A nehéz napok diétája

Vágólapra másolva!
Bár a különböző tévéreklámok azt sugallják, hogy a nők életük legszebb pillanatait élik meg, amikor menstruálnak, azért a legtöbben tudjuk, hogy ez nem így van. A premenstruációs tünetek, mint az ingerlékenység, feszült idegállapot, a hasfal és a mellek feszülése, a fejfájás sok nő életét megkeserítik, így sokan bármit megadnának azért, hogy a nehéz napok előtti időszak is zökkenőmentes legyen. Megfelelő diétával és sok mozgással a kellemetlenségek csökkenthetők.
Vágólapra másolva!

Az orvosok már régóta próbálkoznak a PMS kezelésével. Azonban ezek csak tüneti terápiák: vízhajtót javasolnak a testsúlynövekedés, a lábszár ödéma ellen, aszpirint a fájdalmakra, vitaminokat a feltételezett anyagcserezavarok miatt. A kezelés mikéntjét illetően ma távolról sem teljes az egyetértés, talán azt kivéve, hogy az enyhe-középsúlyos esetekben a kezelést testmozgással kell kezdeni. Ez napi legalább 30 perc intenzív fizikai aktivitást (aerobic, gyaloglás) kell, hogy jelentsen. Amennyiben ez önmagában nem hatásos, egyéb - általában gyógyszeres - kezelésre is szükség lehet. Gyógyszerek bekapkodása helyett azonban jobban járunk, ha kicsit figyelünk testünkre, különösen táplálkozásunkra.
A menstruáció előtti időszakban jellemző a nőknél a jelentős vércukorszint-ingadozás, azaz nagyon gyorsan és többször változik a vércukor szintje. Ez a hullámzás pedig fokozza a kellemetlen tüneteket, pl. a fejfájást és a hangulatváltozásokat is. A rendszeres étkezés, mini adagok fogyasztása mellett a szervezet folyamatosan hozzájuthat a vércukor szinten tartásához szükséges szénhidrátokhoz, emellett csökkenti a menstruáció előtti napokban fokozódó nassolási kedvet, kevésbé lesz rossz a hangulat, és a fejfájás is elkerülhető.

Mit együnk azokon a napokon?

Gyümölcsök

Leginkább a dinnye, a banán, a citrusfélék (narancs, grapefruit, citrom) jók, mert igen magas a kálium tartalmuk. A kálium segít a nátrium-egyensúly helyreállításában, és a vízvisszatartás megelőzésében.

Zöldségek

A lábduzzadás, a vízvisszatartásból eredő kellemetlenségek megelőzésének legjobb szerei a zöldségek. A zöldségek nagy részének vízhajtó hatása van, de a legbiztosabb segítőink ezeken a napokon a zeller, az uborka, a saláta, a vizitorma, a paradicsom, a hagymafélék, a sárgarépa és a paprika. Egyes zöldfűszerek, mint például a petrezselyemlevél, szintén jó hatásúak.

Magnéziumban gazdag ételek

A premenstruációs szindróma tünetei enyhébbek lesznek, ha megfelelő mennyiségű magnéziumot fogyasztunk. Vizsgálatokban kiderült, hogy azok a nők, akik napi 200 mg magnéziumot elfogyasztanak, ritkábban panaszkodnak a menstruációt megelőző folyadék visszatartás miatt, így kevesebb lesz a súlygyarapodásuk, kevésbé lesz érzékeny a mellük és a medencei fájdalmak is enyhébbek. Kiemelkedő magnézium források a mandula, a kesudió, a mogyoró, a banán, a csipkebogyó, a borsó, a sárgarépa, a gabonafélék.

Húsok közül a könnyű halakat ajánljuk

A többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavakban gazdag halakat válasszuk diétánkba, mint a lazac, a makréla, szardínia, hering, tonhal vagy a pisztráng.

Olajos magvak

A többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavakban, magnéziumban gazdag, sótlan dió- és mogyorófélék, valamin a napraforgómag, lenmag, tökmag.

Hüvelyesek és gabonafélék

Vasban és rostban gazdag szójabab, lencse, barna rizs, bulgur, teljes kiőrlésű gabonafélékből készült kenyérfélék, búzacsíra.