Eljárás indul az Obama posztját áruló kormányzó ellen

Vágólapra másolva!
Vizsgálni kezdte az amerikai Illinois állam törvényhozása a Rod Blagojevich kormányzóval szemben felmerült korrupciós vádakat. A politikust azzal gyanúsítják, áruba akarta bocsátani azt a szenátori helyet, amely Barack Obama amerikai elnökké választásával felszabadult. Az eljárás akár azzal is végződhet, hogy a kormányzót felmentik a posztjából.
Vágólapra másolva!

Vizsgálni kezdte az amerikai Illinois szövetségi állam törvényhozása a Rod Blagojevich kormányzóval szemben felmerült korrupciós vádakat, hogy eldöntse: alkotmányos vád alá helyezze-e a politikust, amivel elmozdíthatná őt tisztségéből.

Az illinois-i törvényhozás alsóháza helyi idő szerint hétfőn, egyhangúlag szavazta meg annak a bizottságnak a felállítását, amely a vádemelési eljárás megindításáról dönt majd. A kormányzót a helyi felsőház jogosult alkotmányos vád alá helyezni, s az eljárás azt eredményezheti, hogy a politikust elmozdítják tisztségéből. A vádemelési eljárás hetekig, de akár hónapokig is elhúzódhat.

Blagojevichet múlt kedden rövid időre őrizetbe vették a korrupciós vádak miatt. Állítólag bizonyíték van arra, hogy pénzért és egyéb előnyökért áruba akarta bocsátani azt a szövetségi szenátori helyet, amely Barack Obama amerikai elnökké választásával felszabadult. A megüresedő hely betöltéséről ugyanis a demokrata párti kormányzó jogosult dönteni.

Blagojevich tagadja bűnösségét, és nem hajlandó lemondani, annak ellenére, hogy Obama és a washingtoni szenátus mind az 50 demokrata párti tagja felszólította erre.