Lecsapott Clinton Obama keserű beszédére

Vágólapra másolva!
A nyolc nap múlva esedékes újabb amerikai előválasztás előtt komoly fegyver került a demokrata elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton kezébe: ellenfele, Barack Obama magyarázkodásra kényszerült egy beszéde miatt, amelyben keserűnek nevezte a pennsylvaniai kisvárosi embereket. Épp ebben az államban lesz szavazás jövő kedden.
Vágólapra másolva!

"Nem meglepő, ha az emberek keserűek lesznek, és a fegyverekbe, illetve a vallásba kapaszkodnak" - mondta a gazdasági nehézségek miatt aggódó pennsylvaniai kisvárosi emberekről Barack Obama egy San Fransisco-i adománygyűjtő rendezvényen. Hozzátette, az is érthető, ha ezek az emberek ellenzik a szabad kereskedelmet és a bevándorlást is, hiszen az elmúlt 25 évben rengeteg munkahely szűnt meg a térségben, és nem létesültek helyettük újak.

Obama egy zártkörű rendezvényen beszélt erről, de a róla készült felvétel nyilvánosságra került, a politikus pedig kínos magyarázkodásra kényszerült. Elismerte, hogy nem megfelelően fogalmazott, bár hozzátette azt is, hogy szerinte kiforgatták a szavait.

A szintén a demokrata elnökjelöltség megszerzéséért küzdő Hillary Clinton azonnal lecsapott az Obama-beszédre. Szerinte a szenátor megjegyzései elitista hozzáállásról árulkodnak, és azt bizonyítják, hogy riválisa lenézi az embereket. Hasonló módon ítélte el Obama beszédét a republikánus elnökjelölt, John McCain stábjának egyik tagja is.

Az eset a legrosszabbkor jött Obama számára. Április 22-én Pennsylvania államban tartanak előválasztásokat, amely újabb fontos állomása lesz a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemnek. A felmérések szerint Hillary Clinton áll jobban ebben az államban, de a múlt heti - még a szerencsétlenül elsült beszéd előtt - készült kutatások már azt mutatták, hogy Obama kezdi behozni hátrányát.

Márpedig az afroamerikai szenátornak már az is komoly eredmény lenne, ha csak kis különbséggel kapna ki az egykori first ladytől. Az AP hírügynökség becslése szerint Obama 1634 delegáltat tudhat maga mögött, míg Clinton csak 1500-at. Az elnökjelöltet hivatalosan megnevező, augusztus végén esedékes demokrata pártgyűlésen legalább 2024 küldött támogatására van szükség a győzelemhez.

Hillary Clinton kijelentette, hogy nem adja fel annak ellenére sem, hogy matematikailag egyre kevesebb esélye van annak, hogy a hátralévő előválasztások során be tudja hozni hátrányát Obamával szemben. Abban bízhat, hogy riválisának nem a San Fransisco-i elszólása volt az utolsó. Addig is használja a rendelkezésre álló muníciót: egy vasárnapi - a vallással és abortusszal foglalkozó - tévévitán is szóba hozta a beszédet, kampánystábja pedig elkezdett "nem vagyunk keserűek" matricákat osztogatni.