A pasim nyíltan bámulja a csajokat

Vágólapra másolva!
Bárcsak tudnák a nők férfiszemmel látni a világot, férfiaggyal gondolkodni néhány helyzetben! Addig, amíg erre nincs mód, inkább kérdezzünk meg egy pasit, hogy ő hogyan látja helyzetünket.
Vágólapra másolva!

Együtt élek a párommal már egy éve, a kapcsolatunk közel két éve folyamatosan tart, előtte egy kicsit akadozott. De most minden oké! Hajlok arra, hogy elolvassak mindenféle párkapcsolati tanácsadó könyvet, amikből hasznosítok is dolgokat. És van pozitív eredménye!

Már jobban megértem és elfogadom, hogy mit-miért mond, illetve csinál a párom. Persze nem mindig könnyű! Most egy új problémám van, amit eddig érleltem magamban, de szeretném végre megoldani. Ha csinos csajt lát az utcán, tévében, bárhol, akkor megnézi, és megdicséri, de úgy, hogy halljam. És tudja, hogy kiakadok, durcás leszek, és rosszul esik, mégis direkt csinálja, hogy cukkoljon. Azt éri el vele, hogy hasonlítgatom magam egyfolytában azokkal a nőkkel, és nem tetszik az összehasonlítás eredménye. A stílusom sem olyan, és az alakom se annyira jó, hogy kitegyem a kirakatba szűk és rövid cuccokban, ezért nem is járnék úgy. Viszont tetszetős dekoltázst én is tudok ám produkálni, vagy egyszerűen nem veszek semmit a top alá...

Ha viszont hasonlítani akarok némileg azokra a nőkre, akiket megnéz, akkor kiakad, hogy miért akarom mutogatni magamat a férfiaknak, biztosan találkozóm van valakivel, bla-bla-bla... Kérlek, mondd meg, mit lehet helyesen reagálni a pasim más-nők-direkt-megdicsérése című cukkolására! Dicsérjem meg én is a csajt, hogy milyen csinos? Nagyon nehéz lenne az egészet elengednem a fülem mellett, valami válasz kéne a sértődés helyett!

Köszi! Banya

Kedves hmmmm, Banya!

Először is leszögezném: szerintem egyáltalán nem vagy boszorkány. Az, hogy kiakadsz más nők dícsérgetésén és megbámulásán, az teljesen normális reakció. Tudnod kell azt is, hogy a pasid nem ezeket a nőciket, hanem téged választott és most is, minden pillanatban téged választ. Felesleges tehát hasonlítanod rájuk. De nyilván kíváncsi vagy, miért is teszi ezt a párod.

A tippem, hogy őszinte akar veled lenni. Úgy érzi, nem rejtheti véka alá, hogy tetszenek neki a nők. Hiszen ilyenek a férfiak: egy formás láb, egy dekoltázs, egy szoknyán átvillanó szexi kis bugyi, ezek mind ajzószerek! A párod azt szeretné, ha ezt elfogadnád, illetve szüksége van a megerősítésre, hogy ezt elfogadod (lehet, hogy korábbi kapcsolatában ez szigorúan tilos volt?).

És hogy mi a teendő? Először is, fogadd el ilyennek, de legyen nyilvánvaló, hogy ezek nélkül a jelzések nélkül jobban éreznéd magad. Másodszor: ne akarj hasonlítani a megnézett lányokra, inkább magadból hozd ki a legjobbat, a magad stílusában (hiszen ebbe szerelmes). Harmadszor: tegyél valamit, hogy számodra elviselhető legyen ez a szokása.

Néhány tanács:

- Időnként feltétlenül jelezd, hogy most már soknak tartod a stírölést.
- Kérdezz rá 10 perccel egy szemezés után, hogy emlékszik-e bármire a csajból. Meg fogsz lepődni, hiszen nem ilyen feledékenynek ismerted.
- Ha már nem lehet bírni vele, valószínűleg nagyon túlfűtött állapotban van. Gyújts este egy gyertyát a vacsorához és vegyél fel valami csábító rucit...

Millió puszi: Facér Pasi

Plusz egy ajándék tanács a Facér Csajszitól:

Szerintem légy tükörképe a pasidnak! Szemezz az utcán szembejövő jóképű srácokkal, utána pedig megjegyezheted neki félvállról, milyen szép szeme/izmos válla/férfias kisugárzása volt "annak a helyes srácnak". A pasid valószínűleg nem lesz elragadtatva, és jó esetben belegondol, mit érzel, mikor stíröli a csajokat az utcán.