Udvarol a konzervatív keménymagnak McCain

Vágólapra másolva!
A republikánusok konzervatív magját próbálja maga mögé állítani John McCain, aki már szinte biztosra veheti, hogy ő lesz pártja jelöltje az idei amerikai elnökválasztáson. McCainnek azért kell győzködnie a konzervatívokat, mert azok rossz szemmel nézték mérsékelt politikai irányvonalát és együttműködését a demokratákkal.
Vágólapra másolva!

"Büszke vagyok arra, hogy konzervatív vagyok" - jelentette ki John McCain, a republikánus elnökjelöltség megszerzésére esélyes politikus egy konzervatív szervezet gyűlésén Washingtonban, csütörtökön. Arról beszélt, hogy a pártnak egységesnek kell lennie, ha le akarják győzni a demokratákat a november első keddjén esedékes elnökválasztáson.

McCain ezzel a beszédével a republikánus tábor konzervatív magjához szólt. Az ő körükben ugyanis alacsony az elfogadottsága, miután mérsékelt irányvonalat képviselt például a bevándorlás-politikában, és szenátorként több ügyben is együttműködött a demokratákkal.

John McCain esélye arra, hogy ő legyen a republikánus elnökjelölt, már szinte biztosra vehető, miután Mitt Romney csütörtökön bejelentette, hogy kiszáll a versenyből. Romney ugyan nem biztosította nyílt támogatásáról McCaint, de azt mondta, fontosnak tartja, hogy a párt egységesen álljon egy jelölt mögé.

Márpedig ez minden bizonnyal McCain lesz, miután a másik két, hivatalosan még versenyben lévő jelöltnek, Mike Huckabee-nek és Ron Paulnak nincs sok esélye fordítani az álláson. McCain szerepelt eddig a legjobban az előválasztásokon, a február 5-i szuperkedden is ő nyert a legtöbb helyen.