Mitt Romney is versenyben maradt a republikánusoknál

Vágólapra másolva!
A michigani előválasztás sem szűkítette a mezőnyt a versenyben, amelynek tétje, hogy a republikánus oldalon ki lesz a jelölt az idei amerikai elnökválasztáson. Mitt Romney nyerte a keddi előválasztást John McCain előtt, így velük együtt legalább négy republikánusnak vannak még esélyei az előválasztási küzdelemben. A demokraták szempontjából a michigani szavazásnak nem volt tétje.
Vágólapra másolva!

A michigani előválasztáson leadott szavazatoknak alig több mint tíz százalékát számolták össze, amikor a CNN már Mitt Romney-t hirdette ki győztesnek John McCain és Mike Huckabee előtt (39-30-16 százalékos arányban oszlottak meg köztük a szavazatok). Nem sokkal később mindhárman meg is jelentek híveik előtt, McCain és Huckabee azért, hogy elismerje a vereségét, Romney pedig azért, hogy győzelmi beszédet mondjon.

Mitt Romney, Massachusetts állam egykori kormányzója számára kulcsfontosságú lehet az eredmény, eddig ugyanis két fontos fordulót - Iowát és New Hampshire-t - is elveszített. Győzelme azt is jelenti, hogy továbbra is nyitott a verseny az elnökjelöltség megszerzéséért a republikánus oldalon. A következő állomás Dél-Karolina lesz, majd Florida következik, február 5-én, az úgynevezett szuperkedden pedig több mint húsz államban tartanak jelölőgyűlést vagy előválasztást, és aznap el is dőlhet a verseny a republikánus és demokrata oldalon is.

Nyitott verseny

A jelenlegi állás szerint a republikánusoknál Romney-val együtt négy esélyes induló van. Az első jelölőgyűlést az egykori baptista lelkész Huckabee nyerte, New Hampshire-t az arizonai szenátor McCain, és még számolni kell Rudy Giuliani egykori New York-i polgármesterrel is, akinek stratégiája az volt, hogy az előválasztásokon nem az első, kisebb államokra koncentrál, hanem a később sorra kerülő nagyobbakra.

Romney Michiganben egyebek mellett azzal kampányolt, hogy apja a hatvanas években kormányzó volt az államban és felesége is ott született. Romney-ra már a kampány kezdetén komoly figyelem irányult mormon vallása miatt, bár ő maga ezt igyekezett nem kidomborítani. (A mormon egyházat a 19. században alapították az Egyesült Államokban és világszerte 12 millió híve van. Keresztény egyházról van szó, de sokban különbözik a katolikusoktól, protestánsoktól és az ortodox irányzatoktól is.)

Részben számított

Michigan államban a BBC tudósítója szerint nem volt olyan izgalom, mint ami az iowai és a New Hampshire-i szavazásokat övezte. Ennek részben a kemény hideg és a havazás lehet az oka, másrészt pedig az is, hogy ennek a fordulónak nincs olyan nagy tétje, mint az előzőeknek - jegyezte meg a BBC munkatársa.

A demokrata párt nem is veszi figyelembe a michigani előválasztás eredményét, amikor nyár végén megnevezi elnökjelöltjét, a republikánusok pedig csak félig számolnak az itt leadott szavazatokkal. A pártok így büntetik Michigant, amiért szerintük túl korán rendez előválasztást. (A demokratáknál az esélyes jelöltek közül végül csak Hillary Clinton szerepelt a szavazólapokon, így győzelme is borítékolható volt.)

A gazdaság volt a fő téma

Michigan államban az előválasztáson résztvevő republikánus szavazók 55 százaléka gondolta úgy, hogy a gazdaság a legfontosabb kérdés - derül ki abból az exit poll felmérésből (amikor a szavazóköröket elhagyó választókat kérdezik), amelyet a CNN ismertet. Csupán 18 százalék jelölte meg Irakot, 14 az illegális bevándorlást és 10 százalék a terrorizmust. Bár érezhető ez a tendencia országos szinten is, Michigan államban azért is emelkedhet ki a gazdaság, mert a meghatározó helyi iparág, az autógyártás rossz éveket tudhat maga mögött, és sok ember vesztette el az állását.

Ennek elszenvedőit szólította meg Romney és McCain is. A The Washington Post beszámolója szerint Romney közvetlen szövetségi forrásokat ígért a bajba jutottaknak, míg McCain az átképzésre helyezte a hangsúlyt. "Ha egy jelölt azt mondja, hogy a hagyományos autógyártási munkahelyek visszatérnek, akkor az vagy naiv vagy nem beszél egyenesen az emberekkel" - jelentette ki újságíróknak a republikánus szenátor a választás előtt, erre az üzenetre azonban a jelek szerint kevesen voltak vevők.