Megjegyezzük majd a nevüket - Obama emberei

Vágólapra másolva!
Barack Obama új amerikai elnök kormányának leendő tagjait decembertől kezdve folyamatosan nevezte meg Obama. Van köztük magyar származású, latin, ázsiai és afroamerikai, de megjavult adócsaló és Nobel-díjas fizikus is.
Vágólapra másolva!

Gates, Robert - védelmi miniszter
A miniszter feladata az lesz, hogy megvalósítsa a demokrata párt ígéretét, miszerint hazavezénylik Irakból az amerikai csapatokat. Gates kilóg Obama kormányának tagjai közül, ugyanis a Bush-adminisztráció védelmi minisztere volt 2006 óta, tehát republikánus kormányban szolgált. Az egykori CIA-főnök annak ellenére lett védelmi miniszter Bush kormányában 2006-ban, hogy nyíltan bírálta az USA iráni és iraki politikáját. Kritikusai szerint olyan, mint egy kaméleon: könnyen alkalmazkodik környezetéhez, főképpen főnökeihez.

Geithner, Timothy - pénzügyminiszter
A pénzügyminiszterség a hagyományosan erős amerikai kormányzati posztok közé tartozik, a gazdasági válság miatt azonban még inkább felértékelődik. Az új pénzügyminiszternek óriási kihívásokkal kell szembenéznie a nagyszabású gazdaságélénkítő csomagot elfogadtató Obama-kormányban. Geithner az amerikai jegybank New York-i részlegét irányította, és a válság kezeléséből eddig is kivette a részét. "Geithner talán mindenkinél jobban érti azt, hogy egy válságban el kell felejteni az előrejelzéseket, és arra kell koncentrálni, hogy elkerüljék a kevéssé valószínű, viszont katasztrofális következményekkel járó eseményeket" - írta róla az Economist. Jelölésekor problémát okozott, hogy kiderült róla: 2001 és 2004 között nem fizetett be 34 ezer dollár adót, és munkavállalói engedély nélkül alkalmazta bevándorló házvezetőnőjét.

Clinton, Hillary - külügyminiszter
Hillary Clinton és Barack Obama kemény küzdelmet vívott 2008 tavaszán a demokrata elnökjelöltség elnyeréséért - mégis egykori riválisának ajánlotta fel az egyik legfontosabb miniszteri posztot az új elnök. A kampány során is szépségfoltja volt, hogy annak idején szenátorként megszavazta az iraki háborút, bár később kifarolt mögüle. Mindig azt hangsúlyozza - Obamához hasonlóan -, hogy a nemzetközi konfliktusokat diplomáciai úton kell megoldani. Az amerikai külpolitikában hangsúlyváltás várható: Clinton azt ígéri, hogy erősíteni fog a diplomáciában és a segélymunkában, hogy megelőzze a konfliktusokat. Férje, Bill Clinton neve sok ajtót megnyithat majd az új külügyminiszter előtt - írta róla a CNN.

Jones, James L. - nemzetbiztonsági tanácsadó
A nemzetbiztonsági tanácsadó a külügyminiszter és a védelmi miniszter mellett a legfontosabb tisztség, betöltője az amerikai elnök egyik legfőbb támaszának számít. A nyugalmazott tábornok James L. Jones NATO-főparancsnokként az Afganisztánban harcoló koalíciós csapatokat irányította. Jonesnak a széthúzó szövetségesek között kellett lavíroznia. "Senki ne értse félre, a NATO nem fog győzni Afganisztánban" - foglalta össze egyszer az elhúzódó afganisztáni háború kilátásait egy tanulmányában a New York Times szerint. A vietnami veterán Jonesnak régóta az a véleménye, hogy az iraki háború elvonta a figyelmet Afganisztánról, ami inkább számít a terrorizmus központjának, mint Irak. "Ha Afganisztánban nem jutunk egyről a kettőre, a terroristaszervezeteknek küldünk világos üzenetet: az Egyesült Államok, az ENSZ és a 37 csapatot küldő ország legyőzhető" - hangoztatta.