Főzés közben zavartalanul telefonálhatunk ezentúl

Vágólapra másolva!
A telefon ma már meghatározza a háztartási gépek designját és technológiáját is, amire jó példa, hogy az egyik új tűzhely főzőlapján "telefongomb" is található.
Vágólapra másolva!

Sokan nemcsak főzés vagy sütés közben telefonálnak, de még talán álmukban is. Mégis kényelmesebb, ha egyszerre csak egy dolgot csinálunk, de azt gondosan és odafigyelve. A stop+go funkciót éppen ezért fejlesztette ki a világ legnagyobb háztartásigép-gyártó vállalkozása.

Ha eddig főzés közben megszólalt a telefon, először le kellett kapni az edényt a főzőlapról, nehogy odaégjen az étel. Az egyik újfajta elektromos tűzhelyen ezentúl nyugodtan otthagyhatjuk az edényt, ugyanis egy gomb megnyomásával a használatban lévő főzési fokozat átáll melegen tartóra, másodszori megnyomásával pedig gyorsan visszaáll az eredeti program.

Az újdonságok sora, úgy látszik, végtelen: az egyik plusz funkció figyelemmel kíséri a főzési-sütési folyamatokat, és a rendszer hangjelet bocsát ki az étel elkészülésének pillanatában. Szintén újdonság, hogy a sütő kijelzi, a fennmaradó, maradék hő mennyi ideig használható még.

Egy további újítás pedig a sütőből kiáramló forró gőzzel járó balesetveszélyt hárítja el azzal, hogy a gőz az újabb készülékeknél a főzőlap bal hátsó sarkánál távozik az elszívó irányába.