Szép szavak, csalóka szerelmek

Vágólapra másolva!
Egy egész sor előnye van az internetes társkeresésnek. Az anonimitás például hatalmas bátorságot adhat, olyan dolgokat írhatunk a másiknak, amiket személyesen nem mernénk elmondani. Az sem elhanyagolandó tényező, hogy van időnk átgondolni mondandónkat, az értelmetlen mondatok eldadogásának kora lejárt. Azonban legalább annyi veszélyt tartogat számunkra, mint amennyire szabad és kötetlen ez a társkereső műfaj.
Vágólapra másolva!

A szégyenlősség és az elutasítástól való félelem sok embert megakadályoz abban, hogy odamenjenek egy idegenhez és beszélgetésbe elegyedjenek. Nos, az interneten semmi mást nem kell tenni, mint beszélgetni. Itt van tehát egy esély, hogy megismertessük magunkat, mielőtt még megítéltetnénk.

Ezen a területen azonban nagy elővigyázatosságra van szükség. Sokan vannak ugyanis, akik az úgynevezett "cyber-túlzás" hibájába esnek. A túlzás műfaja nem új keletű, természetesen. Mindnyájan találkoztunk emberekkel, akik jótékony hazugságokkal próbálták szépíteni-építeni magukat. Az interneten a túlzás még nagyobb teret kap. Itt már hazudhatunk külsőnket illetően is, sőt grafikus programokkal kikozmetikázhatjuk a fotónkat, vagy elküldhetjük valaki másét a miénk helyett. Ha például a "mokuska22" által küldött kép vetekszik a Quelle katalógus fehérnemű-szekciójának modelljeivel, akkor a becserkészett férfiú méltán foghat gyanút.

Ugyanez természetesen fordítva is igaz: ha nem látjuk a másik testbeszédét, ha nem halljuk a hanglejtését - amelyek segítenek minket abban, hogy megállapítsuk, igazat mond-e az illető -, akkor egy kis hitre és nagyon sok intuícióra lesz szükségünk. Nagyon könnyen levehet a lábunkról az, aki ügyesen versel, vagy tudja, hogyan kell írni, hogy az üzenet célba találjon. Ez pedig egy másik potenciális veszélyre mutat rá, a "képzelt intimitásra".