Telefonon békült Obama és Bill Clinton

Vágólapra másolva!
A demokrata tábor egységét demostrálta Barack Obama és Bill Clinton azzal, hogy nyilvánosságra hozták, az elnökjelölt és az exelnök húszperces telefonbeszélgetést folytatott egymással. A hosszúra nyúlt előválasztási kampányban Bill Clinton olyan keményen támadta Obamát, hogy egyesek már a párt egységét féltették.
Vágólapra másolva!

Telefonon beszélt egymással hétfőn Barack Obama demokrata elnökjelölt és Bill Clinton korábbi elnök - közölte mindkét oldal. A kampánystábok ezzel próbálták eloszlatni azokat a híreket, amelyek szerint Clinton megsértődött volna Obamára, amiért az elnökjelöltségért folytatott versenyben legyőzte felségét, Hillaryt.

Obama stábja szerint a szenátor és Clinton 20 percen keresztül beszéltek egymással. Bill Burton szóvivő szerint a beszélgetés "iszonyú jó" volt, Clinton szóvivője, Matt McKenna pedig azt mondta, a volt elnök Obamával és Obamáért kíván kampányolni most, hogy véget ért a kemény előválasztási küzdelem. Clinton kijelentette, minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy Obama legyen az Egyesült Államok következő elnöke.

A hosszúra nyúlt - csak június elején véget ért - előválasztási kampány során Bill Clinton élesen támadta felesége legfőbb riválisát, nem egyszer elragadtatta magát, eltúlozta Obama-ellenes érveit. Egy alkalommal például tündérmesének minősítette Obama sokat hangoztatott háborúellenességét, arra hivatkozva, hogy a szenátor is megszavazta a háborús költségvetéseket.

Az előválasztási kampányban semleges álláspontot elfoglaló demokrata politikusok már attól tartanak, hogy a komoly tekintéllyel rendelkező exelnök tevékenysége szétszakítja a pártot. Obama igyekezett visszafogottan reagálni a volt elnök kirohanásaira, de egy tévévitában epésen megjegyezte, már azt sem tudja, ki az ellenfele, Hillary vagy Bill Clinton.