hajtóvadászat felfrissítését sürgeti Barack Obama, aki szerint a Bush-kormányzat elhanyagolta az al Kaida vezér utáni kutatást. Obama a CNN szerint új csapatokat küldene Afganisztánba, hogy elkapja bin Ladent, noha a szaúdi sejkről már a fél CIA is azt gondolja, hogy halott.
Vágólapra másolva!

Barack Obama új lelkesedéssel eredne Oszama bin Laden nyomába - írja a CNN a frissen megválasztott amerikai elnök belbiztonsági tanácsadóira hivatkozva. Obama emberei úgy vélik, hogy a Bush-adminisztráció az utóbbi időben elhanyagolta az al-Kaida vezére utáni kutatást, mert egyszerűen nem volt képesek megtalálni. Bin Laden továbbra is az FBI legkeresettebb célpontja.

"Meg fogjuk ölni bin Ladent. Megsemmisítjük az al Kaidát. Ez a legfontosabb nemzetbiztonsági célunk" - mondta Barack Obama egy október 7-ei tévévitában. A terrorszervezet vezetőjének megtalálása ugyanakkor nem könnyű feladat - emlékeztet az amerikai hírtelevízió internetes kiadása.

Az amerikai titkosszolgálatoknak egyelőre nincs sok támpontjuk arról, hogy hol keressék bin Ladent. A CNN által megszólaltatott egykori CIA-tiszt, Robert Baer például azt állítja, a terroristavezérre vadászó ügynökök fele szerint Oszama már rég meghalt, és a másik felük is csak feltételezi, hogy életben van. Utoljára 2001-ben tudták a tartózkodási helyét, amikor majdnem elfogták az Afganisztáni Tora Bora mellett vívott ütközetben. Azóta csak sejtik, hogy a 4000 méteres hegyláncokkal szabdalt északnyugat-pakisztáni törzsi területeken bujkál.

Az USA 25 millió dollárt kínál annak, aki segít kézre keríteni bin Ladent, de a helyismerettel rendelkező tisztek szerint a helyiek becstelenségnek tartanák, hogy pénzért adják fel Oszamát. Az USA csak durvább eszközökkel, például rakétatámadásokkal tudott likvidálni néhány al Kaida vezetőt az elmúlt években, ezek a támadások viszont sok civil áldozatot követeltek, ami tovább bonyolította a politikai helyzetet.

Új csapatok és új kommunikáció

Obama most azt tervezi, hogy több katonát küld Afganisztánba az erősödő tálib ellenállás letörésére, de szakértők szerint egy ilyen lépésnek komoly következményei lehetnek. "Az amerikai elnök meg fogja örökölni azt a problémát, amivel annak idején a szovjeteknek is meggyűlt a bajuk, mivel a pakisztáni határ mentén élő embereket egyszerűen nem lehet megszelídíteni" - mondta Dalton Fury, a Tora Bora-i speciális műveletek parancsnoka. "Ellenük egyedül Dzsingisz kán mongol hordája talált hatásos fegyvert: ők mindenkit lefejeztek és kiirtották a falvakat. Mivel azonban nekünk saját szabályaink vannak a hadviselésre, nem fogjuk ezt megismételni" - tette hozzá az amerikai hírtelevíziónak nyilatkozó tiszt.

Fury szerint ezért az új elnöknek inkább meg kéne változtatnia a bin Ladenről szóló kommunikációt. A titkosszolgálatok szerint Oszama már nem játszik valódi irányító szerepet, így valószínűleg nem is fog helyet változtatni vagy új üzeneteket küldeni; heccelni viszont lehet. Ha azt terjesztik róla, hogy Tora Boránál lehetett volna mártír, mégis elfutott, ez arra késztetné, hogy bizonyítsa saját fontosságát - vélekedett a tiszt: ezzel Oszama hibát követne el, és az őt keresők malmára hajtaná a vizet.

Bár a vadászat nem áll túl jól, szakértők egyetértenek benne, hogy a terroristavezér kézre kerítése fontos. "Nem hiszem, hogy az amerikai nép elfogadná, ha kivonulnánk Afganisztánból anélkül, hogy megtaláltuk. Rajtunk nevetne az egész világ" - mondta Fury az esetleges kudarcról.