Lakatos Edit Vaszati-tanácsadó

Vágólapra másolva!
Tanácsadónk, Lakatos Edit több ezer éves indiai eredetű építőművészeti tudománnyal, a Vaszatival segít nekünk abban, hogy harmóniában élhessünk a természettel. A kínai Feng Shui-hoz hasonlóan a Vaszati a természet egyetemes törvényeit felhasználva, az energiákat megfelelően alakítva segít hozzá minket a boldog, sikeres és egészséges élethez.
Vágólapra másolva!

Építészetet tanultam, de néhány éves szakmai tevékenység után rádöbbentem: az építészet önmagában nem elég ahhoz, hogy igazi otthonokat, munkahelyeket, élettereket teremtsünk. Nem elég csak a saját érzéseinkre hagyatkozni, amikor megtervezzük otthonunkat vagy mások otthonát, ehelyett bevált, jól működő, hiteles eszközökre van szükségünk. A világ legősibb és az évezredek során is változatlanul fennmaradt építészeti rendszere a védikus építészettudomány, amit nyugaton Vaszatiként ismerünk.

A Vaszati tudományát Marcus Schmiekétől, Európa legnevesebb Vaszati szaktekintélyétől sajátítottam el. Két évet töltöttem az általa alapított Védikus Akadémián Németországban, ahol nemcsak tanultam, hanem építészként segítettem munkáját.

Jelenleg Vaszati szaktanácsadással és oktatással foglalkozom. Szívesen segítek bárkinek, ha új lakást szeretne vásárolni, ha régi otthona energiáit szeretné felfrissíteni vagy ha építkezni készül.

Igen gyakran magánéleti, munkahelyi, pénzügyi vagy egészségügyi problémáink forrása az, hogy nem megfelelő energiájú lakásban élünk, vagy nem megfelelő energiájú munkahelyen dolgozunk. Ez az a két hely, ugyanis, ahol életünk legnagyobb részét eltöltjük, így nem mindegy, hogy azok hogyan hatnak ránk.

Mi is az a Vaszati?

A Vaszati a védikus építészet és térrendezés tudománya, mely több ezer éves múltra tekint vissza. Szabályozó elveit és tanításait a több mint ötezer éves Védikus Írások máig fönnmaradt részeiben találhatjuk. A Vaszati univerzális természeti törvényeken alapuló, ellentmondásoktól mentes, egységes tudomány, mely harmóniában van a természettel és az emberrel. A következő tudományokkal van szoros kapcsolatban: természettudományok, például matematika, fizika; védikus asztrológia (Jyotish), védikus orvostudomány (Ayurveda), védikus zenetudomány (Gadharva-veda).

Az évezredek során e tudomány eljutott Indián kívül más országokba is, többek között Kambodzsába, ahol a híres Angkorvat templomvárost ezen elvek szerint építették; Kínába, ahol az ottani Geomanciával egyesülve Feng Shuiként fejlődött tovább; az ókori és a reneszánszkori Itáliába, ahol Vitruviusz, majd Andrea Palladio munkásságára hatott.

Napjainkban egyre több országba jut el a Vaszati tudománya, melyben nagyon nagy szerepet játszik tanárom, Marcus Schmieke fáradhatatlan munkája. Hazánkban a Magyarországi Vaszati Szövetség keretein belül szervezünk előadásokat, tanfolyamokat annak érdekében, hogy minél több ember megismerkedhessen e tudomány elveivel, s így minél többen élhessenek tökéletes otthonokban.

Milyen az a tökéletes otthon? A külsőségeket tekintve: kellemes a szemnek, harmonikus. Ennél azonban jóval fontosabb, mit érzünk egy ilyen otthonban: békességet, nyugalmat. A Vaszati szerint tervezett és be vagy átrendezett otthonok lakói egészségesek, boldogok, sikeresek, kiegyensúlyozottak.